GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nemzet kultúrája, nyelve, történelme gyermekeiben él tovább, így aztán helyénvaló és azon túl, hogy okos és bölcs dolog, tegyük hozzá, magasztos cselekvés, hogyha eszmét cserélünk arról, hogy a nemzet miként képes belátó és okos politikával biztosítani hosszú távú fennmaradását, garantálni gyermekeinek jövőjét. Épp azért, mert megindító és hazafias kérdésről beszélünk, egyik oldalról ott van a veszély, hogy általános, nagy politikai értékek özönében utat tévesztünk, másik oldalról meg természetesen ott van a másik veszély, hogy a hideg racionalitás kopogó mondatai között elvétjük az egész kérdéskör lelki, morális, kulturális, nemzeti hátterének érzékeny bemutatását.

Mindezzel együtt, e veszélyek figyelembevételével is a magunk számára irányadónak inkább azt gondolom, hogy próbáljunk annyira racionálisnak lenni az adott kérdéskör vizsgálatánál, amennyire csak lehetséges; éppen azért, mert azt hiszem, abban nincsen nagy különbség a politikai felek között, hogy egyaránt szükségesnek és fontosnak tartják olyan társadalompolitikának, olyan közkultúrának a kialakítását és megerősítését, amelyben pozitív, személyes, családi és nemzeti magatartás a jövő felé és a gyermekeink sorsa felé való fordulás. Ezt túlhangsúlyozni vagy hangsúlyozni talán nem szükséges. Az okokat megérteni, hogy hogy is alakul a legfiatalabb nemzedékek sorsa, hogyan alakul a családok döntése a gyermekvállalás során, az viszont már sokkal összetettebb.

Adatokat, összefüggéseket próbálok bemutatni nagyjából húsz percben; adatokat és összefüggéseket, arra kérve a vitatkozó feleket, hogy ha és amennyiben lehetséges, ők maguk is az adatokra adatokkal válaszoljanak, a tényekre tényekkel reagáljanak. Ha vitatkozunk, akkor maradjunk az adatszerűség keretei között.

Nagyjából 50 évre visszamenőleg tekintettük át Magyarország és Európa népesedési helyzetét. Elöljáróban talán érdemes azt leszögezni, hogy ahhoz, hogy egy nemzet legalább arra képes legyen, hogy fenntartsa az önreprodukciót, azaz hogy hosszú távon megőrizze a népesség önmagát a maga erejében, nagyjából az kell - ilyen statisztikai számot mondva -, hogy átlagosan egy családban 2,1 gyermek legyen. Azaz mondjuk azt, hogy mindenütt legyen kettő gyermek nagy átlagban, és minden ötödik-tizedik családban pedig legalább három. Ezt a célt 1960-ig visszamenőleg az európai átlag nem éri el, nem éri el a magyar átlag sem, sőt azt látjuk, hogy 1960 óta folyamatosan Európában is, az Európai Unió országainak átlagában és Magyarországon az úgynevezett teljes termékenységi ráta - erről szólt az előbbi 2,1-es szám - folyamatosan csökken. Magyarországon ez egyetlenegy periódusban változik meg, akkor, amikor az ötvenes évek úgynevezett Ratkó-korszakának gyermekei abba az életkorba kerültek, hogy nekik maguknak is lettek gyermekeik.

Ez a csökkenő tendencia, azaz hogy egyre kevesebb gyermek született a családokban, ez a csökkenő tendencia egypár évvel ezelőtt megállt Európában is és Magyarországon is. Európában nagyjából az mondható, hogy a kilencvenes évek legeslegvégén állt meg ez a csökkenő tendencia, Magyarországon pedig az utolsó három-négy évben. Az okok rendkívüli módon összetettek. Két-három ilyen tényezőt fogok felsorolni. Az egyik, amely egyaránt jellemző Magyarországra és Európára, hogy a nők első gyermek... Újrakezdem: az első tényező talán az, hogy egyre későbbi életkorban vállalnak a nők gyermeket, nagyjából három-négy évvel később ma, mint akár csak 20-25 évvel ezelőtt. Az adatok körülbelül úgy néznek ki, hogy Magyarországon az 1980-as években a nők nagyjából 22-23 éves korukban vállalták az első gyermek megszülését, ma ez már a 26-27. év környékén van. Ez a szám egyébként nem tér el jelentősen az európai átlagtól, inkább még mindig egy picikét alacsonyabb, mint az európai uniós átlag.

Ami a második tényező, és ebben már nagyon sok, az elmúlt tíz-húsz év változó társadalmi kultúrájának jegyeit magán viselő következmény is van, hogy nagyon gyorsan, szinte robbanásszerűen nőtt a házasságon kívül született gyermekek aránya Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt. Itt sokkal rövidebb időszak alatt, az utolsó tíz évben van radikális változás. 1994-ben, a kilencvenes évek közepén száz gyermekből nagyjából húsz született házasságon kívül, nagyon sok esetben persze élettársi, sőt tartós élettársi kapcsolatban, minden ötödik gyermek, mára már százból 35 gyermek, minden harmadik. Ha azt gondolnák, hogy ez Magyarországra jellemző, Magyarországon a hagyományos családi értékek felbomlásából eredeztethető folyamat, akkor muszáj hozzátennem egy-két adatot, hogy bizony az európai átlag középmezőnye ez a 35-ös szám. Svédországban ez ma már 55, Dániában 47; kétségtelen, Spanyolországban kevesebb, csak 27, és általában az igaz, hogy a mediterrán országokban, Cipruson, Görögországban, Olaszországban a legalacsonyabbak ezek az értékek.

Van két, mondjuk úgy, hogy ezzel összefüggő, meglehetősen bonyolult jelenség, az egyikben nincsen változás az elmúlt 15-20 évben, a másikban viszont van. Nagyjából azt látjuk, hogy azokban az országokban magasabb a gyermekvállalási hajlandóság, ahol egyébként magasabb a házasságon kívül született gyermekek aránya. Ez egy hihetetlen erővel és hihetetlen ellentmondásossággal a szemünk elé kerülő kérdés, mert egyik oldalról természetesen ott van bennünk az a vágy, hogy a gyermekek számára stabil családi viszonyokat teremtsünk, és hozzuk azért magunkból, a legtöbbünk legalábbis hozza magával azt a meggyőződést, hogy bizony a család a maga stabilitásával - a hagyományos család, hogyha úgy tetszik, azaz hogy létrejön a házassággal megerősített családi kapcsolat -, az egy stabilabb viszonyt jelent. Mégis az Európai Unió összes országának népesedési folyamatait elemző különböző statisztikai elemzések azt mutatják, hogy bizony itt kimutatható kapcsolat van aközött, hogy ahol megengedőbb a közkultúra, ahol elfogadottabb, hogy különböző típusú családmodellek között önként választhatnak a polgárok, ott a gyermekvállalási kedv magasabb lett.

(9.50)

Ez egyébként nyilvánvalóan, legalábbis első ránézésre, a nemzetért való bölcs és felelős aggódás és bizonyos fajta konzervatív gondolkodás konfliktusát mutatja. Mikor szolgáljuk jól a nemzet érdekét? Akkor, ha tudomásul vesszük és elfogadjuk, hogy az önkéntes szándék alapján megformált családmodell jobban segíti a gyermekvállalást, vagy ha azt mondjuk, hogy szinte bármilyen áron ragaszkodjunk és erősítsük meg a hagyományos, házasságra épülő családmodellt, de tudomásul vesszük, hogy ennek bizonyos összefüggések alapján az is az egyik következménye, hogy csökkenni fog vagy csökkenhet a gyermekek száma?

A másik összefüggés, amelyben viszont változás van az elmúlt 20-25 évben: a nyolcvanas években még azt láttuk, hogy ott magasabb a gyermekvállalási kedv, ahol alacsonyabb a nők foglalkoztatottsága. Minél alacsonyabb volt a nők foglalkoztatottsága, minél inkább otthon maradtak, annál nagyobb volt a gyermekvállalási kedv. Ez volt jellemző a nyolcvanas évekre. Mára megfordult ez a tendencia. Ma meg éppen azt látjuk, hogy ott, ahol a nők előbb visszamennek dolgozni, ott, ahol a nők gyorsabban visszakapcsolódnak a munkavégzés világába, ott bizony több gyermeket vállalnak. Ha úgy tetszik, ahol a hagyományos női és férfiszerepek közötti különbség csökkent, ott nagyobb a vonzódás arra, hogy persze a változó férfiszerepekkel együtt is, a család életébe új módon bekapcsolódó férfiszerepekkel együtt nagyobb a gyermekvállalási kedv.

Ha az ember azt elemzi, hogy van-e komoly összefüggés a különböző családtámogatási, pénzbeli támogatási módok és a gyermekvállalási kedv között, meglehetősen elkedvetlenítő képet lát, és ez - hogy mondjam - legalábbis visszafogottá teheti azokat a politikusokat, akik úgy gondolják, hogy bizony-bizony olyan módon lehet befolyásolni egy országban a gyermekvállalási kedvet, hogy különböző pénzbeli támogatásokkal serkentjük a gyermekvállalást, és csökkentjük a gyermekvállalás nehézségeit. Általában inkább azt mutatják ki az ezzel foglalkozó szakemberek, hogy ha új kormányzati politikai intézkedések vannak, amelyek, mondjuk, a támogatások fokozásával növelik a gyermekvállalási kedvet, ezek csak arra jók, hogy előrehozzák az egyébként is tervbe vett gyermekvárást, előrehozzák a gyermekek elvállalását, de összességében nem befolyásolják a demográfiai folyamatokat.

Miután, mint oly sok minden, ez is Magyarországon politikai kérdéssé vált, hadd álljak meg itt egy pillanatra! Emlékszem, hogy jó pár évvel ezelőtt, 2000-2001-ben bizony szinte győzelmi jelentésként megfogalmazott tájékoztatót hallhattunk arról, hogy na végre, egy újrafogalmazott családpolitika és családtámogatás eredményeként 2000-ben vagy 2001-ben növekedett a születésszám. Mindjárt ellenőrizni fogom, hogy melyik volt a két év közül. Aztán kiderült, hogy a következő évben már csökkent; aztán még egyszer csökkent. Ezért én távol tartanám magamat ettől a nagyon optimista jelentéstől, inkább csak rendkívül tárgyszerűen és visszafogottan fogalmazom azt meg, hogy visszatekintve az elmúlt év adatait, nagyjából azt lehet látni - igen, megtaláltam -, hogy a gyermekszám, a születések számának a kilencvenes évek közepétől folyamatosan tapasztalható csökkenése 2004-re megállt, és most van nagyjából a harmadik évünk egymás után, amikor enyhén, évi pár ezer fővel - de ez egypár százalék, mert itt 94-95 ezres születésszámról beszélünk - folyamatosan növekszik a születések száma. Az első év tehát, amikor már tendenciájában nem csökkent a születések száma, az 2004, amikor 2003-hoz képest csökkent, és az idén - 2006-ról csak az első 11 hónap végleges adatai állnak rendelkezésünkre, de 2006-ra is az lesz igaz, hogy jó két-két és fél ezer gyermekkel több született, mint az azt megelőző évben - újra meg fogjuk közelíteni ezt a 100 ezres számot.

De még egyszer mondom, mielőtt még most a kormányoldal ünnepelné a 2003-2004 környékén megváltozott családpolitika eredményeit, hogy itt érdemes óvatosan fogalmazni, és érdemes elkerülni azt a hibát, ami a politikusokra oly sokszor jellemző volt ebben az ügyben, hogy úgy gondolják, hogy családpolitikai intézkedések máról holnapra hirtelen megváltoztatják a demográfiai tendenciákat és trendeket, ebben indokolt a visszafogottság és a bölcsesség. Már csak azért is, mert visszatérve az európai tendenciákhoz, mi az, amit meg lehet állapítani?

A relatívan sikeres országok Európában - ahol viszonylag magas a születésszám, bár ezen országokban sem sikerül biztosítani a népességfogyás megállítását önmagában a magas születések által, sokkal inkább a bevándorlás az, ami biztosítja ezekben az országokban is, szóval, a sikeres országok döntően - Franciaország, Skandinávia és Hollandia. Az inkább kurdarcosabbnak a dél-európai mediterrán országokat tekintjük. Ha átnézzük, hogy mit tekintenek, nem mi, politikusok, hanem az ezzel foglalkozó kutatók a siker okának, akkor három-négy tényezőt látunk itt. Amiket sorolni fogok, azok az OECD, az Európai Unió és a Világbank jelentéseiből származó tapasztalatok.

Általában ott magasabb a gyermekvállalási kedv, ahol magas szintű és rugalmas a női foglalkoztatottság, ha úgy tetszik, ahol nem az a társadalmi közkultúra, hogy a nő maradjon a fakanálnál. Kettő: általában ott, ahol kiterjedt és erős a női egyenjogúságot védő intézményrendszer és jogrendszer. Általában ott, ahol a magánéleti magatartásformákkal szemben állami és vallási semlegesség figyelhető meg, azaz nem gondolja úgy senki a politikai közéleti elitben, hogy neki meg kell mondani, hogy hogyan kell éljél a magánéletedben, hanem nagy a választás szabadsága, és ez a választás szabadsága lesz az, amely megteremti a nagyobb kedvet a gyermekek vállalásához.

Azokban az országokban magasabb a gyermekvállalási kedv, ahol függő helyzetű családtagok gondozásában magas és intenzív az állami, közösségi részvétel, azaz nem hagyják a családot magára, hogy oldjad meg a te gondodat, hanem nagyon erős intézményi, szociális támogatási rendszer működik, és mondanom sem kell, hogy nagyjából ennek az ellentéte ott, ahol kudarcokat látunk.

Az elmúlt napokban hozták nyilvánosságra az UNICEF jelentését, itt van a kezemben (Felmutatja.), arról, hogy milyen is a gyermekek jóléti helyzete. Egyik oldalról persze azt mondhatnánk, hogy legyünk arra büszkék, hogy a jelentés úgy fogalmaz, hogy a 21 gazdag országot hasonlították össze, és mi benne vagyunk ebben a 21 gazdag országban, és nincsen benne például egyik-másik szomszédos ország. Aztán a másik megjegyzésem, mielőtt még majd itt össze fogunk veszni a patkóban, hogy a 2000. január 1-jétől 2003 decemberéig tartó négy évet vizsgálja a jelentés, és például anyagi jólét tekintetében az első évek hangsúlyosak a jelentésben. Másik oldalról a jelentés rendkívüli módon összetett, de felhívja arra a figyelmünket, hogy a gyermekek jóléte sok tekintetben elválik a közvetlen anyagi jóléttől. Érdemes csak a legvégső listát megnézni: az anyagi tehetősség alapján egyébként jó helyezésű Nagy-Britannia és Egyesült Államok ennek a rangsornak a legvégén szerepel.

(10.00)

Másik oldalról: ha nem is boldogság, de némi megnyugvás, hogy az a szubjektív érzés, amit a gyerekek magukról kiállítanak bizonyítványt, hogyan is érzik magukat, e tekintetben Magyarország a leggazdagabb, vizsgált országok között a 13. Azaz gyermekeink döntően a saját helyzetükről egy rendkívül kiegyensúlyozott és inkább pozitív képet mutatnak.

Persze, ha már az ellenzéki képviselők voltak olyan kedvesek, hogy ebben a kérdésben vitát kezdeményeztek, akkor szerintem önérzetesen és büszkén mondjunk el egypár dolgot, olyan dolgokat, amelyek éppen ezen jelentés időtartamához kötődően, 2002-2003-at követően az előző szocialista-liberális kormány tevékenységéhez kötődnek, és mondjunk összesen három-négy mondatot arról, hogy mit tervezünk. Csak azért, hogy ne felejtsük el: mindenki emlékszik arra, hogy az elmúlt négy évben milyen átfogóan újítottuk meg a családtámogatás rendszerét, éppen abból az elvből kiindulva, hogy oda adjunk többet, ahol nagyobb a szükség. Ezt az átalakítást sikeresnek és helyesnek látjuk, kimutatások sokasága bizonyítja azt, hogy a korábban perverznek tekintett szociálpolitika és újraelosztás ma szolidárisabb, mint abban az időszakban volt, amit ez felváltott.

Kettő: ebben az időszakban jelent meg a gyes melletti foglalkoztathatóság kérdése, és jól látjuk ezekből a tendenciákból, ott magasabb a gyermekvállalási kedv, ahol nagyobb a szabadság, hogy az ember mikor dolgozik és mikor nem. Ugye, emlékeznek erre a vitára? A szocialisták és liberálisok kormánya megértette ezt az összefüggést, és azt mondta, hogy lehessen dolgozni, ha akarsz, ne tiltsuk a munkavégzést. A jelentések azt mutatják, hogy ebben az ügyben nekünk volt akkortájt igazunk. Most lép életbe az úgynevezett Start Plusz programnak éppen az a része, amely a gyesről, gyedről visszatért édesanyák újra munkába állását segíti. Most június 1-jétől lesz csak hatályos ez a szabály.

Sokat vitatkoztunk a Fészekrakó-programról. Alig több mint másfél év alatt, a tavalyi év végéig 22 ezer fiatal család vette igénybe a Fészekrakó-programot, összesen 121 milliárd forint állami garanciával vállalt hitelt kapott. És itt mondom el, hogy a félszocpol-támogatás - ugye, tudják, amit használt lakás vásárlásához adunk, amit ugyancsak mi vezettünk be - 28 ezer fiatal családnak adott összesen 32 milliárd forintot az elmúlt másfél évben.

Ennek az időszaknak az eredménye a babakötvény, amelynek most már lassan majd levonhatjuk az első tapasztalatait. Van egyébként rajta mit igazítani természetesen, de azok, akik időnként pár ezer forintért is, azt gondolom, jogosan emelnek szót, nem kell hogy egy kézlegyintéssel elintézzék, hogy valamennyi születendő gyermeknek 40 ezer forinttal indul el az élete. Hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülőknek csak egy kisebbsége lesz az, aki ezt a pénzt elviszi befektetési számlára, ez azt mutatja, hogy lesz majd mit igazítanunk ezen a programon.

És azt gondolom, helyesen tettük, amikor kinyitottuk az ingyenes tankönyvhöz vagy az ingyenes étkezéshez való jutásnak a lehetőségét.

Rövid távon ezek nagyon fontos beavatkozások voltak, azt gondolom, hogy szocialisták és liberálisok egyaránt büszkék lehetnek erre.

De nem vagyunk a dolog végén, van még egy sor feladat előttünk, három dolgot említenék akkor, ami a jövőre vonatkozik. Az első: ismerik a képviselők, hogy Ferge Zsuzsa professzor asszony vezetésével a gyermekszegénység elleni nemzeti stratégia elkészítése 2005 végén, 2006 elején elkezdődött. Ennek a munkának az eredménye, hogy éppen holnap kerül a kormány asztalára az a program, amelynek az egyik eleme ma az lesz - ide fogunk jönni az Országgyűléshez is egy országgyűlési határozatot alkotva -, hogy alkotunk egy hosszú távú, gyermekszegénység elleni nemzeti programot, amelyben a gyermekszegénységet meghatározó valamennyi tényezőt a képzéstől a lakásig, a közlekedéstől sok mindenig együtt fogunk kezelni. A rendszerváltás óta Magyarországon ilyen átfogó nemzeti gyermekszegénység-ellenes program nem volt. Azt gondolom, hogy lesz időnk majd megvitatni ennek a részleteit.

Második: egy héttel ezelőtt itt a parlamentben is szóltam arról, hogy az Új Magyarország fejlesztési program részeként "Gyermekesély" címmel zászlóshajó program indul arra, hogy a legnehezebb helyzetben lévő - egyébként valóban több százezerre tehető - gyermekek életén hogyan lehet átfogó, döntően a kisgyermekkor korai szakaszára koncentráló intézkedéssorozattal segíteni. Lehetősége lesz ellenzéknek, kormánypárti képviselőknek egyaránt, hogy ennek a programnak a kimunkálásában, amely a képzés korszerűsítését, a gyermek- és szociális intézmények korszerűsítését, a "Korai kezdet" nevű átfogó program bevezetését és sok mindent tartalmaz, hogy ebben elmondhassák a véleményüket. És általában is azt gondolom, nagyon sok kutatásból kiindulva, hogy ha a gyermekszegénység ellen akarunk küzdeni, ha a gyermekek jólétéért akarunk küzdeni, akkor persze sokat kell tenni azért, hogy a szülők, a család jólétéért tegyünk. Azaz, ha az oktatásba, a képzésbe, a foglalkoztathatóságba fektetünk be, ha több segítséget kapnak azok a családok, amelyek a társadalom peremére szorultak, ha javítjuk annak a feltételeit, hogy a szegénység láncát megszakítsuk, akkor ezzel közvetlen módon teszünk a gyermekszegénység ellen, és közvetlenül teszünk azért, hogy növekedjen a gyermekvállalási kedv.

Azt kérem a parlamenttől, azt kérem a képviselőktől, hogy a szóban forgó kérdésben, ha lehet, a közös nemzeti felelősség, a jövőért viselt felelősség bázisán, de alapvetően mégiscsak racionális, tényszerű vitát folytassunk; ez segít az országnak és természetesen ez segít a jövő nemzedékének.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu