LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! "Kétmillió ember élhet vele" - hirdették öles plakátok a panelprogramot a választások környékén. Ami eddig sikertörténet, lehet cikkezni a döntésekről, ennyi ezer lakás, annyi milliárd forint, amannyi elégedett család; az elején, amíg el nem kezdődik a munka, amíg nem kell fizetni, amíg nem derülnek ki a turpisságok. Szegeden például a tavalyi választáson a polgármester arról írt, hogy 189 lakóközösség 13 ezer lakása kap pénztárcakímélő, korszerű fűtést, megszépült homlokzatot, modern nyílászárókat 11 milliárd forintért. Ez a plakát.

De nézzünk a dolog mélyére! A bajokat először a mérnökök jelezték: az új energetikai szabvány alapján a szegedi panellakásokra 12 centiméteres hőszigetelés helyett csak 8 centiméterest tettek, úgymond takarékossági okokból, így lett az energiatakarékosságból már csak takarékosság. Így érthető, hogy hatalmas homlokzatok átépítésére önök szerint nem kell építési engedély, holott ezek 30 méter magas és olykor 100 méter hosszú épületek, nem mindegy, hogy néznek ki, milyen hőszigetelést tesznek rájuk, kérdéses az is, hogy az immár jól záró ablakokhoz mit szólnak például a gázberendezések, amelyek igényelnék az oxigén-utánpótlást. Nem mindegy, hogy milyen mértékű a pénztárcakímélés a lakók számára, hiszen minden értük van - a plakátokon. A lakosság hosszú távú érdekeit, úgy tűnik, legalábbis Szegeden, nem veszik figyelembe.

Tisztelt Államtitkár Úr! Szegeden, úgy tűnik, hogy nem mennek jól a dolgok, bár tudomásunk szerint a kormány országos vizsgálatot indít az eddigi panelprogram ellenőrzésére. Kérdéses, hogy vajon a szabványok szerinti hőszigetelés kerül-e a homlokzatokra, hogy ezt is megvizsgálják-e. Reméljük, megvizsgálják azt is, hogy helyes-e az a gyakorlat, hogy olyan kérdésben, ami a városképet megváltoztatja, az épület energetikai rendszerét alapvetően módosítja, a lakásokban lévő gázberendezések működését életveszélyessé teheti, kimondják, hogy a pályázat feltételeként építési engedélyt kell kérni.

(15.00)

Félő, hogy ezek hiányában a "2 millió ember élhet vele" szlogent kommunikációs stábjuk "2 millió embert becsapunk" feliratú plakátokra fogják kicserélni.

A kérdéseink, amelyek az aggályainkat összefoglalják, a következők: energiatakarékosság helyett már csak takarékosság, avagy megfelel 12 centiméteres helyett 8 vagy csak 5 centiméter hőszigetelés a paneles lakóépületek felújítása során? Elfogadható-e, hogy 30 méter magas és 100 méter hosszú épületek homlokzatának sok száz millió forintos átalakítására nem kell építési engedélyt kérni?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu