GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Képviselő Úr! A helyzet az, hogy valamennyien féltjük a gyerekeinket (Babák Mihály: Ezt nem hiszem...), liberálisok is, konzervatívok is, szocialisták is. A különbség nem itt van. A különbség ott van, hogy mi hajlandóak vagyunk szembenézni azzal, hogy százezrével lehet mérni Magyarországon azon fiataloknak a számát, akik megbotlanak, akik alkalomszerűen vagy eseti jelleggel kipróbálják az illegális kábítószereket. Az ön ellenzéki képviselőtársa mondta a számot, ismerjük a számokat, a fővárosban minden harmadik, vidéken minden negyedik középiskolás korú fiatal már kipróbált valamilyen illegális kábítószert. Ezek után szerintem a liberálisok joggal teszik fel azt a kérdést, hogy vajon tényleg az-e a megoldás, hogy kriminalizálunk több százezer fiatalt Magyarországon.
Egyébként pedig nem tudom, milyen liberalizációról beszélnek, hiszen Pettkó kolléga hosszan olvasta azt, hogy miért tekinti a magyar büntető törvénykönyv még mindig bűnözőnek a kábítószer-fogyasztót, és nem tudom, milyen liberalizációról beszélnek, amikor a Magyarországon évente meginduló átlagosan 4,5 ezer eljárásnak a 82-83 százaléka kábítószer-fogyasztók ellen indul, és csak a maradék 17-18 százalékot indítja az állam a kereskedők ellen, akiket tűzzel-vassal üldözni kellene.
Nem ott van a különbség köztünk, tisztelt képviselő úr, hogy mi pártoljuk a drogozást, önök meg nem. Ez egy álszent hazugság, már elnézést kérek. A különbség ott van, hogy mi azt mondjuk, hogy ebben az országban nagyon sokan élnek legális és nagyon sokan élnek illegális kábítószerekkel, és pusztán azért, mert valaki valamilyen legális vagy illegális kábítószerrel él vagy annak a rabjává válik, ezért még nem bűnöző. Nem őt kell üldözni, hanem azt, aki ezt az iparágat fenntartja. Ez a véleménykülönbség kettőnk között. Mi nem a fogyasztókat, hanem a kereskedőket szeretnénk üldözni, de őket sokkal szigorúbban.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés