ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerinti öt-öt perces időkeretben. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni. Jelentkezőt nem látok, így nyilvánvalóan a miniszter úr sem kíván rá reflektálni, tehát az általános vitát lezárom.

Módosító javaslat nem érkezett, így részletes vitára nem kerül sor. Most a határozathozatal következik.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1918. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 311 igen szavazattal, 2 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

(19.10)

Soron következik az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének rigai csúcstalálkozója idejére nyújtott NATO-támogatáshoz történő magyar katonai hozzájárulásról szóló beszámoló és az ennek elfogadását kezdeményező, a honvédelmi bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztéseket J/1374. és H/1399. számokon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/1399/1. számon kapták kézhez képviselőtársaim.

Megadom a szót Szekeres Imre honvédelmi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, tízperces időkeretben. Miniszter urat illeti a szó.

Forrás: parlament.hu