DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésében érintett témakörrel kapcsolatban érdemes két dolgot megemlíteni. Elsőként mindenképpen azt, hogy Magyarországon a bankok között verseny van, a magyar lakosság meglehetősen sok bank szolgáltatásai közül szabadon választhat. Ebben a versenyben valószínűleg létezik olyan bankszolgáltatási árszint is, amit ön megemlített a hozzászólásában, de létezik ettől sokkal kedvezőbb is. Létezik ettől sokkal kedvezőbb is, csak azt a képviselő úr nem mondta. Kérem szépen, hogy akkor azt is mondja be legközelebb, amikor ebben a témában megnyilatkozik. Azaz az egyes ügyfeleknek lehetősége van választani ilyen és olyan szolgáltatás-árszintű pénzintézetek között.

Önmagában az a tény, ami a képviselő úr hozzászólásában úgy volt érthető, hogy bankszámlára utalnak egy összeget, az semmilyen módon nem jelenti az adott összegnek a csorbítását. Tehát a számlára történő megérkezése az összegnek bizonyosan nem jelenti azt, hogy valamennyi összeggel kevesebb állna bárki rendelkezésére. Azon túlmenően az tény, hogy a banki szolgáltatások színvonalát vizsgáló, kormány által felkért bizottság letett egy jelentést az asztalra, amely jelentés tartalma alapján megállapította, hogy javítani kell Magyarországon a bankok közötti versenyt egyik oldalról, másik oldalról pedig a szolgáltatásoknak a színvonalát, harmadik oldalról pedig a különböző számlák változtathatóságának a feltételrendszerét.

Éppen a mai napon tanácskoztunk az érintett szervezetekkel ezen jelentés rögzített problémafeltárásának a megoldásáról, és azt tudom mondani, hogy mindenképpen szükséges az, hogy az érintett szervezetek belső önszabályozásának eredményeképpen, illetve a szükséges jogszabály-módosításokkal az ezen a területen kialakult viszonyokat mindenképpen kedvezőbbé formáljuk a következő időszakban. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu