KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Egyetértek önnel, képviselő úr. Valóban így van: óriási jelentőségű az, ami a megelőző évek jogszabályalkotásának következménye, hogy ma már nyilvánosság előtt kell kinek-kinek az arcával felelni azért, hogy rendesen, tisztességesen, közterheket vállaló módon vagy pedig törvénysértően foglalkoztat-e. Óriási a visszatartó ereje ennek a listának ma Magyarországon.

Mint ahogy annak is, hogy azok, akik ezen a listán rajta vannak, kiesnek a közbeszerzésből és az állami támogatások lehetőségéből is. Őszintén megmondom önöknek, hogy a munkaügyi ellenőrök körében a legutóbbi országos konferenciájukon éppen a precíz eljárásra azért is hívtuk fel a figyelmet, mert bizony ez a nagyon erős eszközrendszer szülőágya a korrupciónak, a korrupciós szándéknak, hogy vissza tudjuk tartani az ezzel próbálkozókat. Itt külön belső ellenőrzést hoztunk létre.

Egyetértek azzal is, hogy a pozitív példák, a pozitív szociális eljárás az a partnerség, amelyik szintén vonzó lehet, ezért is hoztuk létre a nyilvános partnerség intézményét, hogy ezt is támogatni tudjuk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu