DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Sajnos, nem tudom elfogadni a választ, bár a miniszter úr óriási teológiai felkészültségről tett tanúbizonyságot. Nem is akarom itt megkritizálni, mert minden pontját meg kellene.

Azt sajnálom, hogy továbbra sincs önkritika, továbbra sincs belátás. Ha pedig már Tamást idézte, hadd idézzek én is egy nagy Tamást, Aquinói Szent Tamást, a nagy filozófust, aki azt mondta: "Joga az embernek másnak lenni ma, mint volt tegnap, és ezt észrevenni is tisztesség." Szívesen lenne a tisztességünk, hogy észrevegyük, hogy Molnár Lajos úr abbahagyja ezt a rombolást, és egyáltalán a mögötte lévő politikai erők abbahagyják azt a rombolást, amely betegéletekbe fog kerülni - ha nem kerül már ma. És ez nem hisztériakeltés, a reform ide vezet. Nem lehet egy házat felülről elkezdeni építeni, mert ha felülről kezdjük, akkor azt bontásnak hívják, miniszter úr. Egyébként az ön megszólalásai, azt gondolom, önt minősítik.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Dr. Pósán László: Úgy van!)

Forrás: parlament.hu