TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Borsos képviselő úr nagyon plasztikusan mondta el, hogy ha a választót megkérik, hogy foglalkozzon valaki valamivel - például egy választott képviselő vagy az ombudsman -, akkor azzal foglalkozni is kell, kivéve, ha az általunk közösen, együttesen elfogadott játékszabályok - nevezzük ezeket most törvényeknek - másképp nem rendelkeznek.
Lehet tekézni, ultizni, társasjátékozni bármilyen szabály szerint, amit közösen elfogadunk. Ugyanez vonatkozik szerintem - hogy közérthető legyek - a parlamenti munkára is, illetve a választópolgárok által megválasztott tisztségviselőkre vagy éppen parlamenti képviselőkre is. Mindennel kell foglalkozni, valóban igaza van Borsos képviselő úrnak, ami a törvényesség, az együtt elfogadott játékszabályok keretein belül erre lehetőséget nyújt. Ön is elismerte, illetve többször elhangzott már, hogy le nem zárt, bírósági tárgyalási szakaszban vagy éppen rendőrségi szakaszban lévő ügyben állásfoglalást nem adhatnak ki bizonyos szervek.
Az Országgyűlés politikai szinten foglalkozhat bizonyos kérdésekkel, de nem lehet döntőbírája egy-egy ügynek, hiszen amikor az igazságszolgáltatás önálló hatalmi ágként működik, akkor ne próbáljuk mi magunk átvenni ezt a hatalmi ági szerepet, hanem tartsuk meg a klasszikus hatalmi ágak azon szerepét, amely ezt az országot éppen demokratikus berendezkedésű országgá teszi, ami, azt gondolom, uniós tagállamként is a következő időszakban is példaértékű működésű lehet, ha ezeket a szabályokat betartjuk.
Én csak ezt az egyet szerettem volna mondani, hogy természetesen igaza van, ha a játékszabályok, a törvények ezt lehetővé teszik. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés