PETTKÓ ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Biztos Úr! A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának hivatalába 2006-ban 545 beadvány érkezett, százzal kevesebb, mint az előző évben. A legnagyobb tételt a statisztikában azonban az egyéni panaszok számának mintegy 20 százalékos visszaesése jelentette mindazok számára, akik elolvasták a jelentést. Ennek oka - a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként azt gondolom - az lehetett, hogy megkezdte működését az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Erre már Gusztos Péter képviselőtársam néhány perccel ezelőtt utalt.

Jelentkeztek a beszámolási időszakban a kisebbségi joganyag 2005. évi módosításának hatásai, illetve 2006-ban került sor a kisebbségi önkormányzati választásokra is. A 2005-ben előre jelzett aggodalmak sajnos nagymértékben beigazolódtak. A panaszok, amelyek a választójognak a visszaélések megakadályozására való alkalmatlanságáról szóltak, azóta is folyamatosan érkeznek, a nyilvánvaló jogsértéseknek nincs semmilyen, nemhogy visszatartó szankciójuk.

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény módosításakor a biztos jelzett hiányosságokat, de ezeket nem sikerült orvosolni a tisztelt Ház falai között. Számos kisebbségi önkormányzat és több közigazgatási hivatal fordult a bizottsághoz amiatt, hogy a módosítás többféleképpen is értelmezhető. A jogi helyzet azonban csak akkor vált egyértelművé, amikor 2006 októberében létrejöttek a települési kisebbségi önkormányzatok, amelyek már az új törvényi szabályozás alapján kezdték meg a működésüket.

Az együttdöntési, egyetértési vagy véleményezési jogok gyakorlásának alapvető feltétele, hogy a kisebbségi önkormányzatokhoz eljussanak azok az információk, amelyek alapján ki tudják alakítani álláspontjukat. Szükséges ezért, hogy a kisebbségi önkormányzat elnöke részt vehessen a helyi önkormányzat képviselő-testületének és bizottságainak nyílt és zárt ülésein is. A törvény a kisebbségi önkormányzat elnökének szószólói jogosítványt adott. Korábban ott volt szószóló, ahol nem alakult meg kisebbségi önkormányzat, ez ma már a kisebbségi önkormányzat megalakulásához és működéséhez kötődik. A közoktatási törvényt viszont nem módosították, így a kisebbségi önkormányzat hiányában a kisebbség helyi szószólója véleményét kell kikérni.

A jogi szabályozás hiányosságait jól érzékelteti, hogy jelenleg a pedagógus végzettségű elnökök nem vehetnek részt tagként az oktatási bizottság munkájában. A bizottsági tagokra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok célja, hogy kizárják az egymással hierarchikus, illetve felügyeleti, illetve ellenőrzési viszonyban álló hatalmi pozíciók egybeesését, de jelen esetben erről nincsen szó.

Nem született meg a kisebbségi önkormányzatok finanszírozási rendszerének átalakításáról szóló jogszabály, így tovább él a számos korábbi beszámolóban már kritizált gyakorlat, hogy a kisebbségi önkormányzatok a képviselt közösségek nagyságától és az ellátott feladat jellegétől függetlenül azonos összegű költségvetési támogatásban részesülnek.

A beszámoló keretei között is kéri a biztos a kormányt, hogy mielőbb tegyen eleget az Országgyűlés által előírt jogalkotási kötelezettségének. Ezt kérem én is a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként.

A kisebbségi önkormányzat megszűnése esetén a vagyont át kell adni az új kisebbségi önkormányzat részére. A törvény azonban nem szabályozza azt az esetet, amikor a kisebbségi önkormányzat nem négy, hanem nyolc vagy tizenkét év múlva alakul meg, illetve akár soha többé nem hozzák létre.

Nem egyértelmű az sem, hogy az önkormányzat milyen célokra használhatja fel a megszűnt kisebbségi önkormányzatok vagyonát. Ezért szükséges, hogy az igazságügyi és rendészeti miniszter még ebben az évben tekintse át a kisebbségi törvény módosult rendelkezésének a hatályosulását.

2006-ban a települési kisebbségi önkormányzati választásokat már az új szabályozás alapján tartották meg Magyarországon. Már csak azok számára biztosított a választás és a választhatóság joga, akik nyilatkozatot tesznek a kisebbségi közösséghez tartozásukról. Az regisztráltathatta magát, aki 2006. október 1-jéig nagykorúvá vált. A négy év múlva esedékes kisebbségi önkormányzati választásokon azonban már mindazok eleshetnek a választójog gyakorlásától, akik október 1-jét követően válnak nagykorúvá.

A hatályos szabályozás szerint a kisebbségi választói névjegyzék összeállításának folyamata 2006. július 15-ével, illetve az esetleges jogorvoslati eljárás befejezésével lezárult. A jogi szabályozás következetlenségére vezethető vissza, hogy miközben a kisebbségi választói jegyzékbe való felvételt elviekben csak a kisebbségi közösségek tagjai kérhették, a gyakorlatban bárki egy formális nyilatkozat megtételével jogot szerezhetett a választáson való részvételre.

A nemzeti és etnikai kisebbségek fogalmának alapvető elemeként határozza meg a törvény, hogy a lakosság többi részétől a saját nyelv és kultúra, valamint a hagyományok különböztetik meg. A legfőbb ügyész a biztos megkeresésére kifejtette, hogy a Ve. nem határozza meg, mi az objektív mércéje a kisebbségi közösség nyelve, kultúrája és hagyományai ismeretének.

Az Országos Választási Bizottság 2002-ben 161 kisebbségi jelölőszervezetet vett nyilvántartásba, 2006-ban pedig már 233-at. Az októberben megtartott választásokon 16 151 jelölt indult. A voksoláson a jogosultak 63,81 százaléka vett részt. Az ország 1435 településén 2049 kisebbségi önkormányzati választást tartottak. Ennek eredményeképpen 2045 települési kisebbségi önkormányzat alakulhatott meg, ami 9,57 százalékos növekedést jelent a korábbiakhoz képest.

Az előzetes várakozások ellenére 12,5 százalékkal nőtt azoknak a településeknek, kerületeknek a száma, ahol egyidejűleg öt vagy annál is több kisebbségi önkormányzati választást tartottak. Jelzésértékű, hogy 2006-ban 119 olyan településen hoztak létre kisebbségi önkormányzatot, ahol a 2001. évi népszámlálás adatai szerint senki vagy legfeljebb három fő vallotta magát az adott nemzetiséghez tartozónak, illetve számolt be nyelvi vagy kulturális kötődéséről. Úgy gondolom, hogy ezen változtatni volna szükséges.

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a települések harmadában most is csak annyi jelölt indult, mint a megválasztható képviselők száma. Ez is mutatja, hogy a kampánynak fontos szerepe lett volna, de mivel a jelöltek nem ismerhették meg a kisebbségi választási névjegyzékbe felvettek adatait, így nem tudtak kapcsolatba lépni potenciális szavazóikkal. A jogalkotónak ezért a kisebbségi választójogi névjegyzék vezetésének szabályait összhangba kell hoznia a választási alapelvekkel és a kampányra vonatkozó rendelkezésekkel.

Számos kisebbségi szervezet sérelmezte, hogy a szavazatszámláló bizottságok munkájában nem vehettek részt a megbízottjaik. A kisebbségi választópolgárok személyes adatainak védelme fontos követelmény, de érvényesülése nem adhat hivatkozási alapot arra, hogy a jogalkotó korlátozza a kisebbségi önkormányzati választások lebonyolításának ellenőrzését.

Több kifogás érkezett, hogy az egy településen lakó kisebbségi választópolgároknak azonos helyen kellett szavazni, emiatt a nagyobb városokban akár több kilométert kellett utazniuk.

(16.40)

A biztos ezzel kapcsolatos felvetését a szaktárca azzal utasította el, hogy a kisebbségi választópolgárokat nevük ábécésorrendbe rakása alapján tartják nyilván, a jegyzéket nem tudják lakcím szerint összeállítani. A választási adatok ismeretében felvetődik a kérdés, hogy egy mindössze 4 vagy 5 szavazó által megválasztott kisebbségi önkormányzat rendelkezik-e a szükséges közösségi legitimációval. Minél kisebb létszámú az a közösség, amely megalakíthatja az önkormányzatát, annál nagyobb az esélye annak, hogy az adott kisebbséghez nem tartozók befolyásolni tudják a választás folyamatát. Ezért a biztos azt javasolja, hogy a jogalkotó fontolja meg a választás kitűzéséhez szükséges választói létszám, valamint a kisebbségi önkormányzat megalakításához minimálisan szükséges érvényes szavazatszám felemelésének lehetőségét.

A panaszok és a tájékoztatás alapján kijelenthető, hogy a törvénymódosítás ellenére számos visszaélés történt a választásokon. Számos településen nem a kisebbségek hoztak létre képviselő-testületet, önkormányzatokat, ezért a biztos elkerülhetetlennek tartja a választási törvény módosítását. Az elérni kívánt cél, hogy a jogalkotó már a létező kisebbségi választói névjegyzéket tegye alkalmassá a választási visszaélések kiszűrésére.

A nemzetiségi közoktatással kapcsolatos beadványok többsége az egyetértési és véleményezési joggal kapcsolatban érkezik a biztoshoz. Megállapítja, hogy a jelenleginél is nagyobb állami támogatás szükséges az anyaországbeli pedagógusképzésben való részvételre. A tankönyvtámogatás rendje megváltozott. Továbbra is nagyon hiányos a hazai kisebbségek tankönyvellátása. Nem tartja megoldásnak, hogy ideiglenes jelleggel tankönyvként alkalmazzanak olyan kiadványt, amelyet segédkönyvként vettek nyilvántartásba. Ezzel én magam is teljes mértékben egyetértek.

A jogszabály alapján a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók részére iskolaosztályt kell szervezni a 8 évfolyamos iskolákban, ha legalább nyolc gyerekből összevont osztály hozható létre. Így a csoportokon belül tanulók jelentős korkülönbsége sem zárja ki a kisebbségi nevelés-oktatás megvalósítását.

A beszámoló nagy témaköre a roma oktatási rendszer egy új intézménye, az úgynevezett integrációs intézkedéscsomag kiemelt vizsgálata. A vizsgálat megállapításai kitérnek egyrészt az oktatási integráció átfogó kormányzati feltételrendszerére, másrészt az általános oktatási intézkedések és a szűk értelemben vett integrációs felkészítések tartalmára, személyi, tárgyi feltételeire, szervezeti hátterére, idősávjára, célcsoportjára, hatáskörére, az eredményesség mérésére, a finanszírozásra, illetve a körzethatárról szóló szabályozás elemzésére. Legfőbb megállapítása: az iskolai problémák leküzdése érdekében tett mégoly jó kezdeményezés, mégoly hozzáértő és elkötelezett tanári kar erőfeszítése is kudarcra van ítélve, ha az iskolát, kiszakítva a helyi társadalmi valóságból, elkülönítetten kezeljük.

Általában véve elmondható, hogy Magyarországon a média nem szentel különösebb figyelmet a nemzeti és etnikai kisebbségeknek az elektronikus médiában - televízió, rádió -, egyes nemzetiségi műsorok rendje évek óta változatlan. 2006-ban a média részéről megnyilvánuló negatív szenzáció figyelmet érdemel. Nem hallgatható el, hogy a lakosság döntő többségének igen határozott és ellenséges véleménye van a cigányokról, amit a közvélemény-kutatások is rendre alátámasztanak. A hazai média jellemzően leképezi, és ezzel erősíti, elmélyíti a többségi társadalom sztereotípiáit. Csak kivételesen mutat pozitív, a társadalom által elfogadható cigány mintákat, sajnálatos módon. A médiatörvénynek ugyan van gyűlöletkeltést tiltó szabálya, de ez nem vonatkozik az írott sajtóra és az internetre sem. Ez utóbbi az ombudsmanhoz érkező beadványok egyik állandó tárgya is.

2006-ban, az elmúlt évekhez hasonlóan nagy számban érkeztek szociális jellegű, elsődlegesen lakhatással és megélhetéssel kapcsolatos panaszok. Leginkább a 14 éven aluli és ezen belül a 3 évesnél fiatalabb gyermekeket nevelő, valamint a sokgyermekesek, különösen az egyedülálló szülők élnek szegénységben. Sajnos, a biztosnak azzal a megállapításával kell egyetérteni az MDF képviselőjeként, hogy Magyarországon a szociálpolitika jelenlegi eszközrendszere az összes változtatás ellenére sem mérsékelte a társadalmi hátrányokat. A legfőbb panaszok a bürokratikus eljárás és a tájékoztatási kötelezettségek elmulasztásából, valamint a rendszeres szociális segélyezés gyakorlati problémáiból adódtak. Például a hatályos jogszabályok eltérően szankcionálják az együttműködési kötelezettség elmulasztását a rendszeres szociális segély, illetve az álláskeresési támogatások esetében.

A biztos szerint a munkábaállási hajlandóság erősítése nem adhat alapot arra, hogy a rászorulókat 36 hónapra kizárják az ellátórendszerből, és ezzel teljesen ellehetetlenítsék őket és családjukat. A gyermekjogokat is érintő ombudsmani vizsgálatok során gyakorta tapasztalja, hogy a szolgálatok munkatársai hatóságként viszonyulnak az ügyfelekhez, sokszor a gyermekek gondoskodásba vételével fenyegetve őket. Előfordult, hogy az iskola úgy adott ki véleményt, hogy nem látogatta meg a családot, hiányzott a külső szakemberek bevonása, nem küldték el a gyermeket nevelési tanácsadóba, pedig egyértelműen beilleszkedési zavarokkal, illetve tanulási problémákkal küszködött.

A legtöbb panasz 2006-ban is a lakhatási problémákkal összefüggésben érkezett. A szakértői vélemény szerint a magyar lakáshelyzet egyik legfontosabb ellentmondása a hatékony bérlakásszektor hiánya, ezen belül is a szociális bérlakásállomány korlátozott jelenléte volt. Továbbra is problémát jelent a kilakoltatás, ahol gyermekes családokat érint, ezért a gyermekeket kiemelik a családból pusztán anyagi okok miatt, amit a gyermekvédelmi törvény egyértelműen tilt.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum részéről nagyon köszönöm a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának alapos és magas színvonalú munkáját, a beszámolót természetesen elfogadásra javasolom a tisztelt Országgyűlésnek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu