DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt képviselő úr, szeretném megnyugtatni, hogy továbbra is az utasbarát menetrend kialakítása az egyik legfontosabb feladatunk, pontosan ezért akceptáltuk ezt a jogos igényt. Valóban, a MÁV Zrt. tájékoztatása szerint beáll az új vonat. A képviselő úr figyelmét bizonyára elkerülte, hogy nem márciusban, hanem áprilisban fog életbe lépni az új menetrend. (Dr. Kovács Zoltán: Önök írták le, itt a levél!) Ez egy áprilisi szokásos menetrend-módosítás, amikor Győrből 16 óra 11 perckor indul a vonat, és 17 óra 10 perckor érkezik Pápára. Ez az a vonat, amit továbbra is beállítani tervezünk az első nagy menetrend-módosításkor.

A levélben leírtakhoz képest még egy újdonsággal szolgálhatok, ez pedig hogy a reggeli időszakban is beállít egy új vonatot a MÁV, amely Győrből 8 óra 36 perckor indul, és Celldömölkre 10 óra 7 perckor érkezik az új menetrend szerint, illetőleg a Celldömölk-Pápa járatot is Győrig hosszabbítjuk.

A vasútvonal fejlesztésével kapcsolatban annyit tudok elmondani, hogy a villamosítás szerepel a 2007. évi tervben, ugyanakkor teljesen jogosan a vonal komplex felújítása is szerepel, ennek következtében ez a projekt - mint az az interneten is megtekinthető - szerepel a KÖZOP 2007. évi projektjei között, tehát a két felújítást vélhetően a műszakilag megfelelő sorrendben, először a nagy felújítást és ezzel egy időben vagy ezt követően a villamosítást kell elvégezni. A fejlesztendő vasútvonalak megszüntetése - mint ahogyan arra céloz - egyáltalán szóba sem került. Azt gondolom, ez nem reális veszély. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu