DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Az úthasználati díjak bevezetésére az Országgyűlés döntése alapján az 1988. évi I. törvény módosításával került sor, a GKM-rendelet mindössze a végrehajtásról intézkedik.
Az intézkedéscsomag bevezetésénél kiemelt szempont volt, hogy a lakossági terhek közvetlenül ne növekedjenek, pontosan ezért a D1, tehát a személygépkocsi kategóriában nincs is ilyen típusú díjfizetési kötelezettség. Némi ellentmondást éreztem ki, de ezt a majd a későbbiekben tisztázzuk, hiszen többször átmenő forgalmat említett, míg azt kell hogy mondjam, hogy ez a forgalom átmenő forgalom nem lehet, hiszen az ország mintegy 470 kilométerén bevezetett díjfizetési kötelezettség pontosan azt szolgálja, hogy a magasabb színvonalú, magasabb kiépítettségű - egyébként már eddig is díjfizetős -szakaszokra terelje át a forgalmat, tehát olyan tehergépjárművekről beszélhetünk a megnövekedett forgalomban - amennyiben önök ezt érzékelik -, amelyek egyébként az országban nem közlekednek, csak Kaposvár belvárosában, hiszen sehova máshova nem tudnának menni a matrica megvásárlása nélkül.
Azt gondolom, hogy ebből az autókategóriából olyan sok nem lehet - egyrészt -, másrészt azt gondolom, hogy a fuvarozók döntő többsége közép- vagy hosszú távon fuvaroz, ezáltal a növekedés ilyen módon talán nem feltétlenül azt jelenti, amit kérdésében ön megfogalmazott.
(17.20)
Pontosan a válasz úgy hangzik az ön kérdésére, hogy az április 1-jétől hatályba lépett rendeletet nem tervezzük felülvizsgálni a közeljövőben, ugyanakkor részint hasonló aláírásgyűjtéseken, részint pedig kormánypárti képviselők jelzésére, az ön képviselői jelzésére valószínűleg egy év elteltével tudjuk ennek a forgalomszervező hatását felülvizsgálni. Ma azt látjuk, hogy többségében vannak azok a települési vezetők, akik kérik azt, hogy ott is legyen díjfizetés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hiszen ennek pozitív hatásai vannak, a negatív hatásokat pedig egyértelműen súlykorlátozó táblák kihelyezésével lehet orvosolni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés