DEMETER ERVIN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Navracsics Tibor képviselőtársammal parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményeztük, aminek két aspektusa van egy olyan alapítvány esetében, amely 2004-ben alakult, és a tevékenysége felkeltette a közérdeklődés figyelmét, tekintettel arra, hogy segélyszállítmány gyanánt nagy mennyiségben olyan élelmiszerek kerültek be az országba, amelyek végül értékesítésre kerültek.
Két aspektust javasolunk megvizsgálni ennek során. Az egyik az alapítvány működésével kapcsolatos esetleges korrupciós ügyekben való részvétel, annak a körülményei, a másik magának az alapítvány működésének a nemzetbiztonsági kockázatai.
Az alapítvány 2004-ben alakult, nem sokkal azt követően, amikor Magyarország az Unió tagja lett, és a vámjogszabályok megváltoztak. Az alapítvány döntően a Távol-Keletről hozott be élelmiszereket. Megalakulása számos kérdést vet fel, és a hatóságok szerepét tisztázni szükséges, hiszen a bejegyzés során, a közhasznúság során és minden jogi aktusnál azt lehetett tapasztalni, hogy az alapítvány valamilyen kivételezett eljárásban részesült, messze az átlagost meghaladó időszaknál előbb jegyezték be, könnyebben kapott mindent.
Az alapítvány tevékenységében azt lehetett most látni, hogy megalakulásától kezdve intenzív kapcsolatépítésbe kezdett a politikai elit irányába, ha úgy tetszik. Először első alapító kurátora a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója, Nagy Lajos volt, aki köztudottan szoros családi kapcsolatot ápol az Apró-Gyurcsány családdal, majd az ő halálát követően két nemzetbiztonsági tiszt, egy nyugállományú és egy aktív nemzetbiztonsági tiszt tűnt fel az alapítvány kuratóriumában. Zárójelben jegyzem meg, hogy a nyomozó hatóság gyanúja szerint ez az alapítvány visszaélt lehetőségeivel, és több mint egymilliárd forint értékű vámot és áfát mulasztott el befizetni. Ennek következtében a nyomozó hatóság hét embert helyezett előzetes letartóztatásba, illetve az ügyészség kezdeményezésére a bíróság.
Az ügy kirobbanását követően a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Nemzetbiztonsági Iroda is végzett vizsgálatot, ami alapvetően az alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal kapcsolatát volt hivatott feltárni, és meg kell mondanom önöknek, a mai napon délelőtt volt szerencsém ezt a jelentést elolvasni, nem üres cédula hever előttünk, tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy létezett valamilyen fajta kapcsolat az alapítvány között. Persze, erről nagyon nehéz itt a plenáris ülésen beszélni, mert maga a jelentés szigorúan titkos minősítést visel.
Összefoglalva: szeretnénk kideríteni az alapítvány alakulásának körülményeit, az állami intézményeknek és a szervezeteknek a szerepét az alapítvány működésében és a működésének a segítésében, és szeretnénk tisztán látni a Nemzetbiztonsági Hivatal és az alapítvány kapcsolatában. Ezt célozza a vizsgálóbizottság, és ebben kérem nagy tisztelettel támogatásukat, hogy ez a bizottság a munkáját még a nyári szünet előtt, alatt meg tudja kezdeni.
Köszönöm a figyelmüket. (Dr. Kontrát Károly tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés