KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Majdnem mindent elmondtak, amit terveztem. Nem hálás utolsó felszólalónak lenni. Ugyanakkor érdekes volt már a bizottsági ülésen is szembesülni azzal, hogy hogyan üzennek a képviselők haza ezen a törvényen keresztül; mindenki megüzeni a saját térségének, hogy szeretlek titeket, fiúk, harcolok értetek, és egy olyan táblázatba próbál betenni valamit, aminek semmiféle hatályos következménye nincsen. Ami ide bekerül, nincs aláírva, hogy ezt, kérem, vállalja a kormány, hogy adott határidőn belül megépíti. Én is üzennék a salgótarjániaknak, hogy a 25-ös út gyorsforgalmi úttá alakítását pártfogolom. (Közbeszólás: 21-es!) 21-es, bocsánat. Az M0-s, úgy látom, benne van ebben a rendszerben, tehát ezzel nem kell foglalkozni.

A komoly része az, amit Fónagy János miniszter úr elmondott, hogy eredetileg, amikor a kiemelt közérdekűség kérdése felmerült, akkor azt mondtuk, hogy az autópálya-építéseket gyorsítsuk meg, módosítsuk a szabályokat úgy, hogy ne lehessen akadályozni, ne tudják a zöldek oktalanul visszafogni, és ne tudják a hatóságok lassú ügyintézéssel visszafogni az ügyintézést. (Dr. Garamhegyi Ábel Kiss Ferenccel konzultál.) Az érdemi résszel egy kicsit várok, amíg az államtitkár úr idefigyel, mert neki mondanám el lényegében a dolgomat. Megvárom. (Pillanatnyi szünet.)

Az érdemi rész a következő szerintem. Elég lenne azt mondani, hogy gyorsforgalmi utakra vonatkozik, hiszen folyamatosan változtatjuk azt, hogy melyik ez a kör. Én azt hiszem, hogy Magyarországon az autópálya és a gyorsforgalmi út építése nem olyan mennyiségű, hogy ne lehetne egy törvényen belül egyszerűen azt mondani, és utána a műszaki paraméterekre bízni. Én úgy értettem, hogy Fónagy miniszter úr is ugyanezt javasolja.

A közhasznúságra annyit, hogy annak idején, amikor Napóleonék eldöntötték, hogy a Champs-Élysées-t meg fogják építeni, elindították az építkezés előkészítését, de olyan erős volt a polgári demokrácia már akkor Franciaországban, hogy a polgárok a házaikat nyilván nem akarták adni; akkor Napóleon fölállíttatta az ütegeket, és azt a csíkot végiglövette a tüzérséggel, és el volt intézve. Ez most nem valósítható meg, ugyanakkor vigyázni kell, hogy a törvényes kereteken belül maradva tudjuk megoldani ezt a gyorsítást. Amikor azt mondjuk, hogy 30 napon belül egy keresztező közmű indítsa el a munkát, finanszírozza meg, és én majd 90 napos elszámolással őneki kifizetem, akkor azért gondoljunk arra, hogy itt vannak önkormányzatok, önkormányzati társulások is keresztezhetik ezeket az utakat, tehát ez így nem fog menni. A jogszabálynak kellene arról gondoskodni, hogy hogyan kap erre előleget, hiszen amikor egy ilyen beruházás elindul, nyilván ennek a költségvetési fedezete már megvan. Én úgy értem - és azért kérem, hogy államtitkár úr figyeljen, mert nem biztos, hogy így van -, hogy a jogszabály erről nem rendelkezik. Azt mondja, hogy csináld meg, és azt mondja, hogy utólag el fogunk számolni. Egy forráshiányos önkormányzati közműtársaság ezt a feladatot szerintem nem fogja tudni előleg nélkül megcsinálni. Ez az egyik fontos dolog.

A másik az, hogy én remélem, hogy a földek kisajátítása kapcsán a Nemzeti Földalappal kapcsolatosan a kezelési jog tisztázódik, és azok a hatalmas parlagfüves területek, amelyek ma az autópálya-építések mentén virágoznak, meg fognak szűnni. Úgy értelmezem, hogy ez a törvény ez ügyben rendelkezik.

Egyébként a Demokrata Fórum üdvözli a jogszabályt, az irány jó. Nem értjük, hogy miért kell adagolni lépésenként most már hosszú évek óta, miért nem egyben kezeljük ezeket a problémákat. Azt szeretném, ha lenne egy olyan stratégia, egy olyan közútfejlesztési stratégia, amit a parlament el tud fogadni, és akkor nem ilyen mellékletekkel kellene operálni. Szerintem a törvény céljától elviszi a figyelmet, mellékletnek nincs kötelező ereje. Azt kérném még egyszer az államtitkár úrtól, hogy erre a 30 napos, 90 napos finanszírozási kérdésre válaszoljon, és ha jól értem, akkor módosítsuk úgy, hogy a társaságok kapjanak előleget a finanszírozáshoz.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

(11.50)

Forrás: parlament.hu