GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két témával szeretnék foglalkozni: egyrészt visszatérnék a kistelepülésekkel kapcsolatban kialakult vitára, illetve a Takács Albert által érintett olcsó állam, olcsóbb állam, drága jogállam gondolatkörrel szeretnék egy picit foglalkozni.

Előtte két rövid megjegyzést hadd tegyek: az egyik, hogy Kis Zoltán képviselő úr érintette az itt a vitában is felmerült, államilag támogatott kamatozású lakáshitelekkel kapcsolatos állásfoglalást, és az ekörül kialakult vitához szeretnék egy gondolatot hozzátenni. Egyrészt amit szabad demokrata képviselőtársam elmondott, hogy fontos alapelv, azt gondolom, hogy egy vonatkozó alkotmánybírósági határozat értelmében természetesen egy kormányzatnak lehetősége van arra, hogy egy ilyen kedvezményes kamatozású hitelrendszert korrekciónak vessen alá, változtasson rajta. Erre lehetősége van akkor is, hogyha az embereket hátrányosan fogja érinteni, akik korábban a kedvezményezettjei voltak ennek a rendszernek. Ez önmagában nem meríti ki azt, ahogy itt egyik ellenzéki képviselőtársam fogalmazott, hogy ez megsértené a jogbiztonságnak a követelményét. Akkor sérül a jogbiztonságnak a követelménye, hogyha nincsen meg az a megfelelő felkészülési idő például, ami ilyenkor elvárható lehet.

A másik pedig, hogy ha ombudsmani jelentésekről vitatkozunk, és ha szóba kerül a lakástámogatási rendszer, akkor hadd legyen szabad asszociálnom egy másik nagyon fontos, független, a mindenkori államhatalmat, a mindenkori kormányzatot ellenőrzése alá vonni köteles szervezetnek a tárgyban többször megfogalmazott álláspontjára, jelesül az Állami Számvevőszéknek arra a megjegyzésére, hogy az ilyen típusú állami programoknál a kormányzatnak mindig kötelessége lenne az elhúzódó, következő évekre áthúzódó hatásokkal számolni.

Tehát amikor egy kormányzat kialakít egy ilyen kamattámogatási politikát, akkor kötelessége lenne komolyan kalkulálni azzal, hogy annak a társadalmi és költségvetési hatásai az elkövetkező években milyenek lesznek, jelesül például azzal, hogy olyan költségvetési terheket vállaljon csak abban és az elkövetkező években, amiről bizton tudja, hogy akár saját maga, akár mások folytatják a kormányzást, képesek lesznek tartani azokat a terheket. Ennek a rendszernek az esetében pedig tudjuk, hogy ez a kalkuláció nem történt meg, vagyis a korrekcióra mindenképpen szükség volt, hiszen a terheket nem tudta vállalni a költségvetés.

A másik megjegyzésem, szintén Kis Zoltán képviselőtársam, frakciótársam említette, hogy azért mindig nagyon nagy többséggel, konszenzussal szokta elfogadni a parlament az ombudsmani jelentéseket. Magam nem voltam még képviselő emlékezetem szerint, amikor azért volt precedens arra a Magyar Országgyűlésben, hogy egy ombudsmant a kormánytöbbség, mondjuk úgy, hogy az ombudsmannak a fülét legalábbis egy kormánytöbbség megrángatta. Emlékezetes a Majtényi László adatvédelmi biztos és az akkori fideszes kormánytöbbség közötti parlamenti csetepaté, ami nem tett jót az ombudsmani tekintélynek, illetve valószínűleg inkább az akkori kormánytöbbség tekintélyének nem tett jót, és az ombudsmani hivatal függetlenségébe vetett hitet csak erősítette.

A két kérdésről; az első a kistelepülések ügye. Ahogy a vezérszónoklatban is érintettem ez a kérdést, mi nem tudjuk elfogadni azt a megközelítését ennek a kérdésnek, amely önmagában az intézményeknek, az intézményeknek otthont adó épületeknek tulajdonít elsődleges vagy kizárólagos jelentőséget. Itt több konkrét példa elhangzott, hogy miről beszélünk: beszélünk az iskoláról, a postáról, beszélünk a kistelepülési patikákról, amelyek valószínűleg a következő évi jelentésben lesznek majd részletesebben vita tárgyai, hogyha lesznek ilyen jellegű beadványok, illetve áttételesen idetartozik az az emberi jogi bizottság elnöke, Balog Zoltán képviselő úr által érintett kérdés is, hogy a betegjogok általában. Sorba lehet menni ezeken egyesével, de én nem szeretném ezeket a vitákat külön-külön újra kinyitni, csak néhány rövid megjegyzést tennék.

Ami a postát illeti, ott látunk arra is példát, hogy egy kistelepülésen változott ez a dolog, megszűnt az állandó postahivatal, mobilposta lett helyette, és a helyben lakók elégedettek ennek a szolgáltatásaival, és látunk arra is példát, hogy nem elégedettek ezzel a szolgáltatással.

Ami az iskolát illeti, azt a fajta politizálást, ami itt az elmúlt években folyt és folyik sajnos most is a kistelepülési iskolák ellen folytatott, vélt szocialista-liberális kormányzati intézkedések állandó felemlegetésével, azért érdemes erre is kitérni. Egy olyan kérdésről vitatkozunk, ami annak idején, 1998 és 2002 között az akkori kormánypárti képviselők és az akkori oktatási miniszter szerint - idézem - egy szomorú folyamat természetes következménye volt; Pokorni Zoltán fogalmazott így arról az iskolabezárási hullámról, ami 1998 és 2002 között alapvetően a demográfiai változások következményeképpen végbement. És miközben, mondjuk, az azt követő ciklusban, tehát az előző kormányzati ciklusban arányaiban kevesebb alapfokú oktatási intézmény szűnt meg, mint '98 és 2002 között, ezzel a politikai váddal állandóan szembe kell néznünk, hogy a szocialista-liberális kormánykoalíciók idején valamiféle hadjárat folyik a kistelepülési oktatás ellen.

(13.30)

Itt is érdemes feltenni a kérdést, hogy hol van az alapvető emberi jog, és mi az alapvető állampolgári jog. Az-e, hogy azon a településen, ahol a megszületésem időpontjában működött alapfokú oktatási intézmény, ott az idők végezetéig, de legalábbis ameddig én élek, ez működjön, vagy az, hogy nekem, és akik ott élünk és a gyerekeinknek legyen lehetőségünk, esélyünk megfelelő minőségű oktatáshoz hozzájutni? Itt sem önmagában egy adott oktatási intézmény bezárása, megszüntetése, átszervezése jelenti a problémát, hanem az, ha ez úgy történik meg, hogy az ezt végrehajtók nincsenek tekintettel arra, hogy a különböző problémákat hogyan orvosolják.

Ebben a folyamatban például jellemző az, hogy ezeken a kistelepüléseken a helyi elit, már az iskolák megszüntetése, bezárása előtt, aki megteheti, a szomszédos településekre járatja a gyermekeit iskolába, mert úgy látja biztosítottnak azt az alapvető jogát, hogy megfelelő minőségű képzéshez juttassa a gyermekét, akinek ez persze fontos a későbbi életét tekintve. Itt is azt mondanánk, hogy nem önmagában az intézmények, épületek köre az, amiben az alapvető emberi jogok vagy valamilyen szerzett jogok megtestesülnek, hanem önmagában a hozzáférés lehetősége az, ahol az esélyegyenlőséget biztosítania kell a kormányzatnak.

A patikaliberalizációra nem térnék ki részletesen, itt csak megemlíteném, mert felmerült, hogy az a liberalizálás, ami ezen a piacon történt, a nagyvárosban élőket olyan értelemben fogja kedvezményezni, hogy a sűrűbben lakott területeken plusz új gyógyszertárak fognak nyílni, amellett, hogy megmaradnak a régiek. A kistelepüléseken élőket pedig úgy érinti, hogy sokan vannak, akikhez egy adott benzinkút vagy egy bevásárlóközpont közelebb van, mint a legközelebbi patika, így ők könnyebben juthatnak hozzá a nem vényköteles gyógyszerek egy részéhez.

Illetve fontos megemlíteni, ha már erről beszélünk, hogy ennek a törvényi változásnak fontos részét képezte az is, hogy a kistelepülési patikák részére egy kompenzációs alap jön létre a sűrűbben lakott, nagyobb forgalmú, nagyobb bevételű, nagyobb profitot felhalmozni képes patikák hozzájárulásával. Azt gondolom, hogy itt például olyan változások történtek, amik kvázi garantálják azt, hogy a kistelepüléseken élőknek a helyzete nem fog rosszabbodni, és a gyógyszerhez való hozzájutásuk feltételei legalábbis változatlanok, jó esetben néhol még javulni is fognak. A betegjogokkal kapcsolatban persze ez napjainkban megint nagyon érzékeny kérdés. Itt megint csak utalnék arra, hogy az elsődleges mércéje az ilyen típusú jogok érvényesülésének a hozzáférés, nem feltétlenül az épületek itt vagy ott léte, és az azokban való intézmények ilyen vagy olyan működése.

Nem jutott túl sok időm ebben a hozzászólásban a Takács Albert által érintett témára, de azért röviden szeretném elmondani az álláspontunkat ebben a kérdésben. Sokszor éri a liberálisokat az a vád, hogy abszolutizálják az olcsó, az olcsóbb állam célját, és hogy mindent ennek rendelnek alá. Természetesen ez nem így van. Mi abban hiszünk, ahogy Takács Albert is fogalmazott, bőven vannak takarékossági tartalékok, azt hiszem, ezt a kifejezést használta, az állam működésében. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az államnak nem kéne nagyon hatékonynak, jól szervezettnek, határozottnak, keményen fellépni képesnek lennie nagyon sok olyan területen, ahol az állami kontroll elengedhetetlen.

Sőt, lehet, hogy ez a fajta történet fordítva működik, az államnak meg kell szabadulnia sok-sok feleslegesen magára vállalt feladattól ahhoz, hogy azokat a feladatokat, ahol keménynek, határozottnak, hatékonynak kell tudnia lennie (Az elnök csenget.), minél hatékonyabban és jobban legyen képes ellátni. És természetesen a jogállam - egy mondat, elnézést, elnök úr - igényelte költségeket pedig, függetlenül attól, hogy mit gondolunk kisebb vagy nagyobb államról, az államnak magának kell vállalnia. Ez evidencia.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu