DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Így elhallgatva az ellenzéki hozzászólásokat, egyszerűen nem is értem, miért szavazták meg a Házszabálytól való eltérést. Tényleg, egyszerűbb lett volna ezt a vitát szépen itt most mellőzni, aztán összeül egy bizottság, és kitalálja, honnan szerzünk 45 milliárd forintot ahhoz, ami ezt a kárt enyhíteni, illetve kompenzálni tudná. Mert ennyi ez a kár, ez szörnyű esemény.

Utána behozunk egy olyan törvényt, kedves testvéreim, ide a Házba, amely úgy szól, hogy a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének módosítása, és szépen összepakolásszuk a fejezeteket: az egészségügyből elveszünk 10-et, ahogyan Szekeres úrra nézek - honvédségre úgysincs szükség -, ott 5 milliárdot (Közbeszólások. - Taps a kormánypárti padsorokból.), és szépen kirakjuk a 45-öt. Barátaim, erről van szó! Összerakjuk a 45-öt, mindenki el fogja majd mondani - érdeklődése, szakmai hozzáértése és természetesen elkötelezettsége okán -, hogy miért ne vegyék el az ő fejezetéből ezt a pénzt, aki meg itt van már - az agrárcsapat, ami természetesen a szívén viseli ezt az ügyet -, az meg elmondja, hogy 45 alatt nem adjuk. Igaz, hogy most belemennénk 25-be egy törvénymódosítással, de annak se látjuk a végét.

Barátaim! Délelőtt nekem fogalmam nem volt - reggel szépen felébredtem, megborotválkoztam -, hogy ma este még azon fogunk szórakozni, hogy a kárenyhítési alap Házszabálytól történő eltérése egy szavazáson megy keresztül, és egy lényeges technikai módosítási rendszert fog eredményezni. A frakciónk értesült róla, hogy a két nagy párt - az egyik most kezd kicsi lenni, a másik most kezd óriási lenni, ahogyan olvasom a hétvégi újságokat, mi meg eleve kicsik vagyunk, tehát nekünk alkalmazkodni kell a most feljövő vagy lemenő naphoz -, így azt mondtuk, oké, eltérünk a Házszabálytól.

A bizottsági ülés is kedélyesen kezdődött, nem a kár miatt, mert a kár tényleg tragédia, hanem hogy meg fogunk állapodni két dologban, barátaim. Az egyik, hogy akik nem csatlakoztak ehhez az alaphoz, azoknak újra kinyitjuk a határidőt, hogy esélyük legyen arra, hogy valamilyen kárenyhítésben részesüljenek. Mert emlékezzenek vissza - nem sokan voltak itt, amikor ezt tárgyaltuk, mert a parlamentet annyira nem érdekli a kárenyhítési alap, de akik itt voltak -, arról volt szó, hogy aki tavaly a meghatározott határidőig nem csatlakozik ehhez az alaphoz, és valami kár éri, ő bizony nem fog kapni kártalanítási részt, mert csak azok kapnak, akik vállalják, hogy belépnek az önsegélyezési alapba.

Most úgy gondoljuk, hogy volt ez a tragédia, ezért nyissuk ki. Tehát akik nem léptek be, mert csak 6 százalék lépett be, azokat fogadjuk még be, és tegyük lehetővé, hogy a tisztelt állam bácsi ne csak annyit tehessen ebbe az alapba, mint amennyit a gazda, hanem ennél többet is, ha lesz miből. Majd természetesen eldöntjük. Tehát ez egy technikai dolog annak érdekében, hogy el tudjunk indulni egy alap mellett.

(19.40)

Itt nincs szó a hitelekről, a hitelgaranciáról, a hitelprolongálásról, mert az külön téma. Ennek ehhez a törvényhez semmi köze. Tehát nyithatunk itt agrárkonstrukcióról, agrárprogramról vagy rózsaszín álmokról vitát, ez nem az. Ez most egy lehetőség, hogy valami kis technikai lehetőség megnyíljon azok számára, akik nem mentek be az alapba.

Azt az egyet meg - ha már erről volt egy ötpárti megállapodásunk tavaly decemberben - tartsuk már be, hogy aki arra sem gondol, hogy az őt ért károk esetén legyen egy előtakarékossága, egy előgondoskodása, az nehogy annyit kapjon már, mint azok, akik beléptek ebbe az alapba, akik bizony befizették, ott vannak. Nem sok, 300 millió, de 300 milliót befizettek! És most ez az ember ugyanannyit fog, vagy lehet, hogy még annyit sem kapni, mint az, aki... - miért léptem volna be, öcsém, azért van az állam, hogy segéljen rajtam, ha problémám van.

Ezzel szétverjük azt a rendszert, amit most megpróbálunk fölépíteni. Erről szól, ebben kell dönteni: akarunk elindítani egy ilyen folyamatot, technikailag akarunk-e módosítani, és hogy ültetvényenként - jól mondja Ángyán József - külön legyen megállapítva a befizetés, az alapokat külön kezeljük.

Lehet ezen a törvényen módosítani, csak ez nem ennek a mai ülésnek a vége. Ha meg úgy gondoljuk, hogy ezt a technikát nem akarjuk most megcsinálni, hagyjuk abba, barátaim, szavazzuk le, megbukott az egész előterjesztés, oszt hazamentünk, és azt üzenjük a vidéknek, hogy még a technikai lehetőséget sem biztosítottuk. Mert nyilván a 45 milliárdot nem tudjuk biztosítani, és ezt is meg kell mondani nyíltan.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban és az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu