FONT SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! "Mezőgazdaság nélkül Finnország nem létezik." - olvashattuk Bedő Tamás MSZP-s képviselőtársammal, amikor Finnországban jártunk az Európai Unió mezőgazdasági bizottságai elnökeinek ülésén, és csodálkozva láttuk, hogy ezt a hitvallást nem egy óriásplakáton, hanem sorozatosan az út mentén láthattuk. Vajon hogyan juthatott Finnország erre a következtetésre, amikor olyan világhíres mezőgazdasági üzemeik vannak, mint például a Valmet traktorgyár, eszközgyár, az Omron műszergyár, amely a vérnyomásmérésben világelső, de az önök által is ismert Nokia mobiltelefongyáruk is létezik? Mégis a hitvallásuk az, hogy a mezőgazdaság nélkül Finnország nem létezik.

Vajon hogyan jutottak erre a következtetésre? Úgy, hogy mondjuk, 1990 előtt nem a szovjet modellt követték a mezőgazdaságban - mint az önök elődei 1947-től 1990-ig -, és hoztak létre egy kolhozrendszert, viszont 1990 után sem azt a dél-amerikai modellt követték, amelyet önök most követnek, és latifundiumokban, tőkés nagybirtokrendszerben próbálják megoldani a mezőgazdaság problémáját. Nem ezt a modellt követte Finnország, hanem az európai modellt; azt az európai modellt, ahol az átlag birtokméret jelenleg 19 hektár egy gazdálkodói egységre vonatkoztatva. Finnországban, amely 33-szor (Sic!) nagyobb, mint Magyarország, jelenleg az átlagos birtokméret 33 hektár egy gazdálkodóra vonatkoztatva. Nagyon tanulságos adatokat adtak át nekünk - Bedő Tamás MSZP-s képviselőtársammal egyetemben - a finn kollégák.

De mi is ez az európai modell, amit éppen Magyarország nem akar követni, éppen a Horn-, a Medgyessy-, majd az első Gyurcsány 1-es és Gyurcsány 2-es kormány nem akar követni? Az európai mezőgazdasági modell multifunkcionális, többfunkcionális mezőgazdaság. Mit is jelent ez? Azt, hogy nem tisztán élelmiszer-termelés a célja - valóban, az első és a legfontosabb talán ez -, hanem a társadalomtól átvett szerepeket is magára vállalja, és ezzel hatalmas segítséget nyújtott a vidéken élőknek. Hogyan? A társadalomtól átvette a vidék eltartóképességéről való gondoskodást, ez nagyon nagy szerepköre a mezőgazdaságnak; a társadalomtól viszont átvette a tudatos környezetgazdálkodást, nagyon nagy szerepe ez a mezőgazdaságnak.

(11.00)

Főleg akkor, amikor az utóbbi időkben úgy tűnik, Magyarország egyetlenegy kitörési pontja lehet, hogy tiszta agrárkörnyezetben tudunk élelmiszert termelni, mert erre egyre nagyobb az igény a kulturált fogyasztói társadalmakban.

És ami számomra talán a legkedvesebb társadalmi átvett funkciója a mezőgazdaságnak: a kultúra és a nyelv ápolása és továbbhordozása.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Nos, éppen ezek azok a funkciók, amelyek ma veszélybe kerültek. Hiszen hiába mondják nekem, hogy a mezőgazdaság csak 5-6 százalékkal veszi ki részét a bruttó hazai termelésből. Matematikailag, statisztikailag ez igaz, csak akik ezt a számot ismerik, azoknak kellene ismerni, hogy mit jelent az úgynevezett agrárbiznisz, amit a közgazdaság nyelvezete így nevez, azaz mekkora azon vállalkozások száma, amelyek kizárólag azért léteznek, mert a mezőgazdaságot kiszolgálják. Kikről is van szó? Hogy néhányat említsek: alapvetően például a gépgyártókról, az eszközgyártókról. Aztán a szolgáltatók sokaságáról, ami ma már elengedhetetlen a mezőgazdaságban, a növényvédőszer-gyártókról, a termésfokozó-gyártókról - a műtrágyagyártó cégekre gondolok -, a gazdabolthálózatról. Gondoljuk csak el, hogy egy gazdaboltban mekkora terméklista szerepel. Azok a vállalkozások mind azért léteznek, mert egyetlenegy céljuk a mezőgazdaságnak eladni ezeket a termékeiket. Aztán, hogy még megemlítsek egy nagyon fontosat, ami Magyarországon már alig létezik, a feldolgozóipar. Ha mezőgazdaság nem létezne, akkor ők sem léteznének.

Mennyien vannak ők? Ekkor kiderül, hogy ugyan igaz, hogy a mezőgazdaság csak 5-6 százalékkal veszi ki a részét a bruttó hazai termelés értékéből, de 25 százalék azon vállalkozások sokasága, amelyek kiszolgálják a mezőgazdaságot. Azaz, uraim, tönkre lehet tenni ezt a mezőgazdaságot, lehet mondani, hogy nem számít az a 4-5 százalék, hát alig adnak hozzá valamit a bruttó hazai termeléshez, de vele bukik az a 25 százalék, aki vidéken helyben van, és munkahelyet, további megélhetést biztosít a mezőgazdaságon keresztül a helyben lakóknak. Ezt veszélyeztetik önök ezzel a modellépítésükkel.

Mert milyen modellt építenek önök? Hát ezt Németh Imre, Szanyi Tibor és Magda Sándor tökéletesen megmondták 2002-ben. Azt mondták, hogy 500 meg 1000 hektár alatt nincs is termelés az Európai Unióban. Mint említettem, 19 hektár az átlagos birtokméret az Európai Unióban. (Gőgös Zoltán: De ez nem ugyanaz, mint az üzemméret!) Ezzel megnyitották az utat a tsz-alapú tőkés nagybirtokrendszer kiépítésére. Mind a Medgyessy-kormány, mind a Gyurcsány 1-es, Gyurcsány 2-es kormány kizárólagos célja egy tsz-alapú tőkés nagybirtokrendszer kiépítése, a dél-amerikai modell. Erre néhány példát is hadd soroljak föl a következőkben!

2002-ben azzal kezdik, hogy módosítják a földtörvényt, és a bérlők kerülnek elővásárlási jogosultságba. Kikkel szemben? A helyben lakó családi gazdálkodóval, a szomszédos gazdálkodóval szemben, akinek a birtoka az eladandó föld mellett van. Ezeket kizárták az elővásárlási jogosultságból, hátrébb helyezték, és a bérlőket helyezték oda. Vajon kik is a bérlők manapság? Pontosan tudjuk, hiszen mint említettem, akik '90 előtt tsz-t hirdettek Magyarországon, ma tulajdonosok vagy bérlői ezeknek a nagybirtokrendszereknek. Őket helyezték elővásárlási jogosultságba, tudatosan építve a tsz-alapú tőkés nagybirtokrendszert.

Aztán 2005-ben azt az adatot kapjuk meg a mezőgazdasági beszámolóban, hogy 63 ezer hektárral csökkent a kis- és közepes gazdálkodók által megművelt földterület nagyságra. Tökéletesen működik a Németh-Szanyi-Magda Sándor-modell. Tökéletesen működik! Ennek persze követői is vannak miniszteri és államtitkári rangban manapság is. Érthető, hogy ez a modell a dél-amerikai modellhez fog elvezetni, amiben most már remélem, sokan érzékelik, hogy milyen veszélyt jelent az, amikor kizárólag profitérdekek szerepelnek csak az élelmiszer-termelésben, a mezőgazdaságban.

Hogy napjainkig is elnyúljak, hogyan építik ezt a tőkés nagybirtokrendszert? A Nemzeti Földalap hirdeti folyamatosan az állam tulajdonában lévő földeket eladásra. Hogyan teszi ezt? Tegnapi levétel az NFA honlapjáról, csak ízelítőül: például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében meghirdet 20 tagban lévő, különböző helyeken lévő termőföldet - gyepet, rét-legelőt és minden mást -, de úgy hirdeti meg, hogy erre a 20 helyen lévő területre csak együttesen lehet egyetlenegy vételi szándékkal pályázni. Tetszenek érteni, miről van szó? Arról van szó, hogy együttesen ugyan darabonként van benne 2 hektártól 5 hektáron át 20 hektárig mindenféle területnagyság, de csak együttesen lehet a szanaszét szórt területre pályázni majd egy vevőnek. Összességében 168 hektárt hirdetnek meg így, kikiáltási áron 30 millió forintért.

De, hogy még tovább lépjek, Szabolcs-Szatmár megyében a következő hirdetmény látott napvilágot: 8 tagban hirdetnek meg földterületeket elszórva egymástól - nem egymás mellett lévőket -, 254 hektárt hirdettek meg egyetlenegy vételi lehetőségre, 55 millió forintos kikiáltási áron. Tessék mondani: ki az, akinek erre pénze van? Nem a szomszéd gazdának kellett volna lehetőséget adni, hogy a 3 hektáros állami földet megvegye, és hozzácsatolja az ő 3 hektáros vagy 5 hektáros földjéhez? Kinek az érdekében áll az, hogy 254 hektárra lehet csak együttesen pályázni 55 millió forintos összegben? Nyilvánvaló, hogy annak az érdekkörnek, akinek az érdekét folyamatosan szolgálja ez a kormány; nyilvánvaló, hogy tőkés befektetők érkeznek oda és nem mezőgazdaságból élő termelők, ezzel végérvényesen kiszorítva a helyben lakó családi gazdálkodókat, azaz végérvényesen elvonva a lehetőséget a vidéken élőktől.

És hogy aztán a gyöngyszemhez is elérkezzek, 2006 októberében Herbály Imre és Magda Sándor - csak két nevet említek; Herbály Imre alelnök úr a mezőgazdasági bizottságban, Magda Sándor nagy potentátja az MSZP mezőgazdasági munkacsoportjának - benyújtanak egy olyan törvénytervezetet a bizottsághoz, amely azt irányozza elő, hogy a társas vállalkozások, amelyek jelenleg bérlői ezeknek a hatalmas földeknek, tagjai is a legelső helyen elővásárlási jogosultságot szerezzenek a helyben lakó családi gazdálkodóval szemben. Tetszenek tudni, hogy kik ma a tulajdonosai ezeknek a részvénytársaságoknak és a kft.-knek? A külföldiektől kezdve az összes bankár és brókerügynök ma ide fektetett be ezekbe a részvénytársaságokba tőkealapokkal. Őket akarják önök ezek szerint elsősorban tulajdonossá tenni.

Szerencsére a bizottságunk - itt meg kell említenem Kis Zoltán szavazatát is - nem találta ezt a parlamenthez benyújtásra alkalmasnak, tehát elbukott, de a szocialisták szándéka gyönyörűen kitapintható benne. Azt gondolom, hogy az új arisztokráciának most már semmi sem drága. Saját profitérdeküket mindenek fölé helyezik, és ezzel tudatosan építik ezt a tsz-alapú tőkés nagybirtokrendszert a saját klientúrájuknak. Pontosan tudják, hogy tönkreteszik a mezőgazdaság társfunkcióit, azaz a vidék eltartóképességéről való gondoskodást, a környezetgondoskodást és a kultúra továbbhordozását, és pontosan tudják, hogy ezzel a Fidesz vidéki szavazóbázisát teszik tönkre, építve a saját multinacionális klientúrájukat. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu