TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy amikor költségvetésről beszélgetünk, vitatkozunk - az sem Istentől eredeztetett bűn -, akkor arra próbálunk választ találni, hogyan lehetne jobbá tenni az ország és az országban élők életét (Babák Mihály közbeszólása.), és persze hétköznapi gyarlóságaink is előjönnek. Kiabáljon csak nyugodtan Babák Mihály képviselő úr, szerintem sokkal kulturáltabb, ha meghallgatjuk egymást.

Szóval arról is vitatkozhatunk, hogy a mi hétköznapi gyarlóságaink - Varga Misi is beszél még egy kicsikét -, hétköznapi gyarlóságaink inkább a ma felélését, a mai lehetőségek felélését is előrevetítik-e, vagy pedig inkább hosszabb távon gondolkozunk, és próbálunk meg egy egyensúlyt fenntartani az ügyben, hogy hogyan lehet ma is megfelelő életszínvonalat biztosítani Magyarország valamennyi polgárának, és a holnap, a jövő megalapozásáról is gondoskodunk.

Amikor a kormány a konvergenciaprogramot benyújtotta, illetve elkészítette, akkor ez a kettősség kellett hogy lebegjen a szeme előtt, és azt gondolom, hogy amikor a költségvetésről vitázunk, akkor is ez a kettősség kell hogy a szemünk előtt lebegjen, hogy ne együk meg a holnap kenyerét (Babák Mihály: Már elfogyott két éve.), hogy ne kelljen azt mondani esetleg, amikor a pályázati forrásokhoz szeretnénk hozzáférni, hogy milyen forrásokat tudnánk lehívni, ha lenne önerő, de ha nincs meg a megfelelő önerő, akkor nem biztos, hogy le tudjunk hívni. Tehát például ez is befolyásolja a költségvetés megalkotásának menetét.

Az is biztosan befolyásolja, hogy szeretnénk nem adósságot hátrahagyni gyermekeinkre, legalábbis én ezt tanultam a szüleimtől, nagyszüleimtől. (Babák Mihály közbeszólása.) Vannak, akik persze azt szeretnék, ha csak adósságot lehetne hátrahagyni. Én azt gondolom, hogy nem osztozunk ebben a gondolkodásmódban. Azt szeretném, ha inkább egy gyarapodó országot lehetne az utódainknak is hátrahagyni, és ezt meg kell alapozni valamikor.

Amikor a gyerekekről, fiatalokról beszélünk, akkor persze a gondoskodásnak is jelen kell lennie a mindennapok során, hiszen gondoskodnunk kell minden gyermekről, mert az, hogy ők milyen családban nőnek fel, nem attól függ, hogy ők hol szeretnének felnőni, hanem attól, hogy hová születnek. Éppen ezért az államnak, az adófizető polgárok közösségének, nekünk, magyaroknak, egy-egy országban élő nemzetnek együtt kötelessége a szolidaritás ilyen szintjén gondoskodni azokról, akik nem feltétlenül tehetnek arról, hogy tehetősebb vagy kevésbé tehetősebb családban nőnek fel.

Éppen ezért gondolja úgy a szocialista-szabad demokrata kormányzat, hogy a gyermekek után járó különböző támogatások, kedvezmények esetében egy folyamatosan bővülő forráskörről kell minden évben gondoskodnunk a költségvetésben, így történt ez az elmúlt években is, hiszen a családi pótlékra, a gyermekkedvezményekre, a családtámogatásra minden évben egyre nagyobb és nagyobb összeget fordított a költségvetés, és a 2007. évi költségvetésben is egy, az inflációt meghaladó, bizonyos esetekben ahhoz közeli mértékű növekedésről adhatunk számot, számolhatunk be.

A családi pótlék, a gyermekek után járó kedvezmények vagy a családok számára fontos, otthonteremtéshez nyújtott szociálpolitikai kedvezmény is olyan tétel, amely folyamatosan emelkedett az elmúlt években. Tudjuk, volt olyan időszak, amikor éveken keresztül, talán pont négy évig nem nyúltak ehhez, és a mértékét változatlanul hagyták, de azt gondolom, hogy talán célszerű ezt is emelni, hiszen a kiszámíthatóság, a stabilitás a családok számára is fontos.

S ha ma már volt arról szó, hogy a demográfiai helyzet hogyan alakul, szerintem kár lenne pártpolitikai csatározások színterévé silányítani ezt az ügyet is, mert valóban, 2004 óta egyre több és egyre több gyermek születik. Ebben biztos, hogy a kormánynak is van egy picike szerepe, de senki nem állította, hogy attól születik több gyermek, mert ilyen vagy olyan színű kormányzat van, hanem valószínűleg a több tényező együttes hatásának eredményeképpen van jelentős szerepe, de biztos vagyok abban, hogy az adott kormányzat is, legyen az bármilyen színű, mindig mindent megtesz annak érdekében, hogy ennek a csodának minél több fiatal vagy kevésbé fiatal pár részese lehessen, s ezáltal nemzetünk is gyarapodjék, ne csak anyagiakban.

Nos, tehát a demográfiai helyzetről visszatérve a költségvetéshez, azt gondoljuk, hogy a költségvetés számos ponton módosítható lenne például a gyermekek, a családok, a gyermekekről való gondoskodás területén is. A módosításoknak csak egy irányát tudnánk elképzelni. Azt gondolom, hogy ebben ötpárti egyezséget lehetne azonnal kötni. Ez pedig az, hogy növeljük, még több pénzt szánjunk erre, hiszen soha nem lehet az a pénzmennyiség elegendő, amit erre a célra költünk. De persze vannak korlátok is, mégpedig ez a korlát az, hogy hogyan tudunk gazdálkodni a ránk bízott javakkal. Éppen ezért vannak bizonytalanságok mindannyiunkban, hogy mi az a mérték, ami még elegendő, vagy lehetne-e még többet is esetleg erre a célra áldozni.

Konkrétan már beszéltem a családi pótlékról, a szociálpolitikai kedvezményről, az otthonteremtés különböző formájú támogatásairól, a gyermekek után járó kedvezményekről és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről vagy éppen a gyesről, gyedről, amelynek összege szintén emelkedik a következő esztendőben.

Az ifjúságnak azonban van egy olyan terepe, ami nemcsak a gyermekekhez, a családhoz köthető, nemcsak az otthonteremtéshez, hanem például a szórakozáshoz is. Ha a fiatalokat kérdezzük, bármilyen kutatás - legyen az az Ifjúság 2004 vagy korábbi, vagy azt követő kutatások - azt mondja, hogy a munkahely, az elhelyezkedés nagyon fontos kérdés, az otthonteremtés nagyon fontos kérdés a fiatalok számára, a családalapítás nagyon fontos kérdés a fiatalok számára, a tanulás nagyon fontos kérdés a fiatalok számára; de nagyon sokan a 14-35 év közötti korosztályban és nem feltétlenül csak a legfiatalabbak a szórakozásnak valamilyen formáját is megjelölik mint fontos tételt, így például a közösségi tereknek a fejlesztését, amelyekre az elmúlt években is egyre több és több forrás jutott, vagy éppen a közösségi élmények megszerzéséhez nélkülözhetetlen ifjúsági programok támogatását, amelyre szintén emelkedő tételek jutottak.

Itt azonban magam, bármilyen pártállású vagyok, kritikát kell megfogalmazzak. A következő esztendőben nem növekszik az erre szánt forrás, sőt csökken. Ezt sajnálatosnak tartom, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha intézményekben, ha a szociális ellátórendszerben, ha az infrastruktúrában a fejlesztések bizonyos fokig megszorításra kerülnek, megfogásra kerülnek a költségek, a kiadások, vagy éppen nem tudjuk megfelelő mértékben növelni, akkor ezen a területen is valószínűleg nem a legrászorultabb gyerekek, nem a szociális helyzetükből adódóan nehéz helyzetbe került gyerekek forrásait kell megkurtítanunk, visszavenni, sőt ezt növelni kell, ezt is tesszük, hanem inkább azt, amiben nem jelent akkora vérveszteséget, ha visszább veszünk a költségekből, ez pedig a fiatalok szórakozásának a támogatása, a különböző ifjúsági programok támogatása. Kritikus vagyok ebben az ügyben, ugyanakkor elismerem, hogy ha valahol kell, akkor inkább az ifjúságot érintő területeken, ez az egyetlen, ahol nem fáj a szívünk annyira azért, hogy itt visszaveszünk a kiadásokból.

Módosító indítványt is nyújtottunk be egyébként ettől függetlenül annak érdekében, hogy ha lehet, akkor támogassuk az erre szánt források növelését. Ilyen például a programok támogatására benyújtott módosító indítványunk, amely növelné a határon túli magyar fiatalok vagy határon túli és magyarországi fiatalok együttműködését, legyen az interkulturális vagy internacionális együttműködés, mert nemcsak magyar-magyar fiatalokkal fontos az együttműködés, hanem a határon túl élő többségi nemzetiségű fiataloknak is fontos az együttműködés.

De egy konkrét javaslatot még hadd említsek, amely nem átfutó tétel, ha fogalmazhatok így. Mégpedig azt értem ez alatt, hogy megrendezésre kerül egy kulturális fesztivál, egy ifjúsági program, és utána egyébként hasznosul ez hosszú távon, hiszen a fiatalok egymás közötti párbeszédét, közösségépítését segíti, hanem egy olyan tételre is javaslatot tettünk, amit szeretnénk, ha növekedne, ami nemcsak egy ilyen átfutó tétel, hanem maradandó is. Ez pedig a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Központ költségvetési támogatásának a növelése.

(13.10)

Éppen azért, mert itt nem csak - kérem, hogy a "csakot" idézőjelben vegyék képviselőtársaim - hasznos programok, nemcsak közösségi események, nemcsak táborok kerülnek lebonyolításra, nemcsak a fiatalok szórakozásának, a szabadidő hasznos eltöltésének terepe, hanem egy olyan vagyon is, közösségi vagyonunk, amelynek a megóvása, fejlesztése mindannyiunk közös érdeke.

Képviselőtársaim már többen beszéltek egyébként arról, hogy miért kell esetlegesen a költségvetésben olyan szigorúnak lenni. Valószínűleg azért, hogy a jövő nemzedékének is legyen lehetősége akár itt, az Országházban, akár a hétköznapok során arról beszélgetni, hogyan nézzen ki a jövő, hogy lehessen arra forrásokat találni, hogyan kívánják alakítani saját életüket.

De ha földhözragadtabbak vagyunk, akkor például azért is, hogy meglegyenek azok a források - ha például szűkebb hazámat említhetem -, amelyek például az egri kistérség esetében biztosítják az önerőt az európai uniós pályázatokhoz. Így például az M25-ös út, az autópálya és Eger összekötésének az önerejét, vagy éppen az elkerülő út önerejét, vagy éppen a "város a város alatt" projekt önerejét, mert ezek azok az események, ezek azok a projektek, ezek azok a fejlesztések, amelyek Egerben, az egri kistérségben is lehetőséget biztosítanak arra, hogy ne csak életszínvonalban, de életminőségben is az Európai Unió büszke tagjának vallhassuk magunkat.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu