PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Miközben az AIDS-betegek száma növekszik hazánkban, az évekkel ezelőtt működő segélyező alapítványok tönkrementek, pedig az elhivatottak saját zsebükből finanszírozták ezeket, amíg tudták.
December 1-je az AIDS világnapja. Ennek örömére idén is nagy hűhót csaptak, koncertek, néhány interjú a médiában, aztán semmi. Megint csend a jövő évig hátralevő 364 napon. Pedig jó lenne, ha nem szorulna háttérbe ez a fontos terület, ha a döntéshozók a minden területen prioritásként kezelt költséghatékonyságot szem előtt tartva is racionálisan hoznák meg a döntéseiket, mind az egészségesekért, mind a betegekért felelősen gondolkodva.
Magyarországon 1985 és 2006 között közel 1400 HIV-fertőzöttet regisztráltak, ami relatíve alacsony ráta, de ez a trend az utóbbi 2-3 évben erősen emelkedik, és sokszor túl későn, AIDS-es állapotban derül ki. Eddig sikerült elkerülni, de a helyzet drámaivá válhat, ha az AIDS begyűrűzik az intravénás droghasználók közé. Nem közömbös tehát, hogy működőképes-e a felvilágosítás, a megelőzés, megtörténik-e időben a fertőzések kiszűrése, és kap-e kellő támogatást a kezelés.
A WHO szerint a tanácsadással egybekötött, ingyenesen hozzáférhető szűrővizsgálat a leghatékonyabb megelőzés. A HIV-fertőzöttség időben történő kiszűrése és a korai kezelésbe vétel az egészségügyi költségvetés számára is a leghatékonyabb módszer, nem beszélve a betegek túlélési esélyeinek növeléséről. Hazánkban azonban újabban sem a szűrés, sem a felvilágosítás nem működik kellő mértékben. Idén a Sziget-fesztiválon történő szűrést sem támogatta a kormány.
A Nemzeti AIDS Bizottság keretében 2004. december 1-jével az AIDS-világnapra készült el a legutóbbi nemzeti AIDS-stratégia, amely arról híresült el, hogy egyetlen célját sem hajtották még végre. Ez nem véletlen, mivel az utóbbi időben az egészségügyi kormányzat egyik mostohagyermeke a kábítószerügy, a másik az AIDS-megelőzés lett, ezért tipikusan az ezekre a területekre szolgáló pénzeket viszik el elsőként a takarékossági intézkedések. Az iskolák közül csak egy töredék részesül AIDS-felvilágosító programban, pedig az ismerethiány az egyik fő oka a fiatalok körében gyakorivá vált védekezés nélküli nemi életnek és az ebből adódó, életre szóló súlyos fertőzéseknek.
Magyarországon a kockázati csoportok szűrése sem megoldott. A homoszexuálisok AIDS-megelőzési önsegítő civil szervezetei hatékonyan működtek, de a támogatás drasztikus csökkentése miatt tevékenységük megszűnőfélben van. A legfőbb kockázati csoport keretében a prevenció is elégtelenül működik. A prostitúcióval kapcsolatban a maffiatörvénybe beépített rendelkezések nem működnek, az ÁNTSZ laboratóriumaihoz és a nemibeteg-gondozókhoz forduló kliensek száma aggasztóan csekély, miközben a fertőzöttség rohamosan nő.
A drogfogyasztók körében fél évtized alatt 10 százalékról 45 százalék fölé emelkedett a hepatitis C átfertőzöttség. Az ismert, körülbelül kétezer fő injektáló droghasználó populáció teljes körű évenkénti szűrése továbbra is megoldatlan Magyarországon. Pedig voltak jól működő programok is, mint a Józsefvárosban a prostituáltszűrési program vagy a Sziget-fesztiválon történt szűrések, ahol az elmúlt hat év során évente több száz önkéntes jelentkező fiatal HIV- és AIDS-szűrését végezték el.
(19.00)
A jól működő, olcsó megoldásokat jóval drágább és egyáltalán nem hatékony programok támogatása váltotta fel. Az ÁNTSZ például rendszeresen nagy összegű költségvetési támogatást kap, de máig sem szervezett egy kockázati csoportokat elérő vagy felkereső programot, szűrési kampányt.
Tisztelt Államtitkár Asszony! A Magyar Demokrata Fórum nevében szeretnék választ kapni a következő kérdésekre. Milyen stratégiát kíván folytatni az egészségügyi tárca a HIV és hepatitis C kockázati csoportok körében történő teljes körű évenkénti ingyenes szűrés elvégzésének tekintetében, a költségvetésben tervezett népegészségügyi szűrési programok keretében, tekintettel arra, hogy a drogfogyasztók körében terjedő hepatitis-C a májrák egyik fő okozója?
Milyen módon fogja megoldani a tárca a hepatitis C-, HIV- és AIDS-fertőzöttek fogászati szakellátását? Mit tesz az egészségügyi tárca a célcsoportok körében történő megelőzés újbóli megerősítésének érdekében? Milyen konkrétumokról fog az Egészségügyi Minisztérium beszámolni a brémai egészségügyi minisztériumi konferencián a hazai HIV-, AIDS-megelőzés terén, amikor érdemi előrelépés helyett az utóbbi két-három évben e téren inkább hátralépés történt?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Általános taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés