GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A magyar liberálisok nagy érdeklődéssel figyelték az elmúlt hétvégén azt a némiképp reménytelennek tűnő árnyékbokszot, amelyet a Fidesz-KDNP konzervatív ellenzéki pártszövetség folytatott a kádárizmus szellemével az aktuális, ha jól emlékszem, XXII. kongresszuson.

Kósa Lajos alelnök úr precízen fogalmazott: szimbolikus erejű, hogy Kádár sírja üres. Szimbolikus erejű, és nem jelent mást, mint azt, hogy Kádár szelleme itt jár köztünk, itt kísért a mindennapjainkban.

Magunk is felismerni véltük ezt a szellemet a hét végén, több rövid és egy hosszabb beszédben mutatkozott meg. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.) S bár retorikája - ezt ismerjük el - sokat fejlődött az elmúlt 17 évben, mondani nagyjából ugyanazt mondja, mint akkor. A krumplileves legyen krumplileves, a zászló legyen zászló. (Derültség az SZDSZ soraiban. - Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.) A falu legyen falu. Magyarország pedig legyen erős.

Csak hát, tisztelt képviselőtársaim, vannak dolgok, amelyekből nem épül, mert nem épülhet erős Magyarország. Unalmas közhelyekből, a puritánság hamis látszatából, a plebejusság hazugságából nem épül erős Magyarország. Küldetéstudatos pátosszal nyakon öntött mondatokból nem épül erős Magyarország. A piacgazdaság, a szabad verseny tagadásából, az embereket kiskorúként kezelő és felettük kéretlenül gyámkodni akaró politikából nem épül, mert nem tud épülni erős Magyarország. Erős Magyarországot szabad, felnőttként kezelt polgárok képesek építeni, és erős Magyarországot szakmailag megalapozott politikai programok nyílt versenyéből építhet a közélet. (Zaj, közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.)

Mi, liberálisok csináltunk ilyen programot. Vállaljuk is, ami benne van. (Általános zaj. - Az elnök csenget.) Azt mondjuk, hogy piacgazdaság, a vállalkozás és a verseny szabadsága nélkül, magántulajdon nélkül ez az ország nem lehet erős. Ezért újra és újra vitába szállunk azokkal, akik a vállalkozásban a spekulánsokat, a piacban pedig csak a tolvaj kezét képesek látni és láttatni.

Őszintén meg vagyunk döbbenve azon, amikor egy magát polgárinak nevező párt vezetője az ötvenes évek retorikáját idézve, a kapzsiságot és a tisztességtelenséget tekinti a magántulajdonra alapuló piaci verseny legfőbb jellemzőinek. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Vitatkozunk azokkal, akik az emberek érthető biztonságvágyára hazug politikával játszanak rá, amikor azt állítják: a teljes foglalkoztatottság megteremtése csak bátorság kérdése. Szívesen elmegyünk megnézni a teljes foglalkoztatottságot, hiszen felkeltette érdeklődésünket, hogy jó néhány ország sikeresen halad a teljes foglalkoztatottság felé. Az utazásszervezést azonban némiképp meg fogja nehezíteni az a tény, hogy magunk kommunista diktatúrákra nem vagyunk kíváncsiak.

Vitatkozunk azokkal, akik attól várják politikai támogatottságuk növekedését, hogy egymillió ázsiaival riogatják a magyarokat. Mi látjuk magunk előtt azt a Magyarországot, amelynek sem az etatista politikai mézesmadzagra, sem pedig az idegenellenes húrok pengetésére nincsen szüksége; a polgári Magyarországot, hogy így mondjam. Mi ezért dolgozunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Lop-stop! - Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu