DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Érdeklődéssel hallgattam végig a hozzászólásokat, a kormány gondolatait is. Amit hiányolok az egész folyamat során, hogy valahogy még nem jutottunk el odáig, tisztelt miniszter asszony, tisztelt képviselőtársaim, hogy megemlítsük, figyelmeztessük magunkat arra, hogy ennek az egész sportvilágnak, sportszférának, amelyről beszélünk, van egy olyan hatása, amit én multiplikátornak neveznék, hogy mit indít el és mit mozgat meg.

(12.00)

Én a közgazdász professzor nyelvén használom a multiplikátor kifejezést, hogy ha valamilyen beruházás történik, az további beruházásokat, láncfolyamatokat indít el, néha ez nagyobb koefficiens, néha kevesebb. Ez a gondolat, alkalmazva a sportszférára, igen hasznos, ugyanis ami a sporttevékenységet tekintve itt elhangzott, azon túl van egy társadalomépítő hatása. A társadalom fonalait, szöveteit építi. Azt, hogy emberek összejönnek, azért, hogy rúgják a labdát vagy ússzanak, vagy valami. Ugyanakkor a társadalom képződik, tisztelt hölgyeim és uraim! És amikor majd előkerül az önkormányzat vagy az iskola ügye, a politika vagy bármi más, akkor az emberek már másképpen látják egymást, mert összeszoktak. Tehát az egész sportvilágnak ez a társadalomépítő hatása, amire szeretném a figyelmünket felhívni. A módosító javaslatokban, gondolom, érdemes legalább megemlíteni, hogy figyelmeztessük magunkat arra, hogy a jövőben ennek több figyelmet szenteljünk.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu