GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a parlamenti szóhasználatban egyszerűen nemzeti drogstratégiának nevezett stratégiáról beszélünk a Ház falai között, akkor minden egyes alkalommal újra és újra érdemes elmondani, hogy az első szavak, az első mondatok, amikor a stratégiáról beszélünk, mindig az elismerés és a köszönet szavai kell hogy legyenek. Egyrészt elismerés és köszönet illeti azt a kormánykoalíciót, amelynek az idején megszületett ez a stratégia. Mi, szabad demokraták nagyon nehezen tudnánk sok intézkedést felsorolni abból a kormányzati ciklusból, amit feltétel nélkül tudtunk és tudunk támogatni, de ez azon kevesek közé tartozik, amelyek indokoltsága és szakmai megalapozottsága vitán felül áll.

Nagyon fontos, hogy megszületett annak idején egy stratégia, mert van mihez mérni, vannak bizonyos szakmai alapok, amelyek körül a szakmában teljesen természetes, magától értetődő konszenzus van. Ilyen szakmai alapok körül a magyar politikában is képes kialakulni konszenzus. Mert akörül viszonylag könnyű kialakítani a politikai konszenzust, hogy a megelőzés, a prevenció mennyire fontos.

(12.30)

Van egy másik kérdés, amiről nem is sikerült, és valószínűleg jó sokáig nem is fog sikerülni kialakítani a konszenzust - erről majd egy kicsit később beszélnék -, ez a büntetőjogi kérdés, illetve az a kérdés, hogy hogyan viszonyul ehhez a tárgyalt stratégiához a hazai büntetőjogi szabályozás.

S van egy harmadik kérdés, ami körül nem volt egyszerű kialakítani a politikai konszenzust, de nagyon-nagyon fontos, hogy ez létezik, ez pedig a másik vége, a szomorúbb vége ennek a történetnek: a megelőzéshez, a prevencióhoz hasonló módon az egészségügyi intézményrendszer, illetve a civil szereplők jelenléte nagyon-nagyon fontos az úgynevezett ártalomcsökkentés területén. Itt ugyan még mindig vannak időnként vitakérdések, mondjuk, éppen a tűcsereprogramok körül, de azért azt lehet mondani, hogy ebben a stratégiában az ártalomcsökkentés mint a drogprobléma, a társadalmi probléma kezelésének kiemelten fontos és politikai értelemben vitathatatlan területe, benne van a stratégiában. Azóta ezt - egy-két apróbb politikai konfliktustól eltekintve - igazán komoly kihívás nem is érte. Pedig ez egy komoly társadalmi vitát kiváltó kérdés, hogy mi a helyzet az ártalomcsökkentés területén, mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik már betegei ennek a társadalmi problémának.

Elhangzott itt a vitában az, hogy leértékelődés történt a kormányzati pozíció tekintetében. Szeretném felidézni azt, hogy a szabad demokratáknak az előző parlamenti ciklusban határozott álláspontja volt az, hogy ez egy olyan terület, ami adott esetben érdemelhetne egy magasabb és jobban körülírt, jobban pozicionált, jobban körülrajzolt kormányzati pozíciót. Az időszak, amiről most vitatkozunk, a 2003-2005 közötti évek időszaka, az az időszak volt, amikor nagyon-nagyon intenzív, nagyon vehemens viták zajlottak a magyar közéletben a kábítószerügy kapcsán. Emlékezzünk vissza, 2003 nyarán, emlékezetem szerint talán július 1-jével lépett életbe a büntető törvénykönyvnek az a módosítása, amely körül olyan nagyon sok vita volt 2002-ben és 2003-ban, és sokszor van azóta is.

Hadd foglalkozzak egy rövid kitérő erejéig ezzel a büntető törvénykönyvi módosítással, már csak azért is, mert maga a jelentés, amiről most vitát folytatunk a Ház falai között is, ezzel kezdi, hogy a jogi kereteket tisztázza, illetve feleleveníti, hogy milyen változások is voltak.

Ez volt az az időszak, ez volt az a büntető törvénykönyvi módosítás, amikor az elterelés intézményében változás állt be. Itt nem is annyira a jelen lévő képviselőtársak, mint inkább a parlamenti vitát kívülről nyomon követő érdeklődők kedvéért szeretném felidézni, hogy ez egy olyan intézményrendszer ennek a problémának a társadalmi, szakmai kezelésében, amely meglehetősen komoly előzményekre nyúlik vissza, hiszen a magyar jogban először a rendszerváltás utáni legelső, MDF vezette kormánykoalíció idején került be az elterelés jogi intézménye, ami aztán '98 és 2002 között a Fidesz vezette kormánykoalíció idején komoly változáson esett át, sajnos hátrányára. Felidézném, hogy ez az elterelés, ami egy büntethetőséget kizáró ok, azt jelenti, hogy ha valaki részt vesz egy megfelelő prevenciós vagy bármilyen más megfelelő programban, akkor mentesülhet a büntetőjogi következmények alól.

Nos, '98 és 2002 között sajnos hátrányára módosult ez az intézmény, amennyiben csak a már függő, a kábítószerfüggő betegek vehették igénybe. Tehát éppen az a nagyon-nagyon szenzitív, nagyon-nagyon érzékeny változás történt itt meg, hogy akiknek a legnagyobb szükségük lett volna a megelőzés vagy a felvilágosító programok igénybevételére, vagyis azok a fiatalok, akik éppen hogy elkezdik kipróbálni, ismerkednek ezekkel az illegális kábítószerekkel, éppen ők lettek kizárva a büntethetőséget kizáró okként megjelenítő büntetőjogi intézményből, az úgynevezett elterelésből.

A 2002-es büntető törvénykönyvi módosítás legfontosabb eleme - minden körülötte csapott politikai hisztéria ellenére - az volt, hogy ennek az úgynevezett elterelési intézménynek a kiszélesítése megtörtént; visszaállt, ha tetszik, az eredeti állapot, és már nemcsak a függő drogbetegek, hanem azok az alkalmi eseti fogyasztók is igénybe vehették ezt, akik összetűzésbe kerültek a joggal. Ilyenek egyébként nagyon sokan vannak. Közülük azok vehették igénybe, és majd ennek a paradoxonáról is szeretnék később beszélni, akik le is buknak e magatartásuk során. Hiszen azért zárójelben megjegyzem, hogy jelen pillanatban egy meglehetősen sajátos büntetőjogi megoldással huny szemet a magyar politika afölött, hogy bizony ez egy tömeges jelenség Magyarországon, hogy fiatalok alkalomszerűen, eseti jelleggel, kisebb-nagyobb rendszerességgel fogyasztanak különböző típusú kábítószereket. Van egy nagy vita erről a felszínen. Mi, liberálisok határozottan állítjuk, hogy a fogyasztókat nem szabad és nem is lehet bűnözőként kezelni, a magyar büntető törvénykönyv az első szinten mégiscsak így kezeli őket.

De mivel a politika többi szereplője is tudja, hogy ez egy abszurd helyzet, ezért aztán ezt a furcsa intézményt, az elterelés intézményét használja a magyar jogalkotás arra, hogy azokat a kábítószer-fogyasztókat, akiket egyébként a büntetőjog direktben üldöz, valahogy mégiscsak mentesítse a büntetőjogi fenyegetettség alól. Ez azért paradoxon, merthogy így azok a fiatalok kerülnek például egy leszoktató, felvilágosító előadássorozatba, vagy olyanok is kerülnek, akiknek nem feltétlenül erre lenne leginkább szükségük. De mivel természetesen a büntetőjogi következmények alól mentesülni szeretnének, ezért természetesen ezt választják. Így tehát az állam ahelyett, hogy megszüntetné a fogyasztók büntetőjogi fenyegetettségét, üldözi őket büntetőjogilag, majd még jó sok pénzt elkölt arra is, hogy olyan fiatalok is leszoktató programon vegyenek részt, akik - nem akarok cinikus lenni - sok esetben valószínűleg többet tudnak a kábítószerekről, mint azok, akik az előadásokat tartják meg.

A büntetőjogi környezettel van egy másik probléma is, ez pedig az, hogy hogyan viszonyul a hazai büntetőjogi szabályozás magához a stratégiához, hiszen a stratégia azt mondja, hogy szűkíteni kell mindenképpen mind a kínálatot, mind pedig a keresletet, így lehet fellépni a kábítószer-probléma ellen. Természetesen az államnak egy eminens feladata az, hogy a maga hatósági intézkedéseivel az illegális kábítószerpiacot képes legyen a lehető legnagyobb mértékben korlátozni, hogy a kínálati oldalon lehessen fellépni ezzel a jelenséggel szemben. Ezért a rendőrségnek, a vám- és pénzügyőrségnek és az összes erre hivatott állami szervnek természetesen elsőrangú feladata, hogy a kábítószer-kereskedőkkel szemben fellépjenek.

Igen ám, a dolog másik oldalán azonban probléma van. Hogyan lehet fellépni a keresleti oldalon? Mit tud tenni az állam azért, hogy ne csak a kínálatot próbálja meg visszaszorítani, hanem megpróbáljon annak érdekében is hatékonyan lépéseket tenni, hogy a lehető legkevesebben akarják igénybe venni ezeket a bizonyos illegális kábítószereket? Hogyan lehet a keresletet szűkíteni? Hát a keresletet természetesen csak a hatékony megelőzéssel, az időben elkezdett hatékony megelőzéssel lehet szűkíteni. Akkor lehet szűkíteni, ha a fiatalok kamaszkorban a megfelelő információkat megkapják arról, hogy ezek az egyébként különböző hatású és sokak szerint éppen ezért különböző büntetőjogi megítélés alá... Kezdem elölről: különböző hatású anyagokról van szó. Sokak szerint éppen ezért indokolt lenne az, hogy különböző büntetőjogi megítélés alá is essenek, de mégiscsak abban egységesek, hogy valamennyi más-más módon, de veszélyes az ember fizikai egészségére és a lelki egészségére egyaránt. Ezeket az információkat a fiataloknak megfelelő időben meg kell kapniuk.

A hatékony megelőzéshez szükséges továbbá az is, hogy azok a fiatalok, akik érintettek ebben a társadalmi problémában, őszintén merjenek beszélni a saját szokásaikról és a saját ismereteikről. Nem várhatjuk el egy 16 éves kamasztól, aki néhányszor kipróbálta a füves cigarettát, azt, hogy őszintén beszéljen a saját ismereteiről és a szokásairól, ha közben tudja, hogy a magyar büntető törvénykönyv szerint ő bűncselekményt követ el, és adott esetben súlyos büntetésre számíthat.

Mindaddig, amíg a magyar büntetőjog nemcsak a kábítószer-kereskedőket, hanem a kábítószer fogyasztóit, a kábítószer-fogyasztókat is börtönbüntetéssel fenyegeti, nem várhatjuk el azt, hogy a nagyon nagy rejtettséggel jellemezhető, nagyon nagy látenciával leírható kábítószer-fogyasztás mint társadalmi jelenség a napvilágra jöjjön, és őszintén lehessen beszélni ezekkel a fiatalokkal, és hatékonyan lehessen megelőzni a bajt. Ez egy nagyon komoly paradoxon, és ha van valahol, sok helyütt egyébként természetesen van hiányosság a nemzeti stratégia megvalósulása területén, de itt nem hiányosságról beszélünk, hanem egy olyan ellentmondásról, amelyet gyakorlatilag most már hosszú-hosszú évek óta képtelen a magyar politika feloldani.

(12.40)

Végezetül szeretnék az ártalomcsökkentésről beszélni. Ezzel is foglalkozik a jelentés külön, részletezi, hogy hogyan is állnak a különböző tűcsereprogramok és a többi.

Azért tartom fontosnak, hogy erre külön kitérjünk, mert természetesen ahogyan a felszólalásom elején is elmondtam, nagyon látványosan és nagyon gyorsan képes kialakulni az a konszenzus, hogy egymás után ugrunk elő a különböző frakciókból és mondjuk el, hogy igen, igen, mennyire fontos a megelőzés. Ez a kötelező beugró, és ezt valamennyien komolyan is gondoljuk, mindannyian komolyan gondoljuk, de ha itt megáll a politikai konszenzus, akkor az még kevés.

Az ártalomcsökkentés jelentőségéről azért kell újra és újra beszélni minden ilyen vitában, mert ha a magyar politikában van egy konszenzus, politikai és szakmai konszenzus abban a tekintetben, hogy az ártalomcsökkentés intézményrendszerének létjogosultsága van, akkor közöttünk abban van komoly politikai konszenzus, hogy megpróbálunk szembenézni azzal, hogy ez egy minden modern társadalomban létező, súlyos társadalmi probléma, amiről mi beszélünk. Akkor szembenézünk azzal, hogy bármennyire szeretnénk mindannyian, nincs kábítószermentes társadalom. Amióta az ember társadalomban él, a különböző legális és illegális tudatmódosító szereket használja. Függetlenül attól, hogy erről ki mit gondol, hogy ki mivel szimpatizál ebben a vitában, nem lehet nem szembenézni azzal a sajnálatos vagy kézenfekvő ténnyel, hogy ez bizony így van, amióta az ember társadalomban él. Miért fontos ez? Azért fontos ez, mert itt beteg emberekről van szó.

Ebben az országban is - mint ahogy mindenütt a fejlett világban - nagyon sokan rabjaivá válnak a kábítószernek. Természetesen, mondjuk, a konzervatívok és a liberálisok között van egy nagyon komoly vita, hogy például a kérdés büntetőjogi kezelése segít-e vagy nem. Mi, liberálisok azt mondjuk, hogy ez a fajta büntetőjogi elrettentés, ami Magyarországon honos, sok esetben kontraproduktív, és nem elrettenti a fogyasztókat, hanem még nehezebb helyzetbe hozza azokat, akik egyszer vagy kétszer megbotlottak. A konzervatívok az elrettentésben hisznek. Ez teljesen rendben van. Ez vitakérdés.

De abban nem szabad vitatkoznunk, hogy azok az emberek, akik rabjaivá váltak ennek a szenvedélybetegségnek, akik az áldozatai ennek a szenvedélybetegségnek, ők gyógyításra szorulnak, és erről szól az ártalomcsökkentés. Ezért kell metadonprogramokban lehetőséget teremteni a heroinfüggőknek a gyógyulásra, akármilyen kicsi is ennek az esélye; ezért van óriási szükség arra, hogy tűcsereprogramok menjenek, bármilyen vitatható is ez, nagyon-nagyon fontos, hiszen a hepatitis, a HIV és más, fertőzéses úton terjedő járványok megelőzése érdekében erre szükség van.

Elnök úr, 15 vagy 20 percem van?

Forrás: parlament.hu