DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a törvényjavaslatnak a vitáját két héttel ezelőtt kezdtük meg, azt hiszem, pont ma két héttel ezelőtt. Államtitkár úr elmondta az expozéját, és abban a vitában, ha az emlékezetem nem csal, természetesen államtitkár úr volt jelen, Bárándy Gergely képviselő úr, illetve jómagam, akik most itt vagyunk, a többiek rajtunk kívül ezen a vitán nem voltak jelen, és nagyjából ennyien voltunk a múltkori alkalommal is.
(18.30)
Elhangzottak a vezérszónoki felszólalások. Egyébként meg kell mondjam, hogy mindenki részéről figyelemre méltó, korrekt felszólalások hangzottak el, nagyon is korrekt felszólalások. Úgy gondolom, hogy egymásra alaposan figyeltünk, és nagyon megfontolandó dolgokat hallhattunk egymástól. Olyannyira, hogy egyetértés kezdett kialakulni abban a tekintetben, hogy néhány kritikai észrevételtől eltekintve, amelyeket egyébként a képviselők rögtön ismertettek is, általában véve mindegyiket, de ezeket leszámítva mindegyik parlamenti frakció támogathatónak tartotta a törvényjavaslatot, és nagyjából azt az ígéretet tette, hogy ha ezeket a bizonyos módosítási javaslatokat akceptálni tudják a többiek, azaz a Ház és a kormány, akkor ebből egy közösen elfogadható törvény lesz. Magam is abban a szellemben szólaltam fel, hogy ennek örülök, és ezzel egyetértek.
Nagyon kevesen voltunk, talán részletesebben Bárándy Gergő kollégám beszélt azokról a rendelkezésekről, amelyek olyan óriási vitát váltottak ki. Nem tagadom, az én hozzászólásom váltotta ki ezt a nagyon nagy vitát. Bár nem örülök neki, de ebben a tekintetben nehéz lenne elvindikálni tőlem ezt a nem túl örömteli elsőséget. Pedig úgy gondolom, hogy teljesen méltánytalanul ért ebben a tekintetben támadás. Nem tettem mást, mint kitértem arra az egy bekezdésre, amely azóta, két hete vita tárgyát képezi, elmondtam, hogy mit tartalmaz a rendelkezés. Én vettem a fáradságot, hogy előtte elolvastam a kerethatározatot, amelynek alapján a kormány előterjesztette ezt a javaslatot. Elmondtam azt is, hogy ez a kerethatározattal összeegyeztethető szabályozást tartalmaz, majd egy következő bekezdésben elmondtam róla a véleményemet; a sajátomat és az SZDSZ álláspontját egyúttal. Elmondtam, hogy úgy gondolom, nem jó ez a megfogalmazás, és elmondtam azt is, hogy szigorítani kell ezen.
Hozzátettem még, hogy ennek a legmegfelelőbb módja, tíz-egynéhány éves tapasztalatból kiindulva, gondolom, nem követtem el nagy hibát azzal, elmondtam azt, hogy erre az alkotmányügyi bizottságot tartom alkalmasnak. A kormány a legmagasabb szinten képviseli magát általában az ottani vitákon. A Btk.-ra vonatkozóan óriási hibát követnénk el, ha elkezdenénk barkácsolni egy ülésen elmondott rövid hozzászólások alapján; ez vétek lenne, szakmai hiba lenne. Természetesen ott egy megfelelő fórum áll rendelkezésre, és ott megfelelően meg lehet vitatni ezeket a problémákat; a kormány is ismerteti álláspontját, és a bizottság dönt; a legtöbbször helyesen, és ezt szokta általában véve támogatni utána a Ház is. Ezt az eljárást lett volna indokolt követni.
Nem is volt közöttünk semmilyen tekintetben vita. Egyébként bizottsági előadók kritizálták néhányan előttem szólva ezt a bizonyos rendelkezést. Az ő véleményükkel is egyetértek. Maximálisan egyetértek az imént megszólalt ellenzéki hölgyekkel, háromgyermekes családanyaként, vagy bármilyen szemszögből is nézzük a dolgot; én is két gyermeknek vagyok az apja, nem gondolom másképpen, és nem gondolom, hogy ezt bármelyikünk is másképpen ítélné meg akár erkölcsileg. Ha az erkölcsöt ilyen szempontból összefüggésbe hozom a joggal, akkor ennek a jogi konzekvenciáit tekintve is úgy gondolom, hasonló véleményen vagyunk.
Azt tartom azonban nagyon méltánytalannak több szempontból is, ami az ülést követően történt. Egyrészt engem megtámadott egy napilap azzal, hogy a gyermekpornográfiát, a pedofíliát és egyebeket legalizálni szeretnénk. Nemhogy nem mondtam ilyet, nemhogy elferdítették, amit mondtam, hanem éppen az ellenkezőjét mondtam, homlokegyenest az ellenkezőjét mondtam. A jegyzőkönyv minden kétséget kizáróan ezt igazolni tudja.
Pár nappal később egy televíziós vitán vettünk részt; érdekes módon azok, akik egyébként a parlamenti vitában részt vettünk. Volt olyan kolléga, aki négyszemközt azt mondta nekem, hogy méltánytalan volt velem szemben a támadás. Viszont azt gondolom, hogy ha már erkölcsről beszélünk, és ezt fontosnak tartjuk, hogy ennyi éves képviselői munka után és együttdolgozás mellett, teljesen mindegy, hogy a Háznak melyik oldalán ülünk, joggal várhattam volna el, hogy azt mondja a kolléga nyilvánosan is, hogy ez a méltánytalanság érte a képviselő urat. Nem mondott ilyet a parlamentben, mert egyébként akik hatan-nyolcan itt ültünk, mindannyian értettük, hogy miről beszélünk, kölcsönösen, egymás mondanivalóját tekintve, és nem értettük félre egymást, még véletlenül se gondolta egyikünk sem azt, amit utána az én számba próbáltak adni a következő napokban.
Tehát én szívesen elvártam volna, hogy ha valaki kiáll mellettem. Ígérem, hogyha bármelyik kollégámmal ilyesmi megtörténik, akkor megteszem, hogy kiállok mellette, mert egyébként annyira nem irigylésre méltó dolog, amikor szombaton délután ötvenen tüntetnek az ember háza előtt teljesen megalapozatlanul és méltánytalanul véleményem szerint, mert amiért odajöttek hozzám, arról nem beszéltem, illetve éppen az ellenkezőjéről.
Azt is nagyon szeretném tisztelettel kérni mindenkitől, hogy amikor ebben a vitában valaki részt vesz, akkor azt az egyet ne tegye - amire egyébként már utalt Bárándy Gergő is és talán más is -, ne tételezzük föl egymásról azt, hogy nem azt szeretnénk, hogy a gyermekeink erkölcsös életmód mellett, nyugodt körülmények között, normális körülmények között nőjenek fel és váljanak felnőtté. Ha van utálatos bűncselekménytípus, eleve butaság ilyet mondani, de ha lehet visszataszító bűncselekményekről beszélni, akkor ez a fajta bűncselekmény biztosan azok közé tartozik.
Nekem nem fordulna meg a fejemben véletlenül sem az, hogy a 386 országgyűlési képviselő közül bármelyikről is azt feltételezném, hogy bármilyen sandasággal, bármilyen cinkossággal, bármilyen együttműködéssel megtámogatná vagy lehetővé tenné azt, hogy ezek a bűncselekmények valamilyen kibúvóval, valamilyen joghézaggal, valamilyen törvényi megkerüléssel legálissá váljanak vagy lehetővé váljanak. Egyikünk sem gondolja ezt véleményem szerint. Tehát azt hiszem, hogy ha abból indulunk ki, hogy mi erkölcsi alapon mit gondolunk, akkor ebben a Házban nem lehet közöttünk vita.
Nagyon sajnálatos dolog, hogy eleve egy országgyűlési képviselő attól, hogy részt vesz az általános vitában, miért kelljen pedofíliával megvádolni, miért kelljen ezt az ódiumot magára vennie. Mert egyébként ha pedig nem tesszük meg azt, hogy mi itt az Országgyűlésben szakmailag igényesen, felkészült módon, a dolog alapjait tekintve, a dolog érdemét, konkrét rendelkezéseit tekintve is megfelelő gondossággal áttanulmányozzuk a javaslatot, és elmondjuk róla a véleményünket, ha nem ezt tesszük, ha valamilyen oknál fogva nem beszélünk róla, akkor mi követünk el nagyon nagy hibát, és joggal lehet a szemünkre vetni, hogy az országgyűlési képviselői feladatunknak nem teszünk eleget. Én sem tettem mást, mint ezt a dolgot fölvetettem.
Tehát, tisztelt Lanczendorfer Erzsébet, Kontur Pál, Spiák Ibolya, Pettkó András képviselők, akik előttem szóltak ellenzékiként, nincs önökkel vitám, teljes mértékben egyetértünk, csak kérem, higgyék el: a jog ugyanolyan szakma, mint orvosnak lenni, informatikusnak vagy bárminek a világon. Ahhoz, hogy a szakmai követelményeknek eleget tudjunk tenni, komolyan kell vennünk a munkákat, és nem biztos, hogy csak annak kell felülnünk, hogy populista, egyébként a pedofíliához képest alig-alig valamivel kevésbé elítélhető módon valaki megpróbálja kiforgatni a szavainkat, és mást tulajdonítani annak, mint amit mondtunk. Mi mindannyian azt a feladatot látjuk el, hogy ezt a törvényjavaslatot a legjobb formájában próbáljuk meg elfogadni majd, amikor erre sor kerül, néhány hét múlva.
Én a kormányt sem vádolnám, mert bizony nagyon sok esetben nagyon furcsa dolgokat képes produkálni az élet, és időnként olyanok ellen indul büntetőeljárás, akikre vonatkozóan, ha a konkrét tényeket itt most ismertetnénk önökkel, akkor önök lennének a legjobban megdöbbenve. Bocsánat, hogy így mondom, hogy "önökkel", és többes szám első személyben beszélek, mert itt ülünk néhányan jogászok, ügyvédek, akik már láttunk furcsa eljárásokat az életben. Az ilyen típusú eljárásokat is jó lenne elkerülni, mert a gyermekeink meghurcoltatása nemcsak akkor valósul meg, ha egyébként, mondjuk, a róluk készült intim felvételek olyan kezekbe kerülnek, amilyenekbe nem kellene hogy kerüljenek, önmagában véve egy "indokolatlan" - idézőjelbe téve ezt is - büntetőeljárás egy életre törést eredményezhet valakiben. Ha valakit előzetes letartóztatásba helyeznek, az jó eséllyel egy életre elintézi az illetőt. Itt most azt hiszem, hogy nem túlzok. Ilyen nagyon gyakran előfordulhat, tehát ennek is rendkívül súlyos következményei lehetnek; kell tudni mérlegelni, és kell tudni a helyes utat megtalálni. Mindannyian erre törekszünk, és én mindenkit tisztelettel arra kérek, hogy ugyanezt feltételezze rólunk, amit mi is egyébként feltételezünk önökről, és találjuk meg a legjobb megoldást.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés