HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a módosítás, amelyről most tárgyalunk, ugyanúgy technikai jellegű, mint az ezzel egy időben benyújtott tőkepiaci, hitelintézeti és biztosítási tevékenységek kodifikálásának változtatásával kapcsolatban benyújtott másik három törvényjavaslat. Ez a javaslat természetesen összefügg a többivel, amelyeket itt az előbb felsoroltam, hiszen elsősorban a módosítások következtében előállt új feladatokkal kapcsolatos felügyeleti munka változásáról van szó.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény 2. §-a felsorolja a szervezet feladatait, amelyek közül a törvényjavaslat a pénzügyi szervezetek ügyfelei érdekeinek védelmére, a piaci viszonyok átláthatóságára, valamint a pénzügyi piacokkal szembeni bizalom erősítésére helyezi a hangsúlyt. Az előttünk fekvő előterjesztés lényege, hogy az uniós szabályokkal összhangban nagyobb hangsúlyt helyez a fogyasztóvédelemre és a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködés szabályozására. Változtatja a díjfizetési kötelezettségek szabályait, és ezeket a tevékenységi kockázatokkal teszi arányossá. Megváltoztatja a felügyeleti biztos kirendelésével összefüggő rendelkezéseket, valamint néhány, az elmúlt évek gyakorlata alapján pontosításra szoruló kérdésben tesz korrekciós javaslatokat.

Az MDF különösen fontosnak tartja a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos rendelkezések áttekinthetőbbé, szigorúbbá tételét a PSZÁF által ellenőrzött szektorban. Elég itt a közelmúlt néhány olyan eseményére gondolni, amely sok ezer, több mint tízezer kisbefektető érdekeit sértette, és bizony ebben - a törvényi háttér konkrét megfogalmazása hiányában - a hatóság eljárása sem volt rendben. Abban bízunk, hogy a törvénymódosítás elfogadása után ilyen helyzet nem vagy csak sokkal kisebb valószínűséggel fordulhat elő.

Fontos a hazai piac védelme, mert a hazai piacot meg kell óvni a bóvlitól, a rossztól, ez a központi kérdéseink közé tartozik. Ez a védelem egyre fontosabb a pénzügyi szektorban is, hiszen a piacot ellepték a hazai és külföldi betéti, hitelezési, biztosítási, befektetési ajánlatok, amelyek korrektségét az átlagos ügyfél - különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 13 év liberális oktatási kurzusa következtében mára már a lakosság közel fele funkcionális analfabétává vált - nehezen tudja ellenőrizni. Egyszerűen nem értik a szöveget, amelyet egyébként meg kellene érteniük, hiszen különben információhiányban szenvednek.

A javasolt szabályozás jónak látszik, de azt, hogy valójában mennyit segít az ügyfelek helyzetén, mennyiben hat oda, hogy a pénzügyi intézmények valóban korrekt ajánlatokkal bombázzák a lakosságot és a vállalkozásokat, mennyire ad védettséget a társadalomnak, azt majd a következő esztendők gyakorlata dönti el, ez nem utolsósorban a PSZÁF aktivitásától és felkészültségétől válik majd függővé. Nagyon fontos, hogy az európai uniós irányelvek alapján a törvényjavaslat szabályozza az Unión belüli, illetve kívüli országokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi kérdéseket is, illetve a jogsértőkkel szembeni eljárást.

Mint minden előttünk lévő, a többi pénzügyi szervezetre vonatkozó törvényben, itt is megtörténik az iratbetekintés és a díjbefizetés újraszabályozása. Ezekkel a módosításokkal is egyetértünk, bár valószínűleg nagyon ravasz matematikus kell ahhoz, hogy be lehessen bizonyítani, amit az általános indokolás ígér, hogy összességében csökken a díjbefizetési kötelezettség mértéke.

Az előttünk fekvő törvényjavaslatot, az 1999. évi CXIV. számú törvény módosítását az előbb általam elmondottak alapján a Magyar Demokrata Fórum támogatja, és az Országgyűlésnek elfogadásra javasolja.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu