ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Múlt héten, amikor ez a törvény általános vitára került és a vezérszónokok elmondták a hozzászólásaikat, azért elég sok kritika hangzott el magával a törvénnyel kapcsolatban, és amit Sós Tamás képviselőtársam mondott, a számadatok elég riasztóak. Azt hiszem, mindannyian meg tudjuk állapítani, és én ehhez még szeretnék egy olyan adalékkal hozzájárulni, hogy ha ma nézzük a mai 25 éveseknek a számát, akkor az körülbelül olyan 163 ezer, ha nézzük a ma élő hároméveseknek a számát, az 92 ezer. Ön is, képviselőtársam, beszélt a demográfiáról, és talán pontosan magának a parlamentnek, hisz erről is volt már vita a parlamentben, tehát a demográfiai kérdésekben, azt hiszem, magának a kormánynak, magának a parlamentnek is meglenne a feladata, hogy egy hosszú távú stratégiát tudjon kialakítani.

Ami a szakképzést illeti: az elmúlt időszakban ezzel a törvénnyel nagyon sokat foglalkoztunk, foglalkoztunk a képzés gyakorlati képzésének a megvalósításával, foglalkoztunk azzal is, hisz az elmúlt időszakban volt egy olyan javaslat, amikor szakmákat vontunk össze annak érdekében, hogy az érdekeltségi rendszert ki lehessen alakítani, ez sem sikerült teljes egészében. Tudjuk azt nagyon jól, hogy azok a kamarák, azok a szakmai érdek-képviseleti szervek évek óta tulajdonképpen jelzéseket adnak a kormányok számára, hogy hibádzik maga a rendszer, mert a szakképzés sajnos annyira sérülékeny, hogy hihetetlen mértékű hiányszakmák alakulnak ki Magyarországon.

Ezzel mindannyian tisztában vagyunk, csak sajnos az a lépéssorozat, ami ebben a törvényben is benne rejlik, nem biztos, hogy a teljes megoldást fogja megtalálni. Hisz Tatai képviselőtársammal beszélgettünk erről, a regionális integrált szakképzés irányában mozdul el maga a rendszer részben a demográfiai követelményekből adódóan, részben pedig olyan kormányzati döntéselvek fognak megvalósulni, hogy a kistelepülési iskolák bezárását utána nyomon követi a szakképzési rendszer átalakítása, ilyetén történő átalakítása. Nekem most is megvannak az aggályaim, mert a legnagyobb probléma ott van tulajdonképpen, hogy a gyakorlati képzettségi szint van nagyon alacsony szinten.

A másik oldalon pedig tényleg kialakultak a hiányszakmák. A kamarák és az érdek-képviseleti szervek, amelyek a vizsgáztatási rendszerben is részt vesznek, évek óta jelzik már ezt a problémát, évek óta saját maguk is mondják, hogy olyan rendszert kellene kialakítani, ahol a gazdasági társaságokat ösztönzi maga tulajdonképpen a szakképzés gyakorlati részének az átvállalása, adott esetben egy ösztöndíjrendszer kialakítása adókedvezményekkel és egyéb más feltételekkel, hogy valóban a szakmát is érdekeltté lehessen tenni.

Számos példa van a nyugat-európai országokban, ott, ahol sikerült a hiányszakmákat úgy elindítani, hisz nagyon sok helyen egyébként egy nagyon jól képzett szakmunkás, azt lehet mondani, hogy mérnöki keresettel rendelkezik. Sajnos nem fektettünk elég energiát magában a törvényalkotásban és a rendeletekben sem arra, hogy valóban érdekeltté tegyük a ma az általános iskolából kikerülő fiatalokat, hogy valóban egy olyan képzettséget szerezzenek vagy másodszakmát szerezzenek maguknak, amivel a piacon valóban el is tudnak helyezkedni. Sőt mi több, hogyha az integrált szakképzés alakul ki, bekerül valamelyik központba a gyerek, lehet, hogy abban a városban vagy azon a településen nincs lehetősége sem a gyakorlati műhelyben, sem pedig gazdasági társaságnál magának a gyakorlati tudásnak a megszerzésére, akkor meg kell keresni azt a gazdasági társaságot, lehetőleg az adott településhez közel, mert nem biztos, hogy az anyagi helyzete lehetővé teszi azt, hogy kollégiumi elhelyezést tudjon a család finanszírozni, vagy adott esetben rendszeresen bejárni gyakorlati oktatásra egy másik településre.

Képviselőtársaim! Itt vannak a problémák, mert beszélünk a mélyszegénységről, beszélünk arról, hogy általában az elesettebb családokból származnak vagy kerülnek be a szakiskolákba azok a növendékek, akik hellyel-közzel megszerzik az elméleti, de hiányosan a gyakorlati oktatást, és ez teljesen természetesen a lemorzsolódás irányába hat, a másik oldalon pedig a munkaerő-felvételnél a hiányos gyakorlati képzés miatt kevésbé alkalmazzák őket.

Tehát magának a törvénynek inkább arra kellene most koncentrálni, hogy próbáljuk felmérni és elfogadni a kamarák, szakmai érdek-képviseleti szervezetek azon ajánlását, hogy a következő öt vagy tíz évben mely területen alakulnak ki hiányszakmák, és arra próbáljunk meg egy olyan rendszert kialakítani, ami már az általános iskolában elkezdi a fiatalok körében nemcsak egy ilyen egyszeri lobbitevékenységgel a felmérést, hogy mégis kinek milyen irányultsága van, hanem valóban egy meggyőző erővel ható, bemutató jellegű rendszert kialakítani, amivel kedveltté tesszük adott esetben a fiatalok számára egyes hiányszakmák újbóli megszerettetését, és adott esetben azoknak a feltöltését.

(20.10)

Ebben látom egyébként a legnagyobb problémát. Most megint hozzányúlunk a szakképzési rendszerhez, létrehozzuk az integrált szakiskolákat, meg fognak szűnni intézmények, mert tudjuk, hogy meg fognak szűnni intézmények. Lehet, hogy ezt jelen pillanatban nem mondjuk ki, de ennek a vége az lesz, hogy nagyon sok intézmény meg fog szűnni, hiszen maga a törvény is megpróbál létszámkorlátot 1500 főben meghatározni, csak a legnagyobb probléma maga a gyakorlati képzés helyszínének kiválasztása vagy adott esetben a gazdasági társasággal történő szerződéskötés kérdése. Képviselőtársammal erről is beszélgettünk. Akkor meg kell találni azon gazdasági érdekszférát, amely a hiányszakmák irányába megadta a jelzéseket, és alkalmazni kívánja a fiatalokat gyakorlati képzésre, és lehetőleg úgy, hogy hosszú időn át ott is maradjanak nála.

Ehhez kellene mindenképpen a költségvetés és az adó oldaláról is egy olyan kedvezményi rendszert kialakítani, hogy egyrészt a szociálisan hátrányos helyzetű fiatal és család számára is megérje a gyakorlati oktatás más helyszínen történő képzésének a lehetőségét elsajátítatni, és a gazdasági társaságot is érdekeltté kell tenni abban, hogy egy ösztöndíjrendszerrel segítse szociális alapon - fogalmazzunk úgy - a gyermek továbbtanulásának a lehetőségét. Mert a legtöbben egyébként ott akadnak el, ha el kell járni egy másik településre, akkor lehet, hogy a kollégiumi elhelyezés vagy adott esetben a reggel korai beutazás kérdése - ha nem kollégiumi elhelyezést kap a gyerek, hanem a reggel korai beutazást - anyagilag olyan mély terhet zúdít a családra, hogy képtelen a család felvállalni azt, hogy a gyereket taníttassa. Tehát itt nemcsak az egyetemi, főiskolai képzés területén vannak meg ezek a problémák, hanem a szakközépiskola területén is ugyanezek a problémák megvannak.

Ha regionális szinten próbáljuk magát az intézményrendszert kialakítani, akkor ennek előbb-utóbb az lesz a következménye, hogy a mélyszegénységben élő családok, hiszen ma már tudjuk hogy 700-800 ezer gyermek él mélyszegénységben, akkor tessék megmondani, hogy ezeknek a gyerekeknek milyen szociális háttere fogja biztosítani azt, hogy egy integrált szakközépiskolába el tudjanak járni. Vagy adott esetben egy gyakorlati képzési rendszeren keresztül - mondjuk, egy más városban vagy más településen, az intézménytől távol - részt tudjon venni a gyakorlati képzésben. Tehát ezekre kellene a választ megtalálni magában a törvényben is, és azt mondom, ezen érdemes a képviselőtársaimnak közösen elgondolkodni, hogy ezekre is keressük és találjuk meg a választ. Mert a szociális válságból, a mélyszegénységből anyagi forrás nélkül a gyermeket vagy a családot nem lehet rávenni arra, hogy adott esetben a gyermekét, mondjuk, egy tényleg jó szakmához tudja juttatni. Sok esetben ez a legnagyobb gátja egyébként annak, hogy az a gyerek valóban tartósan meg is tudjon maradni, mert lehet, hogy étlen-szomjan megy el kora reggel, és valamikor késő este egyszer fog ételhez jutni, és onnantól fogva a finanszírozás kérdésében - a közlekedési viszonyokból, a tarifák emelkedéséből adódóan - nem biztos, hogy minden család tudja ezt vállalni.

Azért is szeretném mindenképpen javasolni, amit Tatai képviselőtársammal négyszemközt beszélgettünk, hogy fontoljuk meg, gondoljuk át ennek a kérdését, legyen tényleg egy olyan rendszer, hogy a kamarákat sokkal erőteljesebben beemelni ebbe a kérdésbe, a szakmai érdekképviseleteket - az Iposzt, a Kisoszt -, amelyek tényleg valóban foglalkoznak magával a vizsgáztatási rendszerrel, és számos alkalommal jelzik, hogy mely hiányosságok lépnek fel akár elméleti, akár gyakorlati képzettség területén, ezeket is be kellene építeni magába a törvénybe. A másik oldalon pedig tényleg a szociális problémát figyelembe véve olyan támogatási rendszert kialakítani, hogy valóban a család is és a fiatal is érdekeltté tudjon válni a képzési rendszerben egy jó szakma megszerzésében.

A másik oldalon pedig a gazdasági társaságokkal történő megállapodások kérdése, amelyet tényleg el kell indítani, és egy olyan rendszert kialakítani, hogy a gazdasági társaságok számára is maximálisan megérje, hogy fiatalokkal foglalkozzanak a saját önös érdekükben is, a másik oldalon pedig a képzési időszakban is olyan gyakorlati képzettséget tudjanak biztosítani, amely akár nemzetközi szinten is megadja egy-egy fiatal számára a lehetőséget, az esélyt arra, hogy valóban jó szakmával könnyen, aránylag gyorsan és jól fizető helyen tudjon magának munkát találni, és azzal tulajdonképpen stabilizációt elérni. Mert a lemorzsolódás óriási, és a másodszakma, amit a képviselőtársam is mondott, az abban való részvételi arány hihetetlen mértékben lecsökkent. Az elmúlt 17 évben is lecsökkent. Tehát nemcsak a '60-as, '70-es évekről beszélek, de ahhoz viszonyítva tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy gyalázatos ma Magyarországon a másod- vagy a harmadszakma megszerzésének az esélye, lehetősége.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu