RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány a szavak szintjén keresi az eszközöket a hátrányos megkülönböztetés ellen. Az egyenlő esélyek érdekében a kormány megszünteti a szabad orvos- és kórházválasztást. Ha már javítani nem tud, próbálja egyformára rontani az esélyeket. Hasonlóképp tesznek az oktatásban is. Kormányzati berkekben a kiváltságosok kasztjában azonban más világ van. A milliárdosok kormánya és környezete építgeti a maga arisztokratikus kiváltságait, és a köreikhez tartozók azt teszik, amit az egyszerű polgárok körében gátolnak, sőt üldöznek.

A szegények sorsáért a nyilvánosság előtt krokodilkönnyeket hullató milliárdos kormány megtalálta az épp hozzáillő szóvivőt, Demcsák Zsuzsát, aki még egy lakótelepi játszótérre se vinné le a gyerekét, miközben a kormány éppen hangzatos szegregációellenes programot terjeszt elő. Demcsák Zsuzsa amúgy természetesen a legjobb bölcsődében akarta a gyermekét elhelyezni. Az már furcsább, hogy blogjában azzal dicsekszik, hogy hét intézményben szinte hatóságként végigjárta a csoportszobákat, ellenőrizte a játékokat, sőt annak ellenére, hogy a konyhákba tilos idegeneknek bemenni, még azokat is gondosan megvizsgálta. Ám Demcsák Zsuzsa a gondosan kiválasztott bölcsődéből is három nap után kivette a gyermekét. Mindezt mély szociális meggyőződéséből fakadóan tehette, hiszen (Zaj. - Az elnök csenget.) találkozott ott Bélukával, akinek ruháit egyszer mossák ki hetente a szülei, és csak egy váltás ruhája volt, Laurával, aki minden fiún túltett rosszaságban, és persze Ádámkával, akit már reggel részeg édesanyja hozott be. Ezzel a tettével úgy dicsekszik Demcsák Zsuzsa, mint Gyurcsány Ferenc a 23 millió román munkavállaló kitalálásával.

Ha egy közvélemény-kutatáson valaki hasonló módon nyilatkozna, azt a liberális szociológusok egyből intoleránsnak, sőt rasszistának minősítenék. Mit tesz most a liberális párt? Kuncze Gábor cinikus módon közli, hogy ő szépirodalmat olvas, nem Demcsák-blogot. Gratulálunk! (Kuncze Gábor: Én igen! Te meg minden hülyeséget! Ez a különbség. - Derültség a kormánypárti sorokból.)

Megjegyzem, számos olyan jobboldali polgári családot ismerek a környezetemben, akik szegényebb családok gyermekeinek ruhát, gyógyszert, néha hétvégenként ebédet is juttatnak, vagy akik erdélyi elhagyott gyerekeket rendszeresen támogatnak, sőt néhány hétre családjukba fogadnak.

Tisztelt Államtitkár Úr! Önök folyamatosan a "mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek" orwelli elv szerint működnek. Mit várhatnak a polgárok, ha azt látják, hogy a kormány és környezete szemforgató módon teremt a maga számára kiváltságokat, miközben az egyszerű emberek között ugyanezt üldözi? Ha Demcsák Zsuzsát kinevezik szóvivőnek, akkor hogyan fognak hitelesen fellépni a szegregált oktatás ellen? Gondosan cenzúrázni fogják a bejegyzéseit? Esetleg megtanítják, hogy mást mondjon, mint amit valójában gondol? Esetleg ő lesz a szegregáció elleni küzdelem új élharcosa, hiszen ezt még mindig hitelesebben teheti, mint Gyurcsány Ferenc vagy Kóka János?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu