GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar társadalom többsége tisztában volt azzal, hogy rövid távon az államháztartási hiányt csökkenteni kell. A szocialista-szabad demokrata kormánynak és a mögötte lévő két frakciónak volt politikai bátorsága ahhoz, hogy meghozza azokat a szükséges döntéseket, amelyek ehhez kellenek, és ezzel hosszú távon megteremti a feltételeket a fenntartható növekedés számára. A vita ott van közöttünk, Navracsics frakcióvezető úr, hogy tudni kell, mit, mikor, milyen időben hozunk meg. Lehet úgy, ahogy önök gondolják, radikális adócsökkentés, társadalombiztosítási járulékcsökkentés, nyugdíjemelés és munkahelyteremtés, csak válaszolni kellene arra a kérdésre, hogy az államháztartásban növekvő hiányt honnan tetszenek pótolni. A választások után egy évvel végre jó lenne látni azt, hogy az ellenzéknek van egy olyan koherens programja, amely egymással összefügg, nem csak olcsó és populista kifejezéseket és frázisokat pufogtat annak megfelelően, hogy a lehető legnagyobb népszerűséget érje el. Mert a hiány növekedne, és - hadd használjam ezt a kifejezést - az unokáink is nyögnék annak a hiánynak a kifizetését, amit generálna az az ígérethalmaz, amit önök tesznek.
Ezzel szemben az a valóság, amiről a miniszterelnök úr is beszél, hogy a gazdaság növekszik. Az egészségügy és a társadalombiztosítás bevételei dinamikusan növekednek, ott is javul az egyensúly. Az export folyamatosan növekszik, tehát a gazdaság teljesít. De ahhoz, hogy a gazdaság még jobban teljesítsen, még több forrás kell, és ezeket a forrásokat elő kell állítanunk valahonnan. Igaza van Boross Péternek, aki azt mondja, hogy igen, látszik az eredmény, és az a fordulat, amikor azt mondja, hogy meddig lesz állhatatos a kormány, meddig lesz következetes, hogy az eredményeket továbbvigyük. Mi igenis büszkék vagyunk ezekre az eredményekre, arra, hogy javulnak a hiánymutatók, hogy korrigálni lehet a negatív mutatókat lefelé, és vallom, mindannyian valljuk azt, hogy ezen az úton továbbmegyünk, mert tudjuk, a mi felelősségünk az, hogy felkészítsük az országot arra, hogy körülöttünk verseny van, és ebben a versenyben tudnunk kell helytállni, ugyanakkor nem feledkezünk meg arról, hogy van egy olyan kötelezettségünk is, hogy a nehéz helyzetben lévőkön segítsünk.
Szeretnék még egy anomáliára néhány pillanatot szánni. Tisztelt képviselő úr, ön említett egy példát, hogy inflációt tervezni 6-ra és végezni 8-cal. Szeretném az ön figyelmébe idézni, hogy az Orbán-kormány idején nem 6-ot terveztek és 8-at teljesítettek, hanem 6-ot terveztek és 9-et teljesítettek. Évről évre verték át így az országot és a gazdaság minden egyes szereplőjét. És milyen érdekes, most arról beszélünk, hogy növekszik a foglalkoztatottság, hogy növekednek az adóbevételek, tehát fehéredik a gazdaság. Lehetne arról is vitatkoznunk itt a patkóban, hogy esetleg túl lassan haladunk, de meg kell hallani azt is, hogy a másik oldalon rögtön az van, hogy az adóhivatal macerálja a békés állampolgárokat. Pedig tényleg az adóhivatal jobb munkájának eredményeként növekszik az adóbevétel, ami igenis hozzájárul az államháztartás hiányának a csökkentéséhez. Az pedig, hogy a tb-alapok bevétele dinamikusan nő, biztosan kihat az egészségügyi kérdésekre is.
Meg vagyok győződve arról, képviselőtársaim, hogy felelőtlenség ma nyugdíjemelésről, adócsökkentésről és tb-járulékcsökkentésről beszélni. Azok, akik hisznek abban és elkötelezettek a hosszú távú fejlesztés mellett, ezt nem vállalhatják. A frakciónk nevében szeretném megköszönni mindazoknak, akiknek volt és van türelmük ahhoz, hogy a változtatásokat elviseljék, hogy megértik a változtatásokat - mert mindannyiunk, az egész ország számára fontos az államháztartási hiány csökkentése -, és türelemmel segítenek bennünket abban, hogy a pozitív folyamatok immár 2006 negyedik negyedéve óta elindultak. Ezen az úton nincs megállás és visszafordulás. Velük együtt tovább tudunk menni ezen az úton.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés