PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A mai parlamenti vitában egy olyan ponthoz, egy olyan pillanathoz értünk el, amikor azt kell mondanom, hogy Gusztos Péter képviselőtársam előbbi felszólalásának az első 30 másodpercével egyetértek. És nemcsak egyetértek, hanem én még bővíteném a kört, hiszen valljuk be, egy generációs kérdésről van szó. Az én nemzedékem, a 35-40-45 éves generáció, aki ma szülő, és akinek ma a gyermeke ebbe a veszélyeztetett korba fog beérkezni, tehát a 15-16-17-18, és sajnos lejjebb kell vinni a korosztályt, 13 vagy 14 éves gyermeke van, annak, hála istennek, fogalma sincs arról, hogy néznek ki a kábítószerfajták. Tehát ezeket a szülőket igenis meg kell ismertetni a kábítószerfajtákkal, és ezt nem lehet másképp csinálni, mint ahogy például az újpesti önkormányzat is meg szokta tenni. Az újpesti önkormányzat szervezésében vannak ilyen fórumok, ahol lehet találkozni rendőrségi különböző fajta szakemberekkel, akiknek ez a fő szakterülete.
Tehát én azt gondolom, hogy ez az a pont, amikor Gusztos Péternek van igaza, és nem azon képviselőtársaimnak, akik azt támadják, hogy az iskolákon belül mi folyik. Egyébként az iskolákon belül - és ebben már nem fogunk egyetérteni Gusztus Péter képviselőtársammal - például a DADA-program, ami 6-8-10 évvel ezelőtt működött, ez egy nagyon jól működő program volt, amikor a rendőrség fiatal tisztjei civil ruhában bementek, és a fiatalokkal találkoztak. Nekem a gyermekem egy újpesti általános iskolába járt, és soha nem fogom elfelejteni azt az estét, amikor hazajött, és elmondta, hogy azzal a rendőrtiszttel - civil ruhában természetesen - milyen beszélgetés folyt le ott, az osztályfőnöki óra keretében. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Nos, ezért én azt gondolom, hogy például ezt a DADA-programot folytatni szükséges Magyarországon.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés