PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Török Zsolt Képviselő Úr! Azt hiszem, ha visszaemlékszünk e törvényjavaslat vitájára, amely több mint másfél évvel ezelőtt volt itt a tisztelt Ház falai között, aztán ha visszaemlékezünk arra, hogy a köztársasági elnök úr miért nem írta alá, miért küldte vissza a tisztelt Háznak, pont ilyen kifogásai voltak a köztársasági elnök úrnak.

Azt hiszem, ha a köztársasági elnök úr által elmondottakat a tisztelt képviselők meg kívánják fontolni, akkor támogatni szükséges ezt a módosítási javaslatot, még akkor is támogatni szükséges, ha Török Zsolt képviselőtársam néhány olyan érvet fel tudott sorakoztatni az elmúlt néhány percben, amelyről én is azt gondolom, hogy megfontolandó. Ha ezt a nagy csökkentést nem tudják elfogadni a tisztelt képviselőtársaim, akkor egy köztes időpontban kellene megegyezni, amit mindannyian tudunk támogatni, kapcsolódó módosító vagy bizottsági módosító javaslattal ez a kérdés orvosolható.

Amit Borsos József fideszes képviselőtársam mondott, azt nem osztom, hanem szorzom. A monitoringrendszer létrehozását a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nagyon fontos dolognak tartaná, ezért támogatja ezt a módosítási javaslatot, és kéri az MSZP-s képviselő hölgyeket és urakat, hogy nézzék meg ezt a módosítási javaslatot, és fogadják el. Természetesen itt is elképzelhető egy kapcsolódó módosítási javaslattal ennek a módosításnak még a pontosítása.

Ha megnézzük különben a 4. és a 11. módosítási javaslatot, szinte szó szerint ugyanaz, tehát szerintem ez csak egy technikai hiba miatt került kétszer benyújtásra. Ha megnézzük a még ebben a vitaszakaszban tárgyalt 7. számú módosítási javaslatot, itt a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja egy kapcsolódó módosító javaslatot fog benyújtani, mert a mi képviselőink ezt a 15 százalékot 30 százalékra szeretnék emelni. Tudom, hogy sajnálatos módon a képviselőtársaim a 15 százalékot sem támogatják a kormánypárti oldalról. Mi a 30 százalékot tartanánk járható útnak.

Forrás: parlament.hu