DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Most rövidebb leszek, mint két perc, mert Pettkó András elmondta azt, amit részben én is el akartam mondani, úgyhogy köszönöm szépen, csak erősítem.

Szeretném kijelenteni azt is, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint sem bűnözők azok, akik kábítószerhez nyúlnak, de elítélünk minden olyan személyt és civil szervezetet, akik akár direkt, akár indirekt módon a fellépéseikkel a kábítószer-fogyasztásra buzdítanak, és a Kendermag Egyesület éppen a Pettkó András által elmondott akcióinak sorával ezt tette. Tehát nem magát a fogyasztást, nem a megtévedt fiatalokat, akik sokszor nem is tehetnek arról, hogy olyan helyzetbe jutnak, tekintjük vétkesnek, hanem azokat, akik erre buzdítást adnak, holott tudják, hogy ez káros, és ezt nem szabad tenni.

Köszönöm. Egy perc sem volt.

Forrás: parlament.hu