DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tóth Tiborné képviselő asszony nagyon kedvesen beszélt a szigetközi emberekről: munkaalkalmat kell teremteni, környezetkímélő gazdálkodást. Csak miből? A szigetközi rehabilitációs alap önálló soron nincs ma a költségvetésben. 2002-től 500 millió forinttal lett kevesebb erre a célra a pénz a Szigetközben. A monitoringrendszerre van 150 millió forint a vízügyi igazgatóság rovatában. Ez 200 millió forint volt tavaly különféle címeken elrejtve, Akadémiánál volt 150 millió, tehát össze lehet számolni. Akkor van még egy adatom: hogy a Szigetköz fejlesztési tanács működni tudjon, az önkormányzatok adnak össze 12 millió forintot, és egymilliót csak egy minisztérium adott még eddig, a Környezetvédelmi Minisztérium. Ennyit tudok, ha még más is adott, akkor Isten éltesse. Tehát ennyit a szigetközi emberek bátorításáról és az ottani lehetőségek megteremtéséről; pénzt, paripát, fegyvert, másként nem megy.

A szövetkezésről több szó esett. Engem meg lehet vádolni azzal, hogy én nem akarok direkt téeszesíteni. Nem megy másképpen; és erre rá kell vezetni az embereket, és gazdaságilag kell rávezetni. Elmondtam ezelőtt tíz évvel, amikor még könnyebb volt a nemzeti támogatásoknál, hogy csak az kap támogatást, aki beáll egy rendszerbe, és meg kell finanszírozni, annak az infrastruktúráját teljes egészében államilag meg kell először finanszírozni, személy, iroda, minden, nem megy másképp. És ha az emberek rájönnek...- okos a magyar paraszt, két év alatt rájön arra, hogy ez jó neki, és akkor ott lesz és bent lesz. Csak ehhez politikai akarat kell, nemcsak beszélni kell róla, hanem végre egyszer meg kellene csinálni.

Amit még szeretnék gyorsan a két percben elmondani: hogy van az, hogy az én konzervgyáros barátom Sankt Pöltenből olcsóbban kapja meg az uborkát, mint a szigetközi termelőktől? Tehát nem igaz, hogy nemzeti támogatást nem lehet! Mit csinálnak az osztrákok? Hogy csinálják? Hol van az a kiskapu? Én megdöbbentem, amikor ezt a kérdést feltette nekem ez a - nem akarom a nevét mondani - kft. Miért olcsóbb Sankt Pöltenben? Nem igaz, hogy ott más a termelési technológia! Valahol a támogatásokban kell keresni a rejtélyt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu