DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk lévő törvényjavaslat mellékletében felsorolják azokat az útszakaszokat, amelyeket a közeljövőben támogatni, illetve négysávosítani kívánnak. Sajnálattal tapasztaltam azt, hogy a 37-es út nem szerepel a felsorolásban, annak ellenére, hogy a 37-es út M30-ast összekötő négysávosítása már folyamatban van a gesztelyi partig. A következő etap, nem tudjuk pontosan, hogy mikor lesz, az is kérdéses, hogy a tokaji elágazásig mikor lesz négysávosítva. Azonban én arra szeretném felhívni a kormányzat figyelmét, hogy utána tovább folytatódik a 37-es út Sátoraljaújhelyig, és ennek a négysávosítása maradt ki ebből a tervezetből. Sajnos a legújabb felmérések szerint már közel 15 ezer kamion lépi át a határt Sátoraljaújhelynél, dübörögnek végig a lengyel és a szlovák kamionok Miskolcig, és ez lassan már elviselhetetlenné teszi az ott élők és az ott közlekedők forgalmát. Éppen ezért szeretném felhívni a kormányzat figyelmét, hogy a továbbfolytatása is szükséges ennek a négysávosításnak, nemcsak a lengyel észak-déli közlekedési útvonal miatt, hanem a turizmust érintően is Hegyalján.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés