DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. A parlament eseti bizottsága jó, mert amiről a parlamentben szó van, annak fontossága és súlya van. Inkább talán a jelentésben taglalt három vagy négy szervezet racionalizálását kellene megfontolni. Lehetséges, hogy itt koncentrálni lehetne az erőket, és az a koordinálatlanság, amelyről a jelentés is szól, talán ezeknek a különböző szervezeteknek az összehangolásával, egységesítésével talán megoldható lenne.

Szeretnék még reflektálni a Kendermag Egyesülettel kapcsolatban kialakult polémiára is. Senki nem vitatta itt a délelőtt folyamán azt az állítást, amit én is bátorkodtam felhozni a felszólalásomban, hogy mára már bizonyossá vált, hogy a könnyűdrogok is ártalmasak. Jelesül a marihuána ártalmairól volt szó, ezt Iván professzor megerősítette, agykutatók is megerősítették. Ezért tehát a Kendermag Egyesület nemcsak a jogszabályok szigorítása ellen emelt szót, hanem nagyon kártékony tevékenységet fejtett ki a tekintetben is, hogy mintegy segítette elhitetni a fiatalokkal, hogy a marihuána ártalmatlan és szabad. Ezért nem helyes itt a Kendermag Egyesület kiemelése, inkább arra kérném a képviselőtársakat, segítsenek abban, hogy ezek az úgymond, bocsánatkérések, visszavonások megtörténjenek, hogy ne terjedjenek tovább ezek a tévhitek, hogy egy-két cigaretta ártalmatlan. Mert igenis, ártalmas, ennek a következményeit ma már mindannyian tudjuk.

Forrás: parlament.hu