ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Schwartz Béla képviselőtársam ugyan már szólt a 12. ponttal kapcsolatosan, de az általános vitában jómagam is elmondtam, és Kovács Zoltán képviselőtársam is elmondta, hogy Keller László beszélt az Érd környéki települések szétválasztásáról, és az egyik helyen maradna hat, a másik helyen meg négy település a társulásban. Ajka térségében az indoklás úgy szól, hogy ha a 39 település szétválik, az ajkai térségben maradó 14 település ellehetetlenül. A másik részen 25 település lenne.
Szeretném a településfejlesztési törvényt felidézni, és Schwartz Béla képviselőtársamnak is válaszolni. A szóbeli indoklásban az nem szerepelt, hogy Kerta esetében a döntés hogy született meg. A területfejlesztési törvény kimondja, hogy ha a térségi társulások többségében egyöntetű vélemény alakul ki, és ha valamelyik település ellentétesen dönt, akkor is csatlakoznia kell a társuláshoz. Kovács Zoltán azt mondta a válaszában - amit hangsúlyozottan szeretnék kiemelni -, Kerta esetében úgy szól a döntés, amit ön is felolvasott, hogy abban az esetben, ha a parlament elfogadja a szétválást a két társulás esetében, akkor együtt kíván működni a devecseri térséggel; ezt a döntést hozta. Senki nem mondott mást, és az indoklásban sem szerepelt más.
Másrészt az írásbeli indoklásban nem is szerepel az, hogy az Új Atlantisz Térségi Társulás hozott-e döntést vagy nem hozott. A 25 település a maga döntését meghozta. Az a 25 település, amely a 39-ből ki kíván válni, a saját döntését meghozta, és ennek értelmében elkötelezte magát abba az irányba, hogy a devecseri térségben kívánnak együttműködni.
Az indoklásban az szerepel fő indokként, hogy ha létrejön a devecseri térség 25 településsel, és a fennmaradó térség Ajka mellett marad, akkor Ajka önmagában ellehetetlenül. Nézzük a számokat! Ajka a 14 településsel együtt mintegy 42 ezer lakost számlál, a megmaradó 25 település pedig, amelyik Devecser központtal kistérséggé alakulna, megközelítőleg 18 ezer lakost. Ez alapján is indokolttá válna a szétválás.
Én nem képviselőtársammal akarok vitatkozni. Vannak törvények, amelyeket a 25 település betartott. Ennek értelmében úgy gondolják, hogy devecseri központtal új társulást kívánnak létrehozni. Ezt kell tiszteletben tartani, hiszen a települések hozták meg a döntést. Rájuk erőltetni egy más típusú döntést balgaság lenne. Még egyszer hangsúlyozom, hogy az írásbeli indoklásban nem szerepel az, hogy hozott-e döntést az Új Atlantisz Térségi Társulás, és ez indifferens is ebben a pillanatban, hiszen a 25 település maga döntött arról, hogy együtt kíván működni, és Somló környékén devecseri székhellyel új társulást kívánna létrehozni.
(19.20)
Ezzel szeretném tulajdonképpen kiegészíteni, és nem kívánok ellentétet szítani, mert nem ez az érdek. Az érdek az, hogy adjuk meg a lehetőséget a térségi társulások esetében - hiszen a törvény úgy szól, hogy múlt hónap 31-éig kellett volna ezt a döntést a parlamentnek elfogadnia -, hogy a döntésük alapján egy önálló rendelkezéssel, egy saját akarattal egy új térségi társulást tudjanak létrehozni, nem bántva mások akaratát és döntési mechanizmusát.
Engem az eljárás maga bánt, hiszen az indoklás fő lényege az volt, hogy 9 településsel, de államtitkár úr, az eddigi meghozott döntések alapján, ha a 168 térség esetében megnézzük, jó pár térség működik 14 alatti településszámmal, mert van olyan, amelyik 6 vagy 7 településsel működő térségi társulásként van nyilvántartva, és minden további nélkül jól működik. Az együttműködő felek közös akaratán múlik, hogy egy társulást milyen formában kívánnak működtetni, és annak a hatékonysága milyen lesz. Ez abból áll, hogy a települések mennyire képesek együtt dolgozni. 39 település esetében fölmerül az a kérdés, hogy képesek-e együtt dolgozni. Hiszen maga a két város, a két városnak a környezete is más és más. Ajka egy ipari agglomerációval bír, míg Devecser kimondottan mezőgazdasági agglomerációval bír. Teljesen logikus, hogy az ott lévő településeknek, amelyek agrár irányzatúak, teljesen más a viszonyulásuk is egymáshoz, mint adott esetben egy városi jelleggel bíró agglomeráció (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ahol teljesen logikus, hogy a városi jelleg adja meg tulajdonképpen az együttműködés feltételeit.
Én nem akarok bántani senkit, hanem tényleg, valóban tartsuk tiszteletben a települések döntését és azoknak az akaratát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés