ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási és szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló T/1489. számú törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy részletes vitára bocsátja-e az előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 181 igen szavazattal, 104 nem ellenében, tartózkodás nélkül részletes vitára bocsátotta.

Soron következik a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatokról történő határozathozatal. Az előterjesztést T/1301. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/1301/14. számon kapták kézhez. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 6. és 7. pontjait támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott javaslatokat 311 igen szavazattal, 4 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a további módosító javaslatokról határozunk.

Az ajánlás 1. pontjában Ékes József és Németh Zsolt, 2. pontjában pedig Karsai Péter és Herényi Károly a 2. §-ban a törvény 5. § (1) bekezdésében az egyeztető fórum tagi összetételére vonatkozó rendelkezést módosítják alternatív tartalommal.

Először az ajánlás 1. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 127 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most a 2. pontról szavazunk Karsai Péter és Herényi Károly javaslata szerint. A bizottságok ezt sem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 4. pontjában Ékes József és Németh Zsolt a 3. §-ban a törvény 6. § (5) bekezdés a) pontjában összeférhetetlenségi szabály elhagyására tesznek javaslatot. Az indítvány kizárja az ajánlás 3. pontjában szereplő módosító javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Most Avarkeszi Dezső indítványáról döntünk az ajánlás 3. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 5. pontjában Karsai Péter és Herényi Károly a törvényjavaslatot kormányfelhatalmazást tartalmazó szabállyal egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Képviselőtársaim! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Most pedig soron következik az egyes építésüggyel kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/1308. számon, az egységes javaslatot pedig 1308/16. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/1308. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 200 igen szavazattal, 149 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a katasztrófák elleni védekezés irányításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/1309. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/1309/13. számon kapták kézhez a képviselők. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott.

A határozathozatalok előtt felhívom figyelmüket, hogy a módosító javaslatok elfogadásához az alkotmány rendelkezése értelmében a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 4. és 5. pontjait támogatja. Ezek közül a Fidesz külön szavazást kért az 5. pontról.

Először az ajánlás 4. pontjában szereplő támogatott indítványról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e ezt. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 351 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a külön szavazásra kért 5. pontról döntünk. Ebben Orosz Sándor és mások a 6. § (1) bekezdésében a törvény 28. § (1) bekezdés b) pontjában szereplő egyik irányítási jogkört módosítják. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 199 igen szavazattal, 152 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Most a további módosító javaslatokról határozunk.

Az ajánlás 1. pontjában Katona Kálmán az 1. §-ban a törvény 13. § (2) bekezdés bevezető szövegének módosításával hatásköri címzettet jelöl meg. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 2. pontjában Orosz Sándor és mások a 2. §-ban a törvény 15. § (2) bekezdésének kiegészítésével a feladatok összehangolásában közreműködő szerv pontosítását javasolják. Ezzel összefüggésben az ajánlás 6. pontjában is előterjesztik javaslatukat. E javaslatsor alternatíváját tartalmazza az ajánlás 3. és 7. pontjában szereplő két összefüggő indítvány.

Először az ajánlás 2. és 6. pontjáról döntünk. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most az ajánlás 3. és 7. pontjáról szavazunk, amelyet Katona Kálmán terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(18.00)

Az ajánlás 8. pontjában Katona Kálmán hatályát vesztő rendelkezéssel egészíti ki a törvényjavaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 24 igen szavazattal, 331 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

Most soron következik a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatokról történő határozathozatal. Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság önálló indítványát T/1339. számon, a költségvetési bizottság ajánlásait pedig T/1339/17. és 27. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott.

Most felkérem a jegyző urat, ismertesse a határozathozatallal kapcsolatos információkat.

Forrás: parlament.hu