ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Önök az előterjesztést T/1971. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1971/21. számon kapták kézhez.

Indítványozom, hogy a benyújtott indítványok tárgyára figyelemmel a részletes vitát két szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! Az első vitaszakaszban az ajánlás 1., 2., 3., 4., 5. pontjait vitatjuk meg, amelyek az állattenyésztési, valamint a vadvédelmi törvény részletszabályait módosítják. A vita második szakaszát képezik a 6-15. pontok, amelyek a bortörvény módosítására irányulnak, különös tekintettel a forgalombahozatali járulékra vonatkozó szabályok megváltoztatását kezdeményezik.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Köszönöm szépen, abszolút többség. (Derültség.) Így meg is állapítom, hogy az Országgyűlés az indítványomat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, felszólalásuk kezdetén jelezzék, hogy a bizottsági ajánlás mely pontjához, illetve pontjaihoz kívánnak hozzászólni.

Ezzel meg is nyitom a részletes vitát az ajánlás 1-5. pontjaira.

Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni, gombnyomással ezt jelezze. (Senki sem jelentkezik.)

(19.50)

Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Miután egy képviselő sem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát le is zárom.

Viszont megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 6-15. pontjaira. Ismét kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kíván-e valaki felszólalni. Aki igen, gombnyomással jelezze! Megadom a szót Demeter Ervin képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából, ötperces időkeretben.

Parancsoljon, öné a szó.

Forrás: parlament.hu