BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megértem, hogy államtitkár úr nem érti azt a politikát és azokat az intézkedéseket, amiket az Orbán-kormány tett (Csizmár Gábor: De, értem!), hiszen nem abban a kormányban van, nyilván más elképzelései vannak. Ennek az eredményét láthatjuk is az országban, öt éve kormányoznak, ott tartunk, ahol tartunk. (Béki Gabriella távozik az ülésteremből.)
Teleki László képviselőtársa hívta fel az előbb a figyelmet arra, hogy azóta rosszabb körülményeket látott helyeken, mint akkor, amikor még az Orbán-kormány idején körülnézett. Ezt ő mondta, és ebben nyilván benne van az ő államtitkári tevékenysége is, de benne van az az általános gazdasági romlás és életkörülmény-romlás, ami ma Magyarországon egyébként tapasztalható.
Azért kértem kétpercest, mert itt szeretnék visszatérni arra, ami az anyagban szerepel, és egy álprobléma, és ezzel próbálnak operálni. Ez a szegény, a roma meg a szegény roma kérdése, és megint összemosnak dolgokat, megint kevernek, és egy álproblémát generálnak. Itt a probléma, amivel foglalkozni kellene, hogy sajnos ma a magyar választópolgároknak egy nagyon nagy csoportja nagyon nagy szegénységben él. Ezen belül egy másik probléma, hogy egyébként indokolatlanul fölülreprezentáltak ebben a roma családok vagy a roma polgárok vagy a cigány polgárok, vagy akik annak vallják magukat - hogy kifejtsük az igazság minden oldalát.
Tehát a probléma erről szól, ezzel kellene foglalkozni, nem álproblémát generálni, nem visszafelé mutogatni öt év kormányzás után az Orbán-kormányra, nyilván nem értve annak a kormányzási filozófiáját, hiszen azért jutottunk ide, mert önök egy másik kormányban vannak, egy másik kormányzati filozófiát hajtanak végre, és ennek ez az eredménye, államtitkár úr.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés