ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e felszólalni valaki. (Arató Gergely: Nem.) Tulajdonképpen kérdezhettem volna úgy is, hogy az államtitkár úr kíván-e a kormány nevében felszólalni, mert a többiek már szerintem alszanak, úgyhogy ők nem tudnak most hozzászólni. Mint ahogy úgy látom, a bizottság előadója is más hasznosabb elfoglaltságot keresett magának, úgyhogy most nem tudjuk meg, hogy mi történt a bizottságban, a bizottsági vélemény nem hangzik el, de ez késői órán megbocsátható.
Most pedig a képviselői felszólalások következnek, 10-10 perc itt is az időkeret. Írásban ketten jelezték felszólalási szándékukat, méghozzá Pósán László, a Fideszből és Vas János, az MDF-ből.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés