BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! A koalíció első embere és szónoka sajátos elemzéssel és statisztikák félreértelmezésével azt próbálta bizonyítani, hogy a hagyományos értékek inkább gátjai a gyermekvállalásnak, és az úgynevezett modernebb társadalmak a szabad választás miatt több gyermeket vállalnak. Aztán Sándor Klára képviselő asszony is ebbe az irányba érvelt. Szó szerint ezt hallottuk: "ahol nem mondják meg az embernek, hogy hogyan kell élni, ott születnek igazán gyerekek". Azt gondolom, mindenütt megmondják, de ez legyen a vége a hozzászólásnak. Jellemző dolog ez, és ehhez szerettem volna hozzászólni.

Elharapózó törekvés, különösen a balliberális oldalon az, hogy a vallást, a hitet, az egyházhoz való tartozást csak egyfajta negatívumként, valamifajta börtönként tudja látni. Úgy látszik, most már a gyermekvállalás szempontjából is így van ez. Miközben minden komoly értékvizsgálat azt mutatja, hogy akik az életüket, a jövőjüket nem egyszerűen egyéni érdekük és igényük kiteljesítésére használják, hanem az előző és a következő nemzedék iránti felelősség mozgatja őket, azok vállalnak inkább gyereket, aközben halljuk ezeket a kényszerekkel való riogatásokat. Megkérdezem, hogy hacsak nem egyfajta szociális kényszer, milyen kényszer az, ami Magyarországon még bárkit arra tudna kényszeríteni, hogy gyermeket vállaljon.

Igent mondani az életre természetesen sokféle indíttatásból lehet, nem csak valamilyen transzcendens hitbeli elkötelezettségből, de talán nem véletlen, hogy éppen vallásos indíttatásból nevezik hagyományosan a magyar nyelvben gyermekáldásnak azt, ha valaki gyermeket vár, és a szekularizáció következménye, hogy ebből aztán mégiscsak terhesség lett, mintha ez a kényszer inkább ott jelentkezne. Azt gondolom végső soron, hogy a felelősség érzete és tudatossága nélkül nincs valódi gyermekvállalás, és erről ma sok szó esett a patkó mind a két oldalán. Hiszen lehet, hogy egy gyermek megszületik, de ezzel még nem dől el, hogy megkapja-e azt az útravalót, aminek segítségével valóban ember lesz, és hozzájárul a közösség erősödéséhez.

A felelősség mindig feltételez egy rajtam kívül létező valamit, valakit, személyt, intézményt, közösséget, akinek felelősséggel tartozom, akinek a közösség is felelősséggel tartozik, és ez a dimenzió ma még nem jelent meg. Azt gondolom, hogy mi magunk mint közösség, mint nemzeti közösség is felelősséggel tartozunk a jövőért, nem csak egyes emberek, individuumok.

(12.40)

A közösség, annak a hiánya, úgy gondolom, hogy a kulcsszó akkor, amikor a népesedési válságról beszélünk. Élő közösségek nélkül, ahol az emberek, a családok, az emberi kapcsolatok szolidáris hálójában az egyes ember jól érzi magát ezek nélkül, ahol megtalálja az egészben a saját életének az értelmét, azt is lehetne mondani, bármennyire nem szakszerűen hangzik, hogy életkedve van, van kedve az élethez, és van kedve ahhoz, hogy továbbadja magát, ahol érdemesnek látja, hogy továbbadja magát, ilyen közösségek nélkül úgy gondolom, hogy nem lehet beszélni a demográfiai válságról sem.

Ezeket a közösségeket kellene erősíteni, amíg vannak, és nem gyengíteni őket. Elsősorban természetesen, erről hallottunk már sokat, a családot, a családi szolidaritást, és ebben talán egy fontos különbség, amiről szintén érdemes lenne beszélni, nem külön megcélozni például a gyermeket, hiszen azt gondolom, hogy gyermekszegénység valójában nincsen, családoknak a szegénysége van, és hogyha a gyermeket külön vizsgáljuk ebben az esetben, akkor lehet, hogy éppen az egészet fogjuk elvéteni. Nem külön megcélozni a gyermeket más ügyekben sem, és adott esetben, ha kell, szembeállítani a szülőkkel vagy az időseket a fiatalokkal, azokat, akik egyedül vannak, azokkal, akik nem. Úgy gondolom, hogy egy kormány szándékát az intézkedései, az általa elfogadott törvények minősítik, nem pedig azok a szlogenek és hangzatos kifejezések, hogy mennyire támogatják ők a gyermekvállalást.

Ebből a szempontból azt gondolom, hogy mindenképpen szóba kell hozni azt a törvényt, a művi meddővé tételről szóló törvényt, ami sajnos egy olyan időszakban ment át a Házon, hogy nem volt igazán lehetőség kifejteni ezzel kapcsolatban az aggodalmainkat. Akik úgy gondolják, hogy ma Magyarországon az egyik legfontosabb dolog, hogy már 18 éves korában valakinek emberi joga legyen az, hogy sterilizáltathassa magát, akár nő, akár férfi, vagy úgy gondolják, hogy a gyermekpornográfiának a lehetővé tételét kell gyorsan elvégezni valamifajta jogharmonizáció miatt, azt gondolom, hogy ez egy elég súlyos jel és aggasztó jel. És ha valaki a babakötvény nagyszerű negyvenezer forintjáról beszél, lehet erről úgy beszélni, hogy nem adjuk meg korrekten azt is, hogy mennyi államadóssággal születnek ma gyermekek a világra Magyarországon.

Azt gondolom, hogy ezek az irányok mutatják, hogy merre megyünk, hogy mit jelent a túlhajtott individualizmus egy olyan országban, ahol egyébként is meggyengültek az összetartó erők, és ennek katasztrofális következményei vannak, ahol nem mondják meg, hogyan kell élnie az embernek, hallottuk a miniszterelnök szájából. Mindenütt megmondják, csak nem mindegy, hogy ki mondja meg, hogy hogyan kell élni, a médiának a rövid életű sémái vagy éppen értéket őrző közösségek, vagy a szüleink, vagy a nagyszüleink, vagy a barátaink, és természetesen ezt nem lehet szembeállítani a választással. Merthogy a választás természetesen elkerülhetetlen, de választani az tud, akinek erős azonosságtudata van, nem az, aki elé raknak mindenfélét, hogy válasszon, csak éppen nem tudja, hogy milyen alapon.

Annak van alapja, annak vannak értékei a választásra, akinek erős azonosságtudata van, mert elég és hiteles útravalót kapott az előző nemzedéktől, és van kedve továbbadni azt a következő nemzedéknek is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu