PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt, az utolsó vitaszakaszban tulajdonképpen három módosítási javaslatról vitatkozunk. Én nem értek egyet Vidorné Szabó Györgyi képviselőtársammal. Én azt gondolom, hogy amikor 2007-ben, az esélyegyenlőség európai évében vagyunk, akkor igenis nekünk ezt a módosítási javaslatot, amit a fideszes képviselőtársaim két ponton benyújtottak, a tisztelt Háznak támogatni szükséges. Én azt gondolom, hogy ezt a módosítási javaslatot azért is szükséges elfogadni, mert persze egy bizottságnak az albizottsága meg mások is foglalkozhatnak ezzel a kérdéssel, de én azt gondolom, hogyha elfogadnánk ezt a módosítást, akkor sokkal magasabb szintre tudnánk emelni ezt a kérdést. Egyébként egy bizottságnak az albizottsága egy évben ülésezik háromszor, négyszer, ötször, néhányszor, tehát én azt gondolom, hogy ez az érv, amit a fideszes képviselőtársaim mondanak, sokkal jobban elfogadható itt, a tisztelt Ház falai között.

A másik módosítási javaslat, amit a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja viszont nem támogat, a 8. számon jegyzett módosítási javaslat. A javaslat előterjesztője szerint nincs szankciója annak, ha az arra kötelezett szervek, szervezetek a közszolgáltatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférést a törvényi határidőig nem biztosítják. Ez az állítás a hatályos jogunk szerint sem igaz, mert a kötelezettség elmulasztása esetén a bírósághoz, illetve az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz lehet fordulni, sőt, utóbbi az akadálymentesítés elmaradása miatt hivatalból is eljárhat. Ez a rendelkezés sértené a nem fogyatékos személyek közszolgáltatáshoz való hozzáférésének a jogát, valamint indokolatlan feszültséget gerjesztene a társadalomban a fogyatékkal élők és a fogyatékosság nélkül élők között. A fentiekre való tekintettel a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ezt a módosítási javaslatot nem fogja támogatni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu