DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt politizálását meghatározó alapértékek közül a legfontosabb az élet, az emberi élet mindenek felett való tisztelete és védelme.

A kábítószer élet-halál kérdése, ezért tehát erről a témáról beszélnünk sohasem fölösleges. Nem válik nagy dicsőségére a parlamentünknek, hogy ilyen kevesen követjük ezt a nagyon fontos vitát. A vita fontosságát szeretném aláhúzni néhány adattal, amelyek zömét a jelentésből veszem. Többségük közismert, de nem lehet őket elégszer hangoztatni.

Nos, 2004-ben a 17-18 éves budapesti középiskolások 47,5 százaléka fogyasztott már valamilyen tiltott szert. Megjegyzem, a Heti Világgazdaság adatai szerint ugyanez a korosztály Nagy-Britanniában még csak 21 százaléknál tart. A középiskola évei alatt a tiltott szert kipróbálók aránya 25 százalékról 50 százalékra nőtt. 2005-ben 12 százalékkal nőtt az új betegek száma, további 16 százalékkal a kezelt cannabisfogyasztóké, további 24 százalékkal az amfetamin típusú szert fogyasztóké, 22 százalékkal a kokainfogyasztás miatt kezeltek száma, és 72 százalékkal a hallucinogén anyagokat fogyasztók száma.

Még néhány döbbenetes adat. 2003-ban 3300 kábítószerrel összefüggő visszaélést regisztráltak, 2005-ben 7700-at. Hölgyeim és Uraim! Ez 225 százalékos növekedés. A halálesetek száma, jóllehet, egy kis csökkenést mutat, mindazonáltal 2005-ben 224-en haltak meg kábítószer-fogyasztás következtében.

Ezek azok a legsúlyosabb adatok, amelyek figyelemre intenek bennünket, és amelyek azt mondják, hogy ha történt is néhány kisebb területen esetleg bizonyos javulás a kábítószer-stratégiának köszönhetően, korántsem lehetünk megelégedettek, mi több, valószínűleg nem tettünk meg mindent, amit megtehettünk volna ennek érdekében.

Gusztos Péter képviselőtársam arra utalt, hogy mások talán sokkal többet tudnak a kábítószerekről, mint mi, ez bizonyára valóban így van. Én azonban nem szerettem volna úgy készülni erre a vezérszónoki szerepre, hogy ne legyek tisztában a kábítószer működésével, ezért egy agykutató teamhez fordultam, hogy egyértelműen és magyarul, érthetően írják le, hogy miért olyan súlyos probléma, miért élet-halál kérdés a kábítószer.

Nos, azt írják: az agyunk, a személyiségünk úgy fejlődött az evolúció során, hogy a pozitív történéseket a dopamin - ez a boldogsághormon - átmeneti felszabadulásával honorálja az agy, azaz egyfajta önjutalmazást folytat. A baj akkor kezdődött, amikor a tudomány rájött arra, hogy ezt a dopaminfelszabadulást mesterséges úton is elő lehet idézni, ezzel kezdődött a kábítószer-fogyasztás története.

Vajon miért kényszerülnek rá az emberek, köztük a fiatalok, mi ösztönzi őket arra, hogy mesterséges úton szerezzenek boldogságélményt maguknak? Nos, nemzetközi kutatások egyértelműen azt tanúsítják, hogy a boldogságélmény mesterséges úton történő keresésének nem anyagi okai vannak elsősorban, hanem az olyan faktorok, mint a tartós stressz, a szeretet és a figyelem hiánya, a cél nélküli élet, a lézengés a nagy semmiben. Vagyis a csillogó világ illúziójának rövid ideig tartó átélésére való törekvés vezeti a többnyire cél nélkül élő, életüket értelmetlennek tekintő fiatalokat és felnőtteket a drog fogyasztásához.

Hogyan hat a drog? Nos, minden drog rövid idő alatt függőséget vált ki, tehát az agy hozzászokik a külső drogok által kiváltott dopaminfelszabaduláshoz. Ez akár félévnyi közepes intenzitású drogozás után is a személyiség széteséséhez vezet. Majd hozzáteszi az agykutató team, hogy - a példa kedvéért - a marihuána tartós fogyasztása, például heti két szál fél éven át, skizofréniát okoz az arra hajlamosaknál. Ez tehát a személyiség szétesése.

(Béki Gabriella elfoglalja jegyzői székét.)

És hogyan hat a drogfogyasztás a társadalomra? Egy példabeszéddel: biológusok már régóta megfigyelték, hogy a szociális államot alkotó rovarok - például a hangyák is - hajlamosak rákapni az alkoholos erjedésben lévő gyümölcsök nedvére, ezáltal cserben hagyják a kolóniájukat, a fajtársaikat. Vagyis a drogfogyasztás az emberi társadalom hanyatlásához vezet. Ezért kell tehát foglalkoznunk a kérdéssel, és ezért jó, hogy ezzel a jelentéssel is itt a parlament színe előtt foglalkozunk és erről beszélünk.

A továbbiakban a jelentésről magáról szeretnék szólni, annál is inkább, mert ez a második alkalom, hogy ilyen jelentést tárgyal a parlament, és ha ezúttal is egy olyan műfajú, stílusú jelentés mellett mond igent, mint két évvel korábban tette, illetve a korábbi jelentésnél tette, akkor egy kicsit él bennünk a gyanú, hogy nem teszünk meg változatlanul mindent a drogprobléma kezelésére.

(12.50)

Nos, miután a jelentésnek a ténybeli megállapításait elfogadjuk, és ezt jónak tartjuk, rá szeretnék mutatni az anyag számos olyan hiányosságára, ami miatt a jelentést egyértelműen támogatni nem tudjuk.

Ugyan rengeteg kutatásról számol be az anyag, nagyon sok adatot és tényt közöl, azonban teljes mértékben mellőzi az ezen adatok és tények közötti okoknak a feltárását, azt tudniillik, hogy mi vezet ide, hogy miért nő a drogfogyasztás a fiatalok körében, hogy végeztek-e egyáltalán erre vonatkozó kutatást, és történtek-e kísérletek, kezdeményezések annak érdekében, hogy megakadályozzák azoknak az élethelyzeteknek a kialakulását, amelyek a drogfogyasztáshoz vezetnek. Ezeket az anyag szemérmesen elhallgatja. Például megállapítja, hogy a szakiskolások körében a legmagasabb a drogfogyasztás, itt 23,1 százalék, ott a legnagyobb a kipróbálási arány, itt sem látunk mellette semmiféle okfeltáró, oknyomozó kutatást vagy valamiféle javaslatot.

Súlyos helyzet az, hogy megállapítja az anyag is, hogy a kezelések koordinálatlanok. Meg kell kérdezni, hogy miért koordinálatlanok. Talán nem arról van szó, hogy sok bába közt elvész a gyerek? Az anyag maga három olyan intézményről, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról, a Nemzeti Kábítószer-adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központról, valamint a Nemzeti Drogmegelőző Intézetről szól, amelynek intézményesen feladata a drogügynek a kezelése, ezen kívül, mint tudjuk, számos minisztérium, civil szervezet foglalkozik vele. Kérdezem: miért nem lehet megtalálni azt az első számú felelőst, aki vagy amely a koordinálást egy ilyen súlyos kérdésben, amely súlyos társadalmi, egyúttal anyagi kérdés is, meg tudná oldani?

Nem értjük, hogy miért elégszik meg a jelentés olyan megállapításokkal, mint - idézem - "az indirekt kábítószer-bűnözésről, azaz a kábítószer megszerzése érdekében elkövetett bűncselekményekről nincsenek adatok". Miért nincsenek? Miért nem lehet ezeket beszerezni? Holott ezek az adatok is fontosak lennének. Vagy ami még súlyosabb, hogy nem lehet tudni, hogy az érintett minisztériumok által felhasznált források hogyan oszlottak meg, az anyag, a jelentés megelégszik azzal, hogy ezekről kevés adattal rendelkezünk.

Ezek a bizonytalanságok, ezek az elvarratlan szálak, ezek a nyitott mondatok megkérdőjelezik a jelentésnek a komolyságát, és olyan gyanút fogalmaznak meg a naiv olvasóban is, hogy vajon nem arról volt-e szó, hogy muszáj volt ezt a jelentést elkészíteni, elmegyünk addig, ameddig elmegyünk, nem kell a problémák mélyére ásni, a fontos az, hogy letudjuk, nehogy alkotmányos mulasztáson kapjanak bennünket.

Az egyik legsúlyosabb megállapítása ugyanakkor a jelentésnek, ami nem ért váratlanul, hiszen sok ilyen információval rendelkeztünk, rendelkeztem én magam is, hogy nincsen koordináció és nincsenek információk a drogmegelőzési programokról. Ez talán az egyik legsúlyosabb kérdés, hiszen ez a drogügynek talán a legfontosabb kitörési stratégiai területe, a jól szervezett, pedagógiailag hatékony, a fiatalokat valóban jó útra terelő drogmegelőzési programok.

Az elmúlt években több tanár kollégám és szülők is megkerestek azzal az elképesztő történettel, hogy iskoláikban, ahova a gyerekek járnak, drogmegelőzési program keretén belül olyan felvilágosító előadásokat tartottak, ahol semmi másról nem volt szó, mint a különböző kábítószereknek a bemutatásáról. Ha ennyi a drogmegelőzési program, akkor erre kár a pénzt költeni.

Erről eszembe jutott az a tudományos publikációból ismert tény, a hetvenes években egy svédországi kutatásról számoltak be, ahol két kontrollcsoport, iskolai csoport közül az egyikben volt szexuális felvilágosítás, a másikban nem, és pár év múlva egyértelműen beigazolódott, hogy a rosszul szervezett szexuális felvilágosításban részt vett csoportban nagyobb arányban voltak ifjúkori abortuszok, mint a másikban. Nos, a rosszul szervezett drogmegelőzési programok vagy felvilágosító kampányok is nagyon sokszor bumerángeffektusként hathatnak.

Miért csak most fogalmazza meg a jelentés készítője, hogy az elkövetkezendő időszak fontos fejlesztési feladata a drogprevenciós szakmai programok akkreditációs rendszerének kipróbálása? Miért nem ezzel kezdődött az egész? Hol van az elgondolás arra, hogy ez megszűnjön, hogy tehát számolatlanul menjen el sok pénz hatástalanul vagy éppen bumerángeffektusként? Hogyan lehetett beengedni az iskolákba ellenőrizetlen, alkalmatlan programokat?

Nos, a jelentésben sok helyütt nem találjuk a 2005. évi adatokat, ami megint csak érthetetlen, 2007 áprilisában vagyunk. Mi több, hozzáteszem: miért kellett 2007 áprilisáig várni, mondjuk, a benyújtás dátumát tekintve februárjáig várni ahhoz, hogy a 2002-2005-ös időszakról szóló jelentést olvashassuk? Nos, az oktatási bizottságban, ahol szintén feltettem ezt a kérdést, azt a választ kaptuk, hogy tavaly nem volt rá idő, mert választási kampány volt. Kérem, a felelőtlenségnek, a felületességnek és a cinizmusnak a mintaképe ez a válasz. Most vagy fontos a drogkérdés vagy nem fontos; ha pedig fontos, akkor választási kampány ide vagy oda, de a beszámolási kötelességet, a jelentés megvizsgálási kötelezettségét teljesíteni kellene.

A költségek megoszlása tekintetében is sok kifogásunk van. Az ÁSZ megállapítja például a 2005. évi jelentésében, hogy 2001 és 2004 között növekvő, 2005-ben jelentősen csökkenő összeget fordítottak a drogmegelőzésre. De hogy ez pontosan hogyan oszlott meg az egyes tárcák között, mint mondtam, erről nincsen szó. Megdöbbentő az az adat is, hogy a 2007. évi költségvetésben a prevencióra 40 százalékkal kisebb összeg jut, mint 2001-ben.

Még olyan észrevételeket is tehetnék, bár nem szokás, ahogy észrevettem csekély, nem egészen egyéves parlamenti tapasztalatom alatt, hogy egy-egy jelentésnek a nyelvezetéről, stílusáról, szerkezetéről is szót ejtsünk. Én tanárember lévén nem tudom megkerülni ezt a kérdést sem: egy jelentésnek magyarul írottnak kellene lennie, olyan követhető szerkezetben és olyan konzekvens grafikonokkal, amely a könnyebb eligazodást segítené, talán az is egy lépés lenne a javulás felé.

Végül azt kell még megemlítenem, hogy az egész jelentésben valahogy háttérbe szorul az ember, holott róla kellene hogy szóljon, az emberről, az esendő emberről, aki valamilyen boldogsághiány miatt a tiltott szerhez fordul, utána valóban beteggé válik, és a kezelése a megelőzéssel, az eltereléssel és nem elsősorban büntetőjogi eszközökkel szükséges.

Befejezésként idézni szeretnék a Heti Világgazdaságban megjelent egyik cikkből. Nos, eszerint a nagy-britanniai The Independent újság, a legnagyobb brit liberális lap, elnézést kért azért a tíz éven át folytatott kampányért, amelyet a cannabisszármazékok használatának törvényesítéséért folytatott, elismerve, hogy a fű élvezete mind több fiatalkorúnak okoz egyre súlyosabb elmekórtani problémát.

A lap kezdeményezésére még 1997-ben hatalmas cannabispárti demonstrációt tartottak a londoni Hyde Parkban, és a kampánynak a munkáspárti brit kormány sem tudott ellenállni. Statisztikai adatokkal és szakértői véleményekkel alátámasztva a riport elismerte, hogy a fű élvezete mára súlyos közegészségügyi és mentális problémává vált a fiatal korosztályban. Neil McKinney professzor, a glasgow-i egyetem kábítószer-visszaélési kutatóközpontjának vezetője a lapnak azt mondta: a brit társadalom súlyos mértékben alábecsülte, hogy valójában milyen veszélyesek a cannabisfélék.

Nos, azzal a kérdéssel fejezem be a felszólalásomat, hogy vajon mikor várhatjuk, hogy azok a közéleti személyiségek, köztük politikusok is, akik melléálltak a drogliberalizáció, a marihuána engedélyezése ügyének, vajon mikor fognak bocsánatot kérni a magyar társadalomtól.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu