DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Bajnai Gordon kormánybiztos úr nevében válaszolok, aki úgy véli, hogy számtalanszor elmondta már - és az Európai Bizottság képviselői is -, hogy Brüsszel nem dobott vissza semmit, és az ön állítása, hogy a hiányos dokumentumot visszadobták, ez egyszerűen nem igaz. Magyarország 2006. december 20-án a 25 tagállamból negyedikként nyújtotta be a programot, és a Bizottság regionális politikáért felelős igazgatója levélben jelezte, hogy a programokat befogadták, és ezzel megnyílt a lehetőség a források lehívására. Ezzel a levéllel kezdetét vette az a tárgyalássorozat, amely Magyarország és a Bizottság között a programok végleges elfogadásáig tart.
Ugyancsak nem igaz az, amely szerint ön azt mondja, hogy nem hozzák nyilvánosságra a tárgyalások közben felmerülő ügyeket. Csak néhány eseményt hadd idézzek: az Európai Bizottság január 16-ai látogatását követően a Bizottság képviselőivel közösen a kormánybiztos úr sajtótájékoztatón tájékoztatott; 2007. január 30-án a megküldött bizottsági véleményt követően sajtóközleményben ismertették a legfontosabb felvetéseket; 2007. február 5-én, 6-án, a brüsszeli tárgyalást követően a kormánybiztos úr sajtótájékoztatót tartott, találkozott az Európai Parlament képviselőivel, ahol ismertette a legfontosabb kérdéseket - tehát csak néhány tényt idézve arról, hogy nem felel meg a valóságnak az ön által állítottak sokasága.
Az operatív programok tartalmáról a hazánkért felelős bizottsági igazgató azt nyilatkozta a sajtótájékoztatóján, hogy a Bizottság elégedett azzal, ahogyan Magyarország igénybe kívánja venni az európai uniós támogatásokat, továbbá Brüsszel nem találja aggályosnak a magyar intézményrendszert, csupán további információkat kért róla, amelyeket megválaszoltak, és amelyeket Brüsszelben elfogadtak.
Egyébként persze a Bizottsággal folytatott tárgyalások során vannak nézeteltérések, mivel a testület nem minden esetben olyan fejlesztésekre költene, mint amire Magyarországnak a mostani fejlettségi állapotában szüksége volna. Ezekben az ügyekben a kormány a széles körű társadalmi egyeztetésen kiérlelt magyar fejlesztési érdekek szerint, azok védelmében jár el, ahogyan teszi ezt a kis- és középvállalkozások esetében is.
A tárgyalásokról - a magyar érdekek érvényesítését nem sértve - a jövőben is folyamatosan tájékoztatást fog kapni a közvélemény. A pályázatok máris elindultak, tavasszal továbbiak megjelenése várható, nagy tömegben pedig a brüsszeli tárgyalások lezárását követően, idén nyáron indulhatnak el a kiírások.
A képviselő úr vagy nem kellően tájékozott, vagy a tudatos zavarkeltés szándéka vezérli. Tájékozatlannak nem gondoljuk, mivel elismerten az egyik legsikeresebben pályázó település polgármestere - marad tehát a második lehetőség.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés