MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Pettkó Andrással nincs köztünk nézeteltérés tulajdonképpen, hiszen ha valaki önként felajánlja ennek az óriási saját kapacitásnak egy részét, és egy nagy kollektívumban együttműködik egy nagyobb cél érdekében, önként, az egy nagyon szép dolog. Azokkal van baj, amikor ezt erőszakkal teszik, és az aránytalanságról van szó. Gondoljuk meg azt, hogy adott esetben egy programnak az értéke 20-30 ezer forint, ma van cipő is, amely ennyibe kerül. Gondoljuk meg, hogy ha feljelentést tennék, hogy X. Y. lakásában vannak hamisított cipők, hamisított Adidas cipő, meg nem tudom, miegyéb, utána házkutatást tartanának nála, és arra kényszerítenék a lakástulajdonost, hogy minden egyes cipőjéről mutassa be a számlát, amivel vette, utána pedig elítélnék azért, mert egy csomó illegális cipő vagy bunda, vagy egyéb volt nála. Képtelenség ez a dolog!

Ez történt az elmúlt években, hogy szerencsétlen fiatal embereknél meg másoknál házkutatást tartottak, elvitték a számítógép központi egységét, végigkutatgatták, azért, mert egy úgynevezett érdekvédő szervezet úgy gondolta, hogy jogosulatlanul használtak bizonyos szoftvereket.

Aránytalan volt a dolog, aránytalanság lépett fel, és az aránytalanság elve kapcsán az Alkotmánybíróság számtalanszor leszögezte, hogy éppen az arányossággal lehet eldönteni bizonyos kérdéseknek a fontosságát, és itt az aránytalanság lép fel, ami ellen fel kell lépnie többek között az adatvédelmi biztosnak is.

Köszönöm szépen. (Dr. Szép Béla tapsol.)

Forrás: parlament.hu