PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként a vezérszónoklatomban a benyújtott határozat első részére, tulajdonképpen a jogi részére tértem ki, most innen szeretném folytatni mintegy két és fél óra múlva a hozzászólásomat.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Rádióhallgatók! Tisztelt Tévénézők és tisztelt, az interneten a vitát követők! Vaskos és sok színes ábrával, táblázattal megtűzdelt, ennek révén tudományos alaposságúnak tűnő beszámolót tartok a kezemben, mely a 2000-ben elfogadott nemzeti drogstratégia végrehajtásának helyzetéről és a hazai kábítószer-visszaélési helyzetről számol be.

A jelentés elolvasása során kezdeti örömünket lecsökkenti, hogy sok benne az objektív értékelést nehezítő, felesleges információ és csúsztatás. A sok adat a felületes szemlélőt elkápráztatja, de az objektív értékelésre és a helyes döntések meghozatalára törekvők dolgát megnehezíti. Eközben elsikkad a lényeg, a stratégia végrehajtási helyzetének alapos elemzése és a szükséges következtetések levonása.

A parlamentnek kétévente köteles a kábítószerügyet koordináló tárca illetékes szervezeti egysége - 2007 és 2000 között az SZMM, ICSSZEM, GYISM, ISM - e tárgyban jelentést tenni. A jelentésben két év helyett öt-tíz év adatai folynak össze. Az ENSZ irányelvei szerint a kábítószer-probléma csökkentése csak a kínálat és a kereslet egymással egyensúlyban lévő csökkentésével lehetséges. A jelentés, mint maga a nemzeti drogstratégia is, mutatja ezen egyensúly hazai torzulásait, újfent igen kevés figyelmet szentelve a kínálatcsökkentésnek - titkos információgyűjtés, felderítés, bűnüldözés. Eközben a drogfogyasztási szokások jelentéktelen részleteit is górcső alá veszi, és kutatásnak nem tartható dolgozatok megállapításait vagy nem célzottan gyűjtött statisztikai adatokat preferál valid adatok helyett.

Amikor az előző ciklusban a nemzeti drogstratégia végrehajtásával foglalkozott a drog eseti bizottság, Csige Tamás úr, aki akkor az MSZP parlamenti képviselője volt, azt hangoztatta: "Nem lehet úgy mérni egy stratégia eredményességét, hogy nem tudjuk, hogy honnan indulunk. Ha ezt nem tudjuk, akkor tíz év múlva sem fogjuk tudni, hogy volt-e értelme a stratégiának vagy nem volt értelme." Ezzel a megállapítással száz százalékig egyetértek.

(15.50)

A Magyar Demokrata Fórum képviselői hozzászólásaikban rendszeresen felhívták a figyelmet a védőkorlátok szükségességére, illetve arra, hogy az elmúlt két-három évben a tanulóifjúságnak - és itt vitatkoznék Winkfein Csaba képviselőtársammal - mindössze 6-7 százaléka, 120-130 ezer diák részesült egyetlen drogprevenciós előadásban vagy vesz részt ilyen programban. Ez édeskevés, holott ez az igazi kulcs a későbbi drogmentes élethez.

A jelentés gyengeségei valóban a realitásokat tükrözik, rávilágítva arra, hogy hazánkban újabban a szükségesnél jóval kevesebb figyelmet fordítanak a kábítószer elleni küzdelemre, és különösen az iskolai drogprevenciót hanyagolják el. A tudományosan igen jónak értékelt, eredményesen működő iskolai drogprevenciós programok - úgymint a fiatal rendőrök által kivitelezett DADA-program vagy a több ezer kiképzett pedagógus által végzett "életvezetési ismeretek és készségek" személyiségfejlesztő iskolai drogmegelőzési program - mesterséges háttérbe szorítása, valamint a népesség felvilágosításának elhanyagolása jelenti az igazi struccpolitikát.

A jelentésben szereplő adatok összehasonlíthatóságát a terminológiai problémák, a különféle adatgyűjtési módszerek keveredése és a tárgyévek bizonytalansága nehezíti a benyújtott jelentésben.

Habár sok évig tartott a felkészülési folyamat, és három éve már uniós tagállammá is váltunk, a hazai kábítószeradat-gyűjtésben a Nemzeti Drog Fókuszpont, az Országos Addiktológiai Intézet és a Nemzeti Drogprevenciós Intézet, valamint az e célra alakult számos egyetemi kutatóhely működése sem eredményezte - minden befektetés ellenére sem - az Unió által előírt hármas követelmény érvényesülését, mégpedig az adatok érvényessége, megbízhatósága és európai szintű összehasonlíthatósága tekintetében.

A jelentést anonim kérdőívek kitöltésén alapuló közvélemény-kutatások, azaz ESPAD-vizsgálatnak nevezett ifjúsági drogfelmérések adathalmazai dominálják, fenyegetőnek tűnő és egymástól jelentősen eltérő - az érintettség már 31 százalékos, 47 százalékos és 3,5-szeresére nőtt - egyéb számadatokat idézve.

Az európai iskolai alkohol- és drogfelmérés hivatalos definíciója szerint az életprevalencia-érték csupán azt jelenti, hogy valaki életében legalább egyszer megkóstolta valamelyik drogot. Nálunk ezt a definíciót egyesek újabban sajátosan értelmezik, mivel értékelhetetlenül alacsonyak az utolsó hónapban és az utolsó héten drogot fogyasztók számadatai. Az általuk alkalmazott értelmezés konfúzióhoz vezet, európai szinten nem összehasonlítható, és a valóságosnál nagyobbnak tünteti fel a veszélyt.

Ezzel szemben a ténylegesnél jóval alacsonyabbnak tünteti fel a jelentés a hepatitis C fertőzöttség veszélyeit. Ennek oka, hogy nem történik meg tisztességesen a drogfogyasztó, drogfüggő populáció körében a HIV-, az AIDS- és a hepatitis B-, C-szűrés, abban ma is csak egy kis töredék vesz részt. Olaszországban például évente leszűrik a kezelésben, rehabilitációban, tűcserében részt vevőket - körülbelül százezer személyt - ezekre a fertőzésekre nézve. Észtországban a drogosok 62 százalékát szűrték meg az előző évben. Nálunk az ÁNTSZ - holott erre a Nemzeti AIDS Bizottságtól rendszeresen sokmilliós külön támogatást is kap - azon civil szervezetek és egészségügyi intézmények helyett, melyek ezeket a szűréseket eddig is rendszeresen és lelkiismeretesen elvégezték, nem végzi el a drogfogyasztó és homoszexuális populáció teljes körének leszűrését, még az országos tiszti főorvos mindannyiunk által ismert, 2005 végén kelt körlevele ellenére sem, ezért a drogfogyasztók hepatitis C fertőzöttségére közölt hatósági adatok nagyságrendekkel alacsonyabbak a ténylegesnél.

A ténylegesnél alacsonyabb számadatok egyenes következménye a fertőzés terjedésének jelentős alulbecslése, és a megelőző, felvilágosító intézkedések elmaradása. Különösen a hepatitis C esetében, ami a májrák fő okozója, ez robbanásszerű és kezelhetetlenné váló problémákat fog okozni, ugyanis a betegséget későn diagnosztizálják, ezalatt a fertőzést pedig nemcsak a többi drogfogyasztónak, hanem szexuális partnereiknek és a velük élő családtagjaiknak is átadják, miközben a probléma rejtve marad. Míg 1999-ben a hazai injektáló drogfogyasztók körében végzett magyar kutatás szűrési eredményei szerint a hepatitis C csak 10 százalékot érintett, addig 2006-ban Budapesten - kutatók által végzett szűrés szerint - 45 százalék körüli az injektáló drogfogyasztók hepatitis C átfertőzöttsége.

A tűcsereprogramok legnagyobb problémája - amelyről hallgatnak a tűcsereprogramok promocionálói, támogatói és kivitelezői -, hogy a használt, vérrel szennyezett injekciós tűknek csak töredéke kerül a veszélyes hulladékkezelőkben megsemmisítésre. A tűk nagy része nyilvános vagy iskolai vécékben, játszótereken, lakótelepi lépcsőházakban van szétdobálva, és a kommunális szemétbe kerül, ezáltal nemcsak a lakók, tanulók, hanem a szemétkezelők és a takarító személyzet is az egészségét kockáztatja. A jelentésben az erről szóló túlzottan szép adatokat nem tartjuk megbízhatónak. A tűcsereprogramok által kiosztott, használt tűk visszagyűjtésének tényét egészségügyi hatóság nem ellenőrzi, és ennek elhanyagolása direkt módon járul hozzá a hepatitis C és a HIV-fertőzés terjedéséhez.

Viszont az egész jelentésben nem találunk olyan adatot, ami azt indokolná, amit a 2007-től érvényes szociális törvény előír, hogy minden 30 ezer lélekszám feletti városban be kell vezetni az önkormányzatoknak a tűcsereprogramot. Ez harmincnyolc várost jelent, amelyből eddig hatban működik tűcsereprogram, miközben az ismert injektáló drogfogyasztók száma országosan szerencsére - ezt hangsúlyozom - csak néhány ezer főre tehető.

A mostani takarékosság jegyében hogyan magyarázzák meg, hogy egyetlen kontaktus, azaz egy dózis tű szimpla átadása 10 531 forintba kerül? Ez egy év alatt 165 millió forint támogatás és 15 668 kontaktus, illetve egyetlen darab injekciós tűre és fecskendőre jutó költség 2 ezer forint. Hol van itt a költséghatékonyság? Ha valaki bemegy a patikába, recept nélkül ugyanezt 22-26 forintért meg tudja kapni, akár itt a Parlamenttől néhány száz méterre is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy a végső döntésünket meg tudjuk hozni a jelentés elfogadásáról vagy elutasításáról, felelős képviselőként még néhány szempontból meg kell vizsgálni ezt a jelentést. A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként ezt a következő felszólalásomban fogom megtenni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu