BÁNKI ERIK (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök puccsal történt eltávolítását követő utolsó beszédében megjegyezte: az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.
Akkor még bíztunk abban, hogy idővel kibontja majd szűkszavú megjegyzését, ám valószínűleg tanácsadói, illetve a kormányfő vezető tanácsadói meggyőzték arról, hogy ezt a kérdést ne feszegesse.
Az idő azonban nem múlt el nyomtalanul. Hónapról hónapra kerülnek felszínre olyan kormányzati megrendelések a kakaóbiztos számítógépektől a digitális iskolatáblákig, amelyek enyhén szólva is aggályosak, nem a közpénzek közhasznú, hatékony elköltését szolgálják. Az elmúlt hetekben újabb milliárdos ügyben olvashattunk olyan információkról, amelyek a kormányt korrupciós fényben tüntetik fel.
A hírek középpontjában a Solvo Zrt. áll. A Solvo Zrt. több mint 800 millió forintot nyert pályázati úton a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól. A külső szemlélő számára aggályosnak tűnhet, hogy a Solvo Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója egyben tagja a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati stratégiájáért felelős Kutatási és Technológiai Innovációs Tanácsnak. Magyarra fordítva: felügyelője és egyben nyertese is ugyanannak a pályázati rendszernek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Bravó!)
Tisztelt Képviselőtársaim! A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal összesen 26,2 milliárd forintot ítélt meg biotechnológiai projektekre. Ebből több mint 7 milliárd forintot olyan konzorciumok nyertek, amelyeknek minden esetben tagja volt egy meghatározott cég. Ugye, önök már kívülről tudják: ez a Solvo Zrt.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ön szerint nem vet fel összeférhetetlenséget a közpénzek elosztásának fent említett példája? Igaz-e a hír, miszerint a Solvo Zrt. kockázatitőke-befektetői között volt az azóta már extraprofittal kivásárolt Lepp Gyula, Kóka János miniszter úr korábbi sógora és üzlettársa?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés