RÓZSA ENDRE (MSZP): Gyakran tévesztik - köszönöm. Bizonyára nagyapámra gondoltak, és ez megtisztelő.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tankönyvpiac rendjével kapcsolatban több olyan aktuális dologról esett itt szó, amelynek kapcsán úgy gondolom, hogy meg kell nyilatkoznom egyrészt úgy is, mint tankönyvszerző.
Hoffmann Rózsa képviselő asszony, általam tényleg nagyon-nagyon tisztelt, oktatási területen nagy szakértő, úgy gondolom, nagyon fontos dolgokat fogalmazott meg, de én egyáltalán nem tartanám ellentétesnek azt, ha a minőséget és a piacot összevetjük. Hiszen az eddigiek során hosszú évtizedeken keresztül szinte egy vagy két tankönyvből választhattak a tanárkollégák. A '80-as évek végétől kezdve megnyílt egy olyan lehetőség, amikor úgymond, egy tankönyvpiaci dömping jött létre, és jó pár olyan könyv jelent meg, amelyről bizonyára kijelenthetjük azt, hogy nem üti meg a tankönyvek szintjét, mércéjét, de volt lehetőségük a tanárkollégáknak választani a különböző könyvekből. Én bízom annyira a tankönyvválasztással kapcsolatban a kollégáimban, hogy mind szakmailag, mind pedig didaktikailag próbálták a legjobbat kiválasztani. Én ezt a mostani tankönyvvé nyilvánítási és kiválasztási rendszert egy előzetes szűrőnek tekinteném, amikor szakmailag, didaktikailag egy ajánlást követően tud majd választani a szaktanár kolléga. Bizonyára javíthatja ez a képzési lehetőséget.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés