SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos, úgy tűnik, hogy megpecsételődik a patinás győri kekszgyár sorsa. Május végéig dolgozhatnak ugyanis az üzemben azok a munkások, akiknek a sorsa igazából már tavaly novemberben eldőlt. A Danone akkor ugyanis közel száz dolgozó munkaviszonyának megszüntetését jelentette be a megyei munkaügyi központnál. Sajnos, a maradó mintegy negyven dolgozóra hasonló sors, azaz rövidesen a távozás vár.
Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor tavaly eldőlt, hogy a győri kekszgyár tulajdonosa újabb nagyarányú leépítést tervez, azt kérdeztem Kóka Jánostól, hogy mit kíván tenni a kormány a győri kekszgyár bezárásának megakadályozása érdekében. Mit kívánnak tenni a több száz győri család egzisztenciájának a megvédése érdekében? Kérdésemre akkor és azóta sem kaptam választ, sőt nem kaptunk választ Borkai Zsolt polgármester úrral együtt sem, akivel pedig levélben fordultunk a gazdasági tárca vezetőjéhez, illetve ha pontosítani szeretnék, akkor talán azt szeretném mondani, hogy dehogynem, kaptunk választ, mert azáltal, hogy semmifajta érdemi válasz nem érkezett, a gazdasági miniszter pontosan azt tudatta velünk, hogy a kormánynak nem fontos a győri kekszgyár sorsa, és nem fontos több száz győri család egzisztenciája sem.
Márpedig a Győri Keksztől elbocsátott mintegy száz dolgozó már általában negyven évnél idősebb, és az ő újra elhelyezkedésük a munkaerőpiacon, fogalmazzunk úgy, hogy a reménytelenhez közeli kategóriába tartozik. A bizonytalanság a gyártósorok között soha nem volt ennyire kézzelfogható, mint most. A kormány ezt a felelősséget a francia tulajdonosra nem nagyon háríthatja át, hiszen a korábbi, a polgári kormány megtette a magáét, megtette azt, amit tenni tudott a kekszgyár érdekében, és akkor, anno sikerült megakadályozni a győri kekszgyár bezárását.
Most azonban a kormány nem járt el hasonlóképpen sajnos, még arra sem méltatták a győri polgármestert és Győr egyik országgyűlési képviselőjét, hogy választ adjanak a kérdéseikre.
Kérdezem tehát, tisztelt államtitkár úr, mit tesz a kormány, mit tesz a gazdasági vagy a szociális és munkaügyi tárca azért, hogy a több évtizedes munkaviszony után ezek az emberek, akik világhírű, minden kontinensen elismert, jó terméket állítottak elő, ne úgy kerüljenek majd utcára, hogy a járandóságaikat sem kapják meg.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mit tett a kormány a győri kekszgyár bezárása ellen, és mit kíván tenni az elkövetkezendő időszakban a munkások érdekében?
Az aggódó kekszgyári dolgozók nevében is várom tisztelettel a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés