DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Találkoztunk a felszólalásommal, felszólalásunkkal: az 52-es módosító indítványhoz szeretnék én is szólni. Képviselőtársam, Molnár Csaba dr. már jelezte, hogy pártállástól függetlenül a térség országgyűlési képviselői kiállnak az út megépítése mellett, úgy gondolom, ezzel több kérdésben a jövőt szolgálhatjuk.
Felszólalásomban döntően négy pont köré csoportosítanám mondanivalómat. Az egyik: ha a 86-ost megnézzük, és a múltba tekintünk, akkor volt egy birodalom, ez a Római Birodalom, amikor a Borostyánkő út nagyjából a mai 86-os útvonal mentén kötötte össze az Északi-tengert a birodalom központjával, Rómával. Ennek a nyomvonalán kellene a mai, meglevő 86-os utat bővíteni.
A másik olyan pont, ami, úgy gondolom, a 86-os bővítése, illetve autóúttá fejlesztése mellett szól, az lenne, hogy Magyarország közlekedésszerkezete sugárirányú közlekedést biztosít. Tehát ha el akarunk jutni a Dunántúl északi részéről, mondjuk, a déli részre, vagy az Alföldön ugyanez a helyzet, abban az esetben sokkal jobban járunk, és gyorsabban tudunk menni, hogyha Budapestet útba ejtjük. Ezt a dolgot lehetne azzal kiküszöbölni, hogy az észak-déli irányú 86-os út bővítésével, 86-os út megerősítésével a sugárirányú közlekedés mellett az észak-déli irányú közlekedést is erősítenénk.
A következő, a 3. pont, amiről itt hallottunk nagyon-nagyon szép és nagyon igaz megszólalásokat, a 86-os úton a forgalom nagysága. Az osztrákoknál bevezetett úthasználati díj után a 86-os úton a kamionforgalom elviselhetetlenné vált. Arrafelé szoktam jönni Budapestre, és bizony a Csorna-Szombathely közötti út ideje a Győr-Budapest közti kétszer olyan hosszú út idejével egyező. Ezenkívül természetesen az ott levő kamionok mennyisége, az ott levő forgalom veszélyessége, úgy gondolom, a XXI. század elején megengedhetetlen.
A következő pont, ami köré csoportosítom mondandómat, ez a baleseti helyzet. Ha a Vas megyei, illetve a nyugat-dunántúli baleseti mutatókat nézzük, akkor ebben a régióban a 86-os úton a balesetek száma és súlyossága az amúgy nagyobb forgalmat lebonyolító 8-as út baleseti mennyiségével és súlyosságával egyenlő. A körforgalmak kialakításával az egész országban a balesetek, illetve a balesetekben meghalt emberek száma csökkent. Ha a 86-os utat megerősítjük, azzal a közlekedésben ezen a területen, ebben a régióban meghalt betegeknek (Sic!) a számát csökkenthetjük, a régió településeit bekapcsoljuk Magyarország forgalmába, Magyarország vérkeringésébe. És a harmadik, amit mondok: Szombathelyről ma könnyebb eljutni Bécsbe, mint Budapestre, azért, mert ott megépítették az S31-et.
Kérem, a Szombathely-Csorna közötti, illetve az országhatártól az országhatárig terjedő 86-os út, autóút megépítését támogatni szíveskedjenek. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés