DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy vélem, hogy ez az elmúlt több mint kétórás vita is mutatta azt, hogy azért ez a környezetügy egy izgalmas kérdése a politikának is, de hogy még nem eléggé izgalmas, arról azért sokan tettek említést, és ha megnézzük, hogy azért itt a padsorokban van még beülhető hely, akkor még inkább látjuk, hogy bizony azért a politika fő sodrát még mindig nem eléggé érintette meg ez a környezeti tematika, pedig valóban a XXI. század egyik legfőbb ügyéről van szó.
Ha a nemzeti környezetvédelmi programra gondolunk, erre a második programra, amelynek az első két évéről szól ez a jelentés, akkor visszagondolva a vitában elhangzottakra, nyugodtan mondhatjuk, hogy annak idején, amikor a környezetvédelmi törvényben több mint tíz évvel ezelőtt elhatározták, hogy legyen ilyen program, az egy helyes döntés volt, tehát az egy nagyon fontos dolog. Egy másik dolog viszont, amit a mostani vita is, úgy érzem, kinyit, hogy vajon az a technológia, ahogy az a program összeáll, és az a technológia, ahogy az a program értékelődik, vajon még mindig megfelel-e, és az elmúlt idők gyakorlata igazolta-e ezt az akkor kialakított mechanizmust, hogy évenként a kormány kap egy beszámolót, kétévenként a parlament.
(19.40)
Erről a két évről többféle adaptáció is elhangzott, arról, hogy az első programról, amelyről az első beszámolót 1998-ban az év végén kellett volna benyújtani, vagy jó igyekezettel '99-ben, az akkori kormány ezt nem nyújtotta be, sőt az egész kormányzati ciklusban egyszer sem számolt be - ha jól emlékszem Orosz képviselő úr szavaira -, hanem csak 2004-ben az akkori kormány adta az első jelentést az első környezetvédelmi programról, jóllehet addigra már a harmadikon is túl kellett volna lennie.
Lehet azt is mondani, hogy a mostani jelentés késedelmes, de hadd említsem meg, hogy még az Európai Unió hatodik környezetvédelmi akcióprogramja - amelynek a hazai leképezése ez a nemzeti környezetvédelmi program - sem rendelkezik kétéves ciklusú jelentési rendszerrel. Átfogó időközi felülvizsgálatai vannak. Az Európai Környezeti Ügynökség jelentései 2-4 év távlatából felhasznált adatokat tartalmaznak. Az elmúlt év derekán, de inkább az év elején a tisztelt ellenzék egyik európai parlamenti képviselője Brüsszelben tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, hogy milyen borzalmas környezeti teljesítménnyel rendelkezik Magyarország, majd szó szerint idézett egy jelentésből, hogy ez nem jó, az nem jó, és azt is kommentálta, hogy persze ahol a kormány nem törődik a környezettel, ott ez nem is csoda. Izgatottan elkezdtem utánalapozni ennek a jelentésnek, amit az Európai Környezeti Ügynökség tavaly tavasszal adott ki, és kiderült, hogy ez a 2001-2002-es időszakról szóló jelentés volt. Magyarországra nézve valóban nem minden megállapítás volt kedvező ebben a tömörítésben, mégis arról árulkodik, hogy ez nem egy egyszerű feladat.
A hatodik uniós környezeti akcióprogramnak még most is tart a tematikus stratégiai meghatározása, a részkérdések közül például a hulladéktematikus stratégiát még most sem fogadták el. Úgy vélem, ez részben magyarázza azokat a gyakorlati akadályokat, amelyek miatt ez a jelentés nem hamarabb kerülhetett ide. A törvény például azt írja elő, hogy az intézkedéseknek a környezet állapotában megmutatkozó hatásait is be kell mutatni. Ehhez a hatások bekövetkezésének egy eltérő dinamikája mellett a környezeti mérő- és megfigyelőrendszerekből származó adatok feldolgozásának az időigénye miatt több idő szükséges. Elhangzottak olyan javaslatok is, hogy a következő kétéves jelentéssel ne várjunk még két évet, hanem előbb hozzuk ide. Előbb fogom idehozni. Ahhoz viszont a tisztelt képviselő hölgyek és urak felhatalmazása kell, hogy akkor az egészet másképp kell csomagoljuk, és a dolognak egy kicsit másról kell szólnia. Az intézkedésekről, a ráfordításokról nagyon gyorsan tudunk tájékoztatást adni, de a környezeti állapot bemutatását ettől el kellene választani, mert az csak lassabban, nagyobb követési távolsággal készíthető el. Lehet ezen a mechanizmuson javítani, megpróbálunk mindent megtenni, ami technikailag lehetséges, de elsődlegesen technikai akadálya van annak, hogy ez lényegesen gyorsabban történjen. Ezt az akadályt, amennyire csak lehet, megpróbáljuk legyűrni, és felgyorsítani ezt az egész jelentési technológiát.
A vitában, de az ezt megelőző bizottsági vitában is több ügy megfogalmazódott. Nagyon jó ötletnek tartom azt, amit Bókay képviselő úr mondott, hogy a jó gyakorlatokról érdemes lenne ebbe egy-egy példát módszeresen beleemelni, mert ennek is van egy fontos missziója. Vagy az egész programszerkezettel kapcsolatban talán még azt is érdemes lenne megvizsgálnunk, hogy mivel a mi nemzeti környezetvédelmi programunk a maga ciklusaival nem illeszkedik az Unió egyébként meglévő pénzügyi ciklusaihoz, nem volna-e érdemes idővel egymásra tolni ezeket a rendszereket. Úgy vélem, el kellene gondolkodni ezen a jelentéstételi rendszeren, és esetleg a környezetvédelmi törvény módosításával meg kellene keresni azokat a módokat, amelyekkel a rendszeresség valóban biztosítható, és a kellő célokat jól szolgálja.
A másik fontos kérdés tartalmi kérdés, nevezetesen az, hogy vajon a magyar környezetvédelem a jelentés alapján elegendő figyelmet fordít-e a környezeti károk megelőzésére, kellően preventív-e a magyar környezetvédelem, vagy pedig csővégi. Ez izgalmas kérdés, és összefügg azzal a problematikával, vajon baj-e, hogy a magyar környezetvédelem ezekben az esztendőkben fejlesztésközpontú környezetvédelem, vagy pedig nem. Magyarországon a környezetvédelem minden területén - különösen az uniós csatlakozást követően - szigorú szabályozást, jogszabályi környezetet alakítottunk ki és fogadtunk el, és elsődlegesen ez a prevenció eszköze. Az intézkedéseknek vannak mérhető eredményei. Tudjuk, hogy egy adott intézkedés milyen hatást váltott ki. Például, amikor az uniós csatlakozás után több mint féléves derogációs eltolással átvettük azt az uniós követelményt, hogy a nagy tüzelőberendezések kibocsátását hozzá kell igazítani az uniós szabványhoz, az azt eredményezte, hogy valójában megszűnt a határérték feletti kibocsátás. Minden nagy tüzelőberendezésnél. Becsuktak kemencéket, majd fél évvel később veszélyeshulladék-égetőket. Tizenhét veszélyeshulladék-égető üzemet csuktak be Magyarországon, majd ezt követően a rendelkezésre álló kapacitás mégis nagyobb volt, mint az intézkedés előtt.
A szabályozás tehát jelen van. És ez a szabályozás évről évre pontosodik, csiszolódik, finomodik, és az eredményessége nehezen vitatható. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az a szabályozás, ami Magyarországon működik akár európai, akár hazai normaként, a világ élvonalában lévő országokénak megfelelő szabályozás. És hogy ez kellően szigorú-e? Ezzel kapcsolatban persze vannak viták. Köszönöm szépen azokat a jó szándékú biztatásokat, hogy a kormányban ezeket vessem fel. Felvetem ezeket a kormányban, felvetem az Országgyűlésben is, de azt is tudom, hogy ezekben az ügyekben érdekkonfliktusok sorozatába ütközünk, és ezekben az érdekkonfliktusokban hol az egyik, hol a másik érdek kerekedik felül. Tiszta lelkiismerettel mondom, hogy azok közül a nagy célok közül, amelyeket 2003-ban és 2004-ben szerettem volna elérni, amit nagyon el akartam érni, nagyjából el is tudtam érni. Persze tudom, hogy milyen iszonyatos küzdelem áll néhány ügy mögött. Hallottuk, hogy az agrár-környezetvédelem mindvégig nem volt egy fáklyás menet, de ha valakinek - mondjuk, Ángyán professzor úrnak - 2000-ben azt mondtam volna, hogy öt-hat év múlva az agrár-környezetvédelemre Magyarországon 40 milliárd forint támogatást fognak a gazdák között szétosztogatni, az a szemembe mosolygott volna, és azt mondta volna, hogy egy optimista álmodozó vagyok. Úgyhogy lehet azt mondani, hogy ez sok, lehet azt mondani, hogy kevés, de úgy érzem, fanyalogni nemigen lehet, hiszen akár még öt-hat évvel ezelőtt is az erre fordított pénz inkább milliókban volt számolható - pár tucat millióban -, és nem tucat milliárdokban.
(19.50)
Azért ez egy hatalmas különbség, és úgy vélem, hogy ezt mindenképpen értékelnünk kell. Mint ahogy olyan kérdések - jóllehet nem ennek az ügynek, a mostani jelentésnek a tárgya -, mint a genetikailag módosított szervezetekkel kapcsolatos álláspont, amelyet ennek a Háznak a falai között ötpárti egyetértéssel a képviselők fogadtak el, hagytak jóvá, és egy rendkívül progresszív és az elővigyázatossági elvet messzemenően érvényesítő álláspontként fogalmaztak meg, és amely ügyben ha valaki azt mondta volna, hogy az új uniós tagállam, Magyarország a csatlakozást követő két és fél éven belül a Bizottsággal szemben nyerni fog Brüsszelben egy szavazásban, azért úgy vélem, hogy nagyon optimista jósok lettek volna, akik ezt előre megjövendölik.
Én azt mondom, hogy van a magyar környezetvédelemben rengeteg preventív elem. Az a szabályozó mechanizmus, amelynek igen karakán elemeit éppen 2003-ban és 2004-ben sikerült a rendszerbe beépíteni, amelyről Gusztos képviselő úr is beszélt, hogy egy liberális gazdaságpolitikában, amelyben nyilván a piac szabadsága egy fontos dolog és a verseny, de emellett nyilván az állami szabályozásnak is vannak olyan mezői, amelyek piaci eszközökkel próbálják meg elrendezni a folyamatokat és meglehetősen innovatív módon. Úgy gondolom, hogy ezek nagyon komoly és velünk tovább élő értékei a magyar környezetügynek.
De én azt sem tartom egy komoly bajnak, ha, mondjuk, a magyar környezetvédelem szinte többet nem is tett volna, csak annyit, hogy megfelel az uniós normáknak, és ezt a szigorú új normarendszert alkalmazza ebben az országban. Ennél sokkal többet tettünk, és ez kiderül a beszámolóból. Tehát azért ebben nagyon komoly elszámolás van, amiről persze lehet azt mondani, hogy igen, de vannak olyan pontjai, amelyek bizony nem teljesültek teljes egészében. Igen, vannak ilyen pontjai; de egy terv, az egy terv. De vannak olyan pontjai, amelyek sokkal jobban teljesültek, mint amit annak idején gondoltunk volna. Az előbb mondtam a genetikailag módosított szervezeteket. Ki tervezte meg 2003-ban, hogy ebben mi legyen akkor a pontos magyar pozíció, és mégis egy progresszívabb irányba mentünk el.
Nagyon sok ilyen elem van, ahol néhol gyorsabban haladtunk, és akadnak elemek, ahol néha meg lassabban haladtunk előre. Értem, hogy a környezetvédelmi bizottság feladja azt a megrendelést a kormánynak, hogy gyorsítson a környezeti ügyekben, de akkor ezt tessék szíves lenni majd megbeszélni a gazdasági bizottsággal is. Éppen nemrégiben voltak komoly vitáink az ipar képviselőivel arról, hogy a szén-dioxid-kibocsátási kvóták létesítményre történő elosztása Magyarországon és szektorokra történő elosztása miért nem lett sokkal nagyobb, mint amennyit a tényleges adatokkal ott alátámasztani tudtunk.
Én úgy érzem, hogy azért ez nem egy könnyű kenyér, nyilván környezetvédelmi miniszternek lenni sem, de az ember ezt eszi, és próbálja úgy elvégezni a dolgát, hogy azok az ügyek, amikben hisz, valóban sikerre menjenek.
Az izgalmas kérdés, volt itt egy kis számháború arról, hogy mi mennyi. Ezek a mi mennyik nagyon érdekesek. Itt Nagy Andor képviselő úr is idézett adatokat, azért hadd mondjam azt, hogy a tény, a 2100 milliárd, a központi költségvetés és az EU együttes összege. Tehát nem efelett volt elképzelve, hogy majd akkor 2000 milliárdot az EU is belenyom a dologba. Nyilván van egy további 2100 milliárdnyi pénz, annak idején azzal kalkulált a program, és ez az a rész, amit viszont más jövedelemtulajdonosok tesznek a dologba bele, tehát hogy a gazdaság különböző szereplői is hozzájárulnak ehhez az ügyhöz, éppen a saját, jól felfogott érdeküknek megfelelően is.
Úgy vélem, valóban az az álláspont, hogy az államnak van egy adott szerepe a környezetügyben, de nem várható el, hogy mindent az állam intézzen el. Ugyanígy dolga van az állampolgároknak, a helyi önkormányzatoknak, dolga van gazdasági szereplőknek, mindenkinek meg kell a maga dolgát tenni. Mindenki dobja be a magáét! - ez volt a szelektív hulladékgyűjtési kampányunknak is a szlogenje, és úgy vélem, hogy ez a szlogen azért e tekintetben is érvényes kell hogy legyen.
Nagyon izgalmas kérdés azért a fejlesztéseknél, hogy amikor a fejlesztésekre gondolunk, azért a fejlesztéseknek is van egy prevenciós szerepe. Ha valaki úgy gondolja, hogy azzal, hogy máról - amikor Budapest esetében a szennyvizek fele tisztítás nélkül ömlik a Dunába - ennek az évtizednek a végére el akarunk jutni oda, hogy a szennyvizek 98 százaléka meg lesz tisztítva... Megépül a központi szennyvíztisztító telep Csepelen, a dél-budai szennyvíztisztító, kibővül az észak-pesti szennyvíztisztító, Óbuda szennyvizét átvisszük a Duna alatt, és mondhatnám tovább, megépül a budai oldal főgyűjtője és a külső kerületek csatornázása, és akkor még nem beszéltem a vidéki szennyvízprogramról. De ezek a tények azt mondják, hogy ha ez elkészül, lehet mondani, hogy ez csővégi, de ez a szennyezés itt van. Lehetne persze azt mondani, hogy a főváros lakosságát állítsuk át akkor majd tőzegvécékre és másra, ami ökológiai szempontból sokkal kívánatosabb lenne, de ez nem egy működő gyakorlat a világ nagyvárosaiban.
Ez pedig meg fogja előzni azt, hogy a Duna alsóbb szakaszain ez a tápanyagterhelés, ez a szennyezőanyag-terhelés, ez a bakteriális terhelés, amit most Budapest képvisel, a folyó alsó szakaszain a vízminőségromláshoz vagy a Fekete-tengerben, ha már regionálisan gondolkodunk, az ottani ökológiai állapotok romlásához a továbbiakban is hozzájáruljon.
Úgy vélem, hogy az ambivalencia persze létező, de ez az ambivalencia egy történelmi lehetőség kihasználásának a pillanatát is felvillantja, hogy most adódik egy olyan időszak a magyar környezetügyben, amelyben egy nagy ugrást lehet megtenni azzal, hogy igen jelentős források származnak ide, és hogy igen jelentős források, azért azt hadd említsem meg, hogy az Új Magyarország fejlesztési tervben - most már ahogy így számolgatjuk meg csiszolódik a terv - közel 1600 milliárd az a fejlesztés az összes 8000 milliárdból, amit az ország ebben a hétesztendős időszakban befektet majd, ami kimondottan direkt környezetügyi fejlesztés.
Lehet azt mondani, hogy ez kevés, és hogy miért nem még egyszer ennyi. De akkor azt is meg kell mondani, hogy mi ne legyen annyi. Nekem volnának persze ötleteim, meg mindenki, aki itt ül teremben, tudna ötleteket adni, hogy még honnan vegyünk el. Csak az a baj, hogy ha beülnek a padsorokba a most hiányzó képviselő urak, akkor nekik is lennének ötleteik, hogy ezt pedig hova kellene inkább fordítani, ha lehetne, de úgy vélem, hogy ez azért egy nagyon nagy arány. Ez azt jelenti, hogy ebben a most kezdődő hét évtől a következő időszakban 2013-ig Magyarországon abból a pénzből, amit az állam fejlesztésre költ, minden ötödik forintot direkt környezeti fejlesztésre költi. Egy másik ötödik forintot pedig - ha úgy tetszik, akkor a negyedik forintot - olyan fejlesztésekre költi, ami környezeti szempontból előnyös; tehát például olyan közlekedési projektek, amelyeknek pozitív a környezeti lenyomata, elkerülő utak, mint az M0-s befejezése vagy városi tömegközlekedés-fejlesztés, vagy mondhatnám tovább, hogy milyen programcsomagok tartoznak ide.
Tehát egy kicsit kitekintve is kell a környezetügyet kezelnünk, és nem azt mondani, hogy csak az a környezeti szempontból hasznos dolog, amit környezeti beruházásként könyvelnek el.
(20.00)
Úgy gondolom, hogy például a főváros esetében a levegőminőség javítása szempontjából a legkardinálisabb ügy az M0-s keleti szektorának a befejezése minél gyorsabban. És ugyanez van a vidéki városainknál is, kisebb településeknél, hogy hogyan lehet a település belterületéről kivinni a gépjárműforgalmat. Nyilván vannak más utak is, ami a prevenciót szolgálja, de itt meg ne felejtsük el, hogy mi egy uniós tagállam vagyunk, és nem csak mi szabályozunk, az Unió is szabályoz. Tehát ha olyan gépjárművek kerülnek forgalomba, amelyek az Euro 5-ös meg Euro 6-os követelményeket majd egyszer fogják teljesíteni, annak az itthoni környezetminőségre is hatása van. Ezek is összefüggenek a környezeti állapottal.
Az egyéb ügyek között - mert azt hiszem, ezek azért a központi és ilyen rendkívüli csúcsügyek, amelyek stratégiai jelentőségű kérdései a nemzeti környezetvédelmi programnak - felvetődött néhány konkrét ügy, amelyekre azért konkrétabban szeretnék reagálni. Az egyik ilyen kérdés ominózus módon a Vásárhelyi-terv, jóllehet, ez nem tárgya ennek a beszámolónak. Említés szintjén igen, hogy 2004-ben indult el ez a program, és persze, hogy mennyi idő kell hozzá, én úgy ítélem meg, hogy minimum két évtizedes nemzeti program, egy történelmi jelentőségű program, mire az egész Tisza-vidéken az árvízvédelmi rendszer kellő biztonsággal kiépül.
Jóllehet, rengetegszer idézték már e falak között, hogy mit mondott Medgyessy Péter egyszer valahol, azért hadd mondjam azt, hogy a kormánykoalíció soha nem tett ígéretet arra, amit önök idéznek. Tehát kormányprogramban nem szerepelt olyan, hogy 2005 végére kiépítjük a Tisza összes árvízvédelmi művét. Tessenek szívesek lenni elővenni akár a 2004-es kormányprogramot, akár a későbbieket, nincsen benne ilyen. Az viszont benne van, hogy egy átfogó programot indítunk a Tisza megfelelő árvízi védképességének a fejlesztésére. Most nem egészen szó szerint, de jelentésében idéztem. És meg kell mondanom, hogy a 2006-os esztendő azért ennek egy komoly bizonyítékát adta, amikor egy soha nem látott nagyságrendű, rendkívüli árvízzel sikerrel birkózott meg ez az ország.
Nyugodtan mondom azt, hogy a Vásárhelyi-tervnek a fejlesztései is olyan ütemben haladnak, amit részben ezek a nagy árvizek az elmúlt években lehetővé tettek, és ameddig az ország takarója gazdasági értelemben ért. És nagyon komoly fejlesztések készültek el, de hadd ne menjek ennek a részleteibe most bele, mert ez egy külön parlamenti tárgyalást is kívánna, és úgy gondolom, meg is fog kívánni, mert itt ideje lesz a programról átfogóan is beszámolni, hogy meddig sikerült eljutni, vajon az az annak idején kitűzött program kellően realisztikus volt-e, vagy pedig többet is álmodott, mint amit technikailag és anyagilag megoldani lehetett volna.
Elhangzott egy olyan megjegyzés Fülöp képviselő úrtól, hogy a kormány a vállalt EU-s részhatáridőket sem tudja betartani. Én javasolom, hogy olvassa már el ezt a kiadott anyagot, ennek az elején ezekről az EU-s részhatáridőkről is szó van, és benne van, hogy négy darab ilyen derogációs vállalása volt a kormánynak. A négyből hármat, ami eddig lejárt, azt pontosan teljesítette a magyar állam, a negyedik pedig a szennyvízprogram, amelynél - ahogy elmondtam az expozéban is - a következő években lejáró határidőkről van szó.
Azért itt felvetődött egy olyan kérdés, amely az ivóvízminőség-javító programhoz kötődik, amelynél a csatlakozási szerződésben - és ha jól emlékszem, ezt a pontot 2001-ben tárgyalták - volt egy vállalt határidő azzal, hogy az meghosszabbítható további három esztendővel. Az a határidő, és ennek a meghosszabbításáról van szó, amelynek érdekében az Unióba, illetve a Bizottsághoz elküldtük az ország ilyen irányú kérelmét, és ennek nem lehet akadálya. Tehát ezért Magyarországot jogilag az Unió számon kérni nem tudja. Egy más dolog, hogy ez az a program, amelyben részben a dél-alföldi, részben az észak-alföldi, részben a dél-dunántúli ivóvízminőség-javító programok igen komoly forrással helyet kaptak az Új Magyarország fejlesztési terv különböző programjai között. Tehát én azt mondhatom, hogy ennek a programnak is megvannak a megfelelő anyagi feltételei.
Nyilván ezzel együtt azt a tézist, amit az elején említettem, hogy a nemzeti környezetvédelmi programot 2002-2003-ban, ezt a másodikat egy más történelmi pillanatban fogalmaztuk meg, egy más helyzetben, amikor mások voltak a körülmények, tehát én úgy vélem, hogy az az észrevétel is jogos, hogy amikor ilyen jelentést adunk, akkor ennek a programnak a korrekcióit is nyugodtan asztalra lehetne tenni. Nagy Andor képviselő úr vetette ezt fel. És ez az igény szerintem kezelhető, befogadható, és szükség is van erre.
A következő kérdés a környezeti oktatás, amely több aspektusból is elhangzott. Úgy gondolom, hogy pont ezek az esztendők, a 2003-as, 2004-es esztendők nagyon jó évei voltak a környezeti oktatásnak, ha úgy tetszik, ilyen gyutacsszerűen sikerült elindítani nagyon sok programot, amelyet utána - mondjuk meg őszintén - kellő forrással se az oktatási, se a környezeti tárca ugyanabban az ütemben folytatni nem tudott.
De hadd mondjam azt, hogy ez nem azt jelenti, hogy ezzel megszűnt volna a környezeti oktatás. Ugyanerre az időszakra, ha jól emlékszem, éppen 2004-ben vagy 2005-ben került be például az iskoláknak az alaptantervébe az, hogy a környezetvédelmi ismereteket milyen módon kell kötelező módon minden iskolában oktatni. Vagy nyugodtan mondhatom, hogy a nemzeti parkoknál... - amelyek közül egy sem szűnt meg, hadd nyugtassam meg Ángyán professzor urat, tíz nemzeti parkunk van most is, mint tavaly, meg tavalyelőtt, meg már öt éve. Tehát ugyanolyan tíz nemzeti parkunk van. Az, hogy hány bürokrácia kezeli ezeket a nemzeti parkokat, az egy más kérdés, most nem tíz, hanem kilenc. De egyébként a nemzeti parkok száma állandó maradt Magyarországon. Nem biztos, hogy a jövőben is állandó marad, és az sem biztos, hogy ugyanennyi darab szervezetnek kell azt kezelni. Annyinak kell a szervezést, a kezelést végezni, amennyi a leghatékonyabban azt meg tudja valósítani. De a nemzeti parkjainknál kiépített különböző oktatási létesítmények, bemutató központok, tanösvények egész sokaságáról adhatnék itt külön számot, de ezekről említést tesz a jelentés is.
Tehát ezek fontosak, de ugyanígy az Új Magyarország fejlesztési tervben, a KEOP-ban, a HEFOP-ban meg a ROP-ban, ezek gyönyörű ilyen műszavak - tehát a környezeti és energetikai operatív program, a humán erőforrás operatív program és a regionális operatív program -, ezek mindegyikében van lehetőség arra, hogy oktatási célokat is lehessen finanszírozni a környezeti oktatás esetében.
Adó vagy nem adó kérdése; igen, akkor a professzor úr nem volt még képviselő, amikor ezek a szavak elhangzottak e falak között is, hogy a népnyúzó kormány egyre újabb és újabb adókat vet ki, pedig se a környezetterhelési díj, se a termékdíj, amiket itt felsoroltak mint népnyúzó adókat, egyik sem adó, mindegyik egy díj, a szennyezés díja vagy a közszolgáltatások egy része megtérítésének a díja, vagy a közjavak elfogyasztásának az ára. Tehát ez egy teljesen más természetű dolog, és egy tökéletes félremagyarázás ezeket adónak nevezni, hiszen teljesen más a karakterük, mint például az élőmunkára kivetett adóknak, amelyeknek egyébként valóban csökkenni kellene a mi adórendszerünkben egy olyan reform keretében, amely zöldíti az adórendszerünket, és valóban a rossz dolgokat adóztatja meg és nem a jókat.
(20.10)
Erre szükség van, és én a következő időszak egyik környezetügyi fő csapásirányának azt gondolom, hogy hogyan lehet az adórendszerbe még több ilyen elemet belevinni más elemek helyett. Nagyon utálom azt, amikor ezt a kijelentést félremagyarázva csak a mondat első felét idézik fel ellenzéki oldalon vagy néha rosszindulatú újságírók, hogy már megint adóemelésben gondolkodnak, mert ez nem adó, a másik pedig, hogy nem lehet anélkül, hogy a más területen lévő adók ne csökkenjenek.
Az energiatakarékosságról is szó volt, Gyárfás Ildikó beszélt róla, de arról is, hogy hogyan javult a levegőminőség az észak-magyarországi régióban. Ma már a fejlesztéseknek - ahogy az előbb is mondtam - nyilván nem elsődlegesen gázmosó, porleválasztó típusúnak kell lenniük, mert ez egy evidencia, ezt nem az államnak kell finanszíroznia. Ezt az a gazdálkodó intézze el, aki egyébként a szennyezést végzi. A szennyező fizet, ez egy alapelv, amin nem akarunk változtatni, hanem a gépjárműgyártási szabványokon, a településrendezési szabványokon és az elkerülő utak építésén, tehát vannak olyan megoldások, amelyek a prevenció felé hatolnak itt is.
Katona képviselő úr említette, hogy az NFT II-vel nincsenek összefüggések az Új Magyarország fejlesztési programban, de az az igazság, hogy rengeteg összefüggés van, amit én most nem szeretnék felolvasni, de ilyen a kármentesítési program, a hulladéklerakók környezetvédelmi felülvizsgálata, az egyedi szennyvízkezelési program, a vízkeretirányelv, az ivóvízminőség-javító program, a vízbázisvédelmi program, a Vásárhelyi-terv, a környezeti oktatás. Ez mind-mind szerepel az Új Magyarország fejlesztési terv környezet és energia operatív programjában, illetve egyes programok pedig - például a kétezer lakos egyenérték alatti szennyvíztisztítás - a regionális operatív programokban kaptak ilyen célmeghatározást, és az ott rendelkezésre álló forrásokból persze részesülhet, de ebben alapvetően vannak olyan csomagok, amikért minden egyes régióban projekteknek egymással versenyezniük kell.
A Natura 2000 üggyel kapcsolatban is hangzott el sok minden, hogy vajon sok-e ez a 26 milliárd vagy kevés, és hogy csak 2013-tól vagy mikortól lehet majd igazából elérni itt forrásokat. Valójában már idén indulnak ezek a naturás finanszírozások a gyepterületek esetében, 2008-tól az erdőterületeknél és 2009-től a vizes élőhelyek támogatásával. Persze, én is örülnék neki, ha nem 26 milliárd lenne erre, hanem 260 milliárd, de úgy vélem, ahhoz képest, hogy hasonló célokra - ahogy az előbb mondtam - minimális összegek, milliók álltak csak rendelkezésre, ez egy óriási előrelépés.
Az, hogy a hálózat ott van, és hogy a hálózat nem egyszerűen csak pénzen múlik, hanem a megfelelő működtetésen és a követelmények betartatásán, ez igaz, és nyilván ez nem kevésbé fontos, mint a támogatás.
Az utolsó ügyek között azért a Kupper képviselő úr által felemlített ügyre nem állom meg, hogy ne mondjam el, hogy a rákospalotai hulladékégető rekonstrukciója, aminek nagyon örült, hogy készen van, körülbelül öt évvel hamarabb lehetett volna készen, ha történetesen az Orbán-kormány nem jegeli négy évig annak a finanszírozását. De azt is hadd mondjam el, hogy az nem igaz, hogy még csak gondolkodás sincs arról, hogy hol kellene majd további égetőt vagy égetőket az országban létesíteni. Ugyancsak benne van ebben a környezet és energia operatív programban, méghozzá meglehetősen nagy pontossággal, hogy az ország mely régióiban körülbelül hány égetőműre lesz szükség, tehát foglalkozunk ezzel az egész történettel meglehetősen nagy intenzitással.
A környezeti ipar gondolata az egyike a legfontosabb ügyeknek. Egy motorja lehet a magyar környezetvédelemnek az, hogy ezekkel a nagy fejlesztésekkel létrejön egy olyan környezeti ipar és szolgáltatás, ami, ha ugyan Európa legnagyobbjaival nyilván nem is lesz közvetlenül versenyképes, és nagyságrendjét tekintve azokhoz képest persze sokkal kisebbnek vehető, de már most van egy csomó olyan technológia, és egy csomó olyan vállalkozás és szolgáltatás, amivel ki lehet lépni a nemzetközi piacra. Tehát itt munkahelyekről van szó, versenyképesség-fokozásról van szó, exportképességről van szó, és úgy vélem, hogy ez is teljesen megfelel a liberális alapelveknek, hogy induljon meg ezen a területen, bontakozzon ki a gazdaságnak az a szegmense, ami valóban az egyik húzóágazata lehet a magyar gazdaságnak.
Itt nyugodtan hozzuk azt a példát, hogy Európában 3,5 millió teljes munkahely működik ma környezeti iparban és szolgáltatásban. Ez azt jelenti, hogy egy magyarországnyi népesség él Európában ebből a szakmából. Ne szégyelljük, legyünk rá büszkék, hogy ez Magyarországon is egyre nagyobb intenzitással bontakozik ki! Én nagyon remélem, hogy valóban sokat jelent majd mindannyiunknak, és pár év múlva Kelet-Európát, a Közel-Keletet vagy még akár Kínát és Indiát is megtalálják azok a cégek, amelyek ebben Magyarországon aktívak.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hadd foglaljam úgy össze az elmondottakat, hogy fontos és nagy ügyekben nagy előrelépések történtek 2003-ban és 2004-ben a második nemzeti környezetvédelmi programban. Van bőven gyorsítási lehetőség. Tehát nyilván azt a történelmi lehetőséget, amit az előbb említettem, ami előttünk áll, meg kell ragadnunk, jól kell kihasználnunk, hogy ez a nagy ugrás tényleg jó helyre történjen, és valóban minden forrást fel tudjunk használni, megfelelően tudjunk elkölteni. Ez nem egy könnyű feladat. Óriási kihívás ez mindenkinek, aki ezzel foglalkozik.
Úgy vélem, hogy amikor a nemzeti környezetvédelmi program két évét értékeljük, és a jövőre szóló tanulságokat is keressük, akkor visszanyúlhatunk a történelmünkben. Hadd idézzem Kossuth Lajost, aki azt mondta: "Nem az a kérdés közöttünk: haladjunk-e, avagy megálljunk? ... hanem az: hogy mit és miként? ... Ismerni kell tehát a nemzetnek előbb önmagát, és ismernie kell szükségleteit; aztán megvitatni célt és eszközöket, dolgot és módokat, minden oldalról."
Azt nem mondanám, hogy Kossuth Lajos ezt a környezetvédelemről írta, mert ez a szó sem létezett annak idején, de ez az útmutatás mégis igaz mára is. Nem véletlen, hogy a Magyarország környezeti jövőképét meghatározó stratégiák - és ilyen a második nemzeti környezeti program - erre a gondolatra támaszkodva építkeznek. Ha a környezetügy prioritásainak, a cselekvés irányainak tekintetében megteremthető az egyetértés, akkor közös akarattal, uniós háttérrel források is rendelhetők hozzá, és akkor "áldásdús leend mindenik törvény", amelyik Magyarország környezeti állapotát a kossuthi magasabb nézőpontból tekinti.
Ha megengedik, még egyetlen gondolatot mondanék a befejezés előtt. Azoknak a kedves hölgy kollégáimnak, akik eljöttek, hogy itt segítsek a képviselő urak felvetéseit megválaszolni, és a családjukat hagyták oda, hogy velünk tölthessék ezt az estét, szeretném megköszönni a kitartásukat. Hálásan köszönöm, hogy itt voltak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(20.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés