DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési törvény általános vitájában, majd az azt követő részletes vita első szakaszában, majd a szavazás során - ahogy mondani szokás - eldöntöttük a főszámokat. E főszámok eldöntése után mondhatjuk azt, hogy elkezdődik az a szakasz, amiben most vagyunk, az ismételten megnyitott részletesvita-szakasz, amikor olybá tűnhet, hogy a nagy számok után az aprópénzről van szó. Hát azért nem erről van szó.

Eldöntöttük, hogy 2007-ben környezetvédelmi feladatokra mekkora összeget fordítunk. Ebben az a legfontosabb, hogy az ezt megelőző oda-vissza vita és javaslatok összegzése alapján ez a szám nem változott, de maguk az egyébként később elvetésre került módosító indítványok sem formáltak igényt jelentősen nagyobb forrás e célra fordítására. Igazából nem is lehetett jogosan, hiszen elemezve a leírt számokat és sorokat, arra a következtetésre juthattunk, hogy a környezetvédelmi szempontból fontos kiadások meg vannak tervezve, illetőleg a fejlesztések a költségvetési törvényben biztosítva lesznek.

Ugyanakkor már az általános vitában is felmerült, hogy olybá tűnik, egy fontos, a környezetvédelem általános ügyéhez nagyon fontosan és pontosan illeszkedő, nem túl nagy összegű tétellel mintha valami baj volna, ez pedig nem más, mint a környezetvédelmi vagy más megfogalmazással a zöld civil szervezetek ügye. Végtelenül boldog vagyok, hogy visszajött Pettkó képviselő úr, hiszen a mostani hozzászólásomra éppen az ad lehetőséget a részletes vita e szakaszában, hogy képviselőtársam az ajánlás 112. pontjában erre nézvést egy módosító indítványt nyújtott be. Az általános szakaszban is vitáztunk arról, hogy vajon milyen formában kellene megteremteni az elveszni látszó támogatási forrásokat a zöld civil szervezetek részére.

A költségvetési vita során többen különböző levelekből idéznek. Szerintem a költségvetési törvény vitája során minden képviselőtársam nagyon-nagyon sok levelet kap javaslatokkal, ötletekkel, illetőleg olyan kéréssel, hogy ebben vagy abban az ügyben járjon el, és ebben a kategóriában rendszeresen találkozhatunk azzal, hogy a levélben egy bizonyos költségvetési sor ilyen vagy olyan alakulásából von le az illető levélíró véglegesnek vagy végletesnek tűnő következtetést. Így vagyunk ezzel mindannyian, és ez így is természetes, hiszen ha valaki csak egy-egy sort néz, nem biztos, hogy az egészre megfelelő következtetéseket von le.

De nagyon sokan mondták, hogy baj van a civilek támogatásával, ezért mi is megvizsgáltuk, és az ajánlás 112. pontjában szereplő 200 millió forint keretei között vagy azt szem előtt tartva ki is dolgoztunk egy módosító indítványt. E módosító indítvány kidolgozásával párhuzamosan azt is megnéztük, vajon hogy s miként alakultak a zöldszervezetek támogatásai, és - nem lehet ezt másképpen mondani - megnéztük, hogy azoknak a levélíróknak, akik azt mondták, hogy nagy a baj, vajon mennyire van igazuk.

Ezzel összefüggésben ma már látszik, hogy az elmúlt esztendők folyamán meglehetősen stabil, 1 milliárd forint körüli az a támogatási összeg, amit a zöldszervezetek különböző forrásokból - de mindegyik költségvetési forrás - el tudnak érni. Olybá tűnik, hogy ez az összeg nem 200 millióval hibádzik a következő esztendőre, hanem ennél kevesebbel. Fontosnak ítélték a levélírók, hogy állami feladatokat kívánnak olcsóbban elvégezni. Ez kellő ok arra, hogy megnézzük, mennyivel kevesebb. Körülbelül oda jutottunk, hogy 200 milliónál kisebb a különbség, és megnéztük azt is, hogy vajon mit kifogásolnak, hogy vajon minek a hiánya okozza ezt a zavart.

(16.40)

Kiderült, hogy leginkább a sokszínű forrástérképről egy elem, a környezetvédelmi tárca által direkt módon a társadalmi szervezetek számára juttatható sor, illetőleg az azon szereplő nulla okozza itt a galibát.

Összességében 100 millió forint nagyságú különbség derült ki a vizsgálatunk eredményeként, ami azért is megnyugtató volt, mert hiszen azt a bizonyos 200 milliós javaslatunkat úgy sikerült összeállítani, hogy a környezetvédelmi tárca különböző intézményeihez és feladataihoz rendelt dologi kiadásokból próbáltunk meg egyenként igen-igen kicsi szeleteket leszedni, de ezzel együtt is sokszor az adott dologi kiadások összességéhez képest meglehetősen soknak tűnt még ez az 1 százalékos más célú felhasználási terv is. De - a parlamenti működés ilyen, ezzel párhuzamosan természetesen nemcsak nálunk, hanem a tárcánál is, illetőleg a kormány különböző köreiben is gondolkodások indultak meg - ha úgy fogjuk föl a feladatunkat, hogy ezt az 1 milliárd körüli nagyságrendet jövőre is biztosítani kell, nyilván a növelést érdemben célkitűzésként nem lehetett megfogalmazni, akkor van-e valamilyen megoldás?

Jelentem, sikerült ilyet találni. Részben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség KAC-pénzeinek a felhasználhatósága derült ki a mostani előkészítés kapcsán, részben már államtitkár úr is egy korábbi szakaszban elmondta, hogy bevételeikből mintegy 50 millió forintos támogatási, pályázatkiírási lehetőség adódik a következő év első felében, és ezt olyan pályázatok meghirdetésére kívánják fordítani, ami segíti adott esetben a magyar államot akár az üvegházhatású gázokkal, akár a megújuló energiaforrásokkal, akár az éghajlatváltozással kapcsolatos stratégiájának a kialakításában, meghatározásában.

Summa summarum ma úgy látom, úgy látjuk Józsa István képviselő úrral, akivel közösen végeztük egyébként ezt a munkát, hogy a 112. indítványban szereplő javaslat, ha az valóban mindössze azt célozza, hogy a korábbi éveknek megfelelően biztosítson költségvetési forrásokat a zöld civil szervezetek részére, akkor teljesülhet; teljesülhet anélkül, hogy akár nekünk újabb módosító indítványt kellene benyújtanunk, akár ha ezt a 112-est külön támogatni kellene. Azt gondoljuk tehát, hogy ha a dolgot nem feltétlenül számmisztikának, hanem érdemi feladatnak fogjuk föl, a 2007. évi költségvetés erre a környezetvédelmi feladatra is megfelelő forrásokat biztosít. Nincs arra szükség tehát, hogy újabb módosítókat befogadjunk, és nekem sem kell felülvizsgálnom korábbi álláspontomat.

Ezzel szeretném hozzászólásomat zárni: a 2007. évi költségvetés felelős lépés egy tisztább és élhetőbb új Magyarországért.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu