DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mi, kereszténydemokraták hívei vagyunk a piacnak a gazdaságban, az egészségügyben pedig a szolidaritásnak és az állami felelősségvállalásnak vagyunk a hívei.
A koalíciós pártok között arról folyik a vita, hogy egy- vagy több-biztosítós modell legyen-e. Ennek a kérdésnek a megértéséhez nagyon fontos látni mindannyiunknak és a tévénézőknek is, hogy a több-biztosítós modell két teljesen ellentétes dolgot jelent; körülbelül úgy, mint ahogy a körte jelenthet villanykörtét és jelentheti a gyümölcsöt is. (Derültség a kormánypárti oldalon.) A több-biztosítós modell elfogadható abban az értelemben, hogy van a kötelező szolidaritásalapú társadalombiztosítás, és a gazdagok, miután befizették ide a járulékot, ha akarnak - nem e helyett, hanem e felett - pluszban olyan biztosítást köthetnek még maguknak, amilyet akarnak.
(13.40)
De az nem fogadható el, hogy ezt a szolidaritásalapú társadalombiztosítást szétszedjék. Kérem, gondolják meg, hogy a társadalom felső 20 százaléka fizeti be a tb-költségvetésnek több mint a felét. Ha ezt a 20 százalékot kiengedik magánbiztosítókba, akkor mi marad a többi 80 százaléknak? (Horn Gábor: Miért nem olvasol újságot? Nem kell szakmai dolgokat tudni, elég, ha újságot olvasol!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés